Billy Elliot
A másság, ez a kék szemű "szörnyeteg" egy iszonyat bájos filmben bukkant fel, a Billy Elliot-ban. Szinte csak elégedettséggel lehet beszélni a minden tekintetben komfortos filmről. Olyan, mint egy autó, amellyel azok is meg vannak elégedve, akiknek nem is olyanjuk van. Totál befutó, mindenki kedvence.
Az egykori Flashdance jut az ember eszébe, ha azt megnézzük, nem is gondolnánk, hogy kissráccal is el lehet játszani egy táncos karrier-filmet. Láttunk még táncos filmet, Gumiláb címmel, Kevin Bacon főszereplésével (szintén nagyon régi film), de az is teljesen más irány volt, a Billy Elliot elő-filmjeit valószínűleg egyáltalán nem a táncos filmek körében kell keresnünk.
Fura film, eleve elég furán kezdődik, egy kissrácot látunk iszonyat jókat ugrálni, teljes súlytalanság, mintha űrhajós lenne, a végén kiderül, hogy ez egyszerűen az ágya, és a nagy repülés csak annyi, hogy ugrál rajta, zenére, mint egy gyerek. Itt már késő objektívnak lenni, ez a film már megvett minket, vagy legalább is átküldött valami vonalon, ahonnan nézve ez az egész "másság" dolog más. Egyszerűen: a legegyszerűbb eszközökkel mutatta meg nekünk, hogy miről van szó, hogy milyen érzés az, ami miatt táncolni kezd valaki, és hogy milyen érzés az, amikor táncol ugyanez a valaki. Tulajdonképpen jött, látott és győzött.
És akkor elkezdődik a film, észak-angol iparvidék, pici falu, kisebb, mint az Alul Semmi-ben. A miliő is bájos, angol, bányász-proletariátus, csomó kemény, szűkszavú és egyenes csávó, akik keményen sztrájkolnak, ha kell, leköpik és megverik a sztrájktörőket.
Ide született a kis Billy Elliot, és már rögtön a film elején egy bokszedzésre igyekszik, ahova küldték.
De mivel ez egy fura film, történik egyből egy fura dolog, Billy, mint akit mágnes vonz, a szomszédban gyakorlatozó táncos-lányokhoz, illetve egészen pontosan kis balerinákhoz kezd tendálni. Először leskelődik csupán, majd, ahogy kap erre egy kis bátorítást, beáll közéjük. Elképesztően boldog. Már itt, ezen a ponton többszörösen megértettük, milyen lehet a másság. A poén az,
hogy ugyanolyan, mint az ugyanolyanság. A lényeg egészen máshol van. Ott, hogy valaki nem csúszott végig az egész életén úgy, hogy mindig éppen azt csinálta, ami az útjába akadt, hanem elkezdte megismerni és felfedezni magát, és végül rátapintott saját pulzusára, és végre azt csinálhatta, amit csinálnia kell. A felfedezés mámorító öröme, mindezt eléggé profin megmutatja nekünk ez a film. Ráadásul, más "másságos" filmekhez képest itt nem az van, hogy elkezd beszűkülni a világ, hanem pont ellenkezőleg. De hogy a film teljesen meg legyen csavarva másság tekintetében, roppant elegáns módon úgy intézték, hogy Billy soha ne legyen homoszexuális, csak, hogy a két dolgot ne mossák össze. Ebből a célból van neki egy barátja, aki folyton lányruhákba szeret beöltözni, és aki gyakorlatilag szerelmes Billy-be, de semmi nem történik közöttük, csak tolerancia és barátság.
Olyan egyébként ez a film, mintha egy hatalmas LSD-t ültetnének az emberek fejébe.
Billy-nek nagyon keményen kell titkolnia, hogy hova jár bokszedzés helyett, fix, hogy az apja egyszerűen megölné, ha megtudná. A bányában eléggé rosszul mennek a dolgok, mármint a filmen belül, mert amúgy nagy nehezen sikerült
Észak-Kelet Anglia utolsó működő bányáját megtalálni Ellingtonban, amit aztán a film forgatása után máris bezárás fenyegetett. A filmen belül azonban dúl a sztrájk, ráadásul egy történelmi sztrájk, 1984-ből. Vagyis, hogyha a kis Billy valaha felnő, akkor a film végén azt látjuk, hogy ma milyen, mint felnőtt. Történelmi film.
Gyakorlatilag szinte minden motívuma olyan ennek a filmnek, mint egy kanadai gyerekfilmé, vagy egy Hollywood-i sikerfilmé, ugyanúgy van egy viszony a tanárnő és Billy között, Billy és a bátyja, Billy és az apja között, mint minden hagyományos filmben lenne, de folyamatosan ott lebeg a különbség. Ez a különbség pedig nem más, mint maga, az idióta Billy (Jamie Ball), aki eszméletlenül táncol, furcsán és teljesen átszellemülten, mint egy kergekóros, nagyon jó. Jamie Ball-nak az idei Golden Globe-on a kis Haley Joel Osment nyilvánosan gratulált ehhez a filmhez. Tényleg nem kis alakítást hajtott végre a '86-os születésű fiatalember, aki jómaga először jéghokizott, majd, az erőszak miatt ráfordult a családi pályára. Családjában hagyományos dolog volt táncolni, anyja, nővére, de még a nénikéje is, ja ..,a fiúk nem. X évig Jamie is titokban tartotta tánctudását az osztálytársai előtt. 9 éves korától színész.
Amikor az apja elkapja, minden nagyon válságos. A sztrájk legalján vannak, már mindenki utál mindenkit, a nyomor is teljes, és erre a gyerekről kiderül, hogy nem is jár el az órákra, miért fizetnek, illetve egyedül az apa fizet, mert a feleség meghalt. Teljes a mélypont, az
apa most helyben szét fogja verni ezt a szegény gyereket. A gyerek, úgy tűnik, megússza, mert az apja nemcsak nagyon erős, de nagyon fegyelmezett férfi is, és akkor azt gondoljuk, "fuss, Billy, örülj, hogy élsz! Rohanj a gyermekvédőkhöz!". De nem, Billy elkezd táncolni az apjának, 100% Hollywood, noha ez egy nagyon-nagyon sikeres művészfilm, és teljes a siker, csak nézünk, mint a moziban. Egyszerűen más emberek leszünk. Tényleg öröm nézni, és csak a pontosság végett: nemcsak Billy-t, hanem a Billy Elliot-ot, a filmet.
Vajon létezik olyan dolog, ami matt ez a kő kemény apa megtöri a sztrájkot? Az apa szerepében Gary Lewis, aki a Nevem Joe cím- és a Kelet az Kelet egyik mellékszerepében láthattunk leginkább (az ordítozós szomszéd). Szóval sztrájktörő lesz, és ott tűri majd, hogy leköpjék a buszablakot? Miért? Billy-ért? Igen, illetve azért, mert ő is ugyanúgy akarja majd, mint Billy, hogy sikerüljön a fiú tánckarrierje, mert bízik benne, mert őt is magával ragadta Billy tánca. És bizony a Királyi Balettintézetbe is úgy viszi el, mint más a feleségét a szülőotthonba, jobb apát keresni sem kell ennél az észak-kelet angliai bányásznál. Remekbeszabott, mesterien elkövetett filmecske, minden (érző) korosztálynak. Ez az a film, amelyik csak ad, illetve csak kapunk tőle, ráadásul nagyon sokat.
Bárcsak láthatnánk, mi lesz Billyből felnőtt korában ...
-in-
