Utolsó Vacsora az Arabs Szürkénél
Nem nézzük meg az Utolsó Vacsora Az Arabs Szürkénél-t ma este? Vagy nem nézzük meg az új Jancsó filmet? Ez utóbbi feltétlenül egyszerűbben hangzik, ráadásul a valóságot is pontosabban fedi. Ez a "Jancsó-film" tulajdonképpen egy sorozat legújabb, illetve legutóbbi tagja, nem sokban különbözik az előzőtől, illetve előző kettőtől. Ebben is ugyanaz a Kapa és Pepe nevű két karakter bohóckodja végig az elvont Jancsós alapot, mint a Nekem Lámpást Adott az Úr Kezembe Pesten valamint az Anyád! - A Szúnyogok c. filmalkotásokat.
Magyarország más, mint bármelyik mási ország a világon, és nemcsak a speciális nyelv miatt. A paprikán és pusztán valamint pulikutyán és téliszalámin kívül van még egy jellemző magyar íz, egy fonal, amelyből eléggé sűrűn és sokat szőttek bele a magyar kultúra szövetébe. Ez a jellemző, és teljesen speckó valami az un. "Jancsó-film". Jancsó Miklós hazánk legtermékenyebb rendezője, több, mint 65 filmet tudhat maga mögött, ami nem semmi, minden rendező csak irigykedve tekinthet rá.
Jancsó Miklós idén 80 éves, és nem semmi, amit maga mögött tudhat. Az, hogy a filmjei a magyar kultúrában úgy szerepelnek, mint a fákban az évgyűrűk, csak az egyik oldala a dolognak. Mert egyrészről itt van, hogy amilyen egy év, olyan az év "Jancsó-filmje", de ezen felül nyilván különleges kalandot jelenthet a sikeres rendező számára is, hogy annyi éven át utazhatott a magyar kultúrán keresztül, az 50-es évektől napjainkig. Egyik évben még betyárok és csendőrök, és meztelen nők, másik évben öltönyös figurák, géppisztolyos fejek és meztelen nők, az utóbbi időkben pedig Kapa és Pepe meg az apró, ebben a filmben pedig már az is újdonság, hogy Hernádi Gyula hivatalosan is megvált a stábtól (és ezzel párhuzamosan gagyi tévéműsorokban produkálja magát).
Kapáék a Jancsó-filmek halál utáni életét képviselik, de nem csak Hernádi miatt, hanem azért is, mert ők ketten, Mucsi Zoltán és Scherer Péter mintegy "rátelepednek" a Jancsós alapra, mégpedig úgy, hogy maga a rendező is meg szokott lepődni, akár a humoruk pimaszságán is. Sőt, gyakorlatilag pontosan így kezdődött el a gyümölcsöző vállalkozásuk, hogy Schererék kipróbáltak egy durva humort Jancsó és Hernádi sírjánál, talán "paprikajancsiknak" nevezték a filmben elhunyt rendezői párost, és Jancsó Miklós vevő volt erre a humorra, Schererék meg megörültek, hogy de jó, szabad a pálya.
Mint talán ismeretes, nem voltunk valami nagy véleménnyel A Lámpás.. -ról, sem a Szúnyogokról, és így van ez ezzel az Arabs-sal is. Egyszerűen nem működnek
ezek a filmek. Nagyon sok egészen művészi momentum van bennük, néha mintha valami tök izgi művészfilm lenne (komolyan), csak az a gond, hogy szétesnek és egy-egy összecsapott, parttalan, homályos improvizációnál többet nem jelentenek. Az igazi gond azonban ezután következik. Felteszi magának az ember a kérdést, hogy vajon boldogabb lenne-e, vagy legalább örülne-e, ha nem készülne több Jancsó-film? A gond itt van, mert nem örülne, sőt, szomorú lenne, különösen most, hogy Jancsó "bácsi" 80 éves lesz. Ha már ennyi hosszú évet végigcsináltunk, kár volna megszakítani, sőt, kifejezetten kellemetlen. Azt pedig, hogy milyen lenne, illetve lett volna a magyar kultúra, illetve Magyarország Jancsó Miklós nélkül, egyszerűen elképzelni sem lehet. Ha valami összeolvadt, összeforrt valamivel, akkor az a Jancsó életmű és Hazánk, nincs mese. Egy Jancsó nélküli Magyarországot elképzelni olyan, mint elképzelni azt, hogy nincs agyunk, amivel elképzelhetnénk az agynélküliségünket. Nonszensz.
Tehát azt mondjuk, hogy nem kedveljük a Jancsó-filmeket, de mégsem bánjuk, hogy megnéztük például ezeket a Kapás filmeket. Fura, de így igaz. Sőt, azt is mondhatnánk, hogy nem jók ezek a filmek (sem), és mégsem bánjuk, hogy megnéztük. Ez is igaz. Mi jön ki ebből? Egy totál fura szitu, amit úgy hívnak, hogy Jancsó-film.
Egyrészről az egész, ahogyan működik, valami jóra emlékeztet, egy cseles és buja művészfilmre, a részletei azonban taszítóak. Mint egy szőnyeg, ami messziről majdnem jól néz ki,
közelről azonban kiderül, hogy ocsmány. Nem szimpatikus, ahogyan fiatal magyar csávók egy fiatal magyar lánnyal flörtölnek a filmben, (feltehetően improvizáció az egész), és a nyelv legdurvább szexszel kapcsolatos szavait gyakorolják. Nem szimpi, hogy külön ügyelnek, hogy a csaj bugyija kilátsszon. André De Dienes fotográfus szavai jutnak eszünkbe, amikor arra válaszol, hogy a sok aktfotó után miért nem kötött ki a szex és pornó iparban, "én nem tudtam volna azt mondani egy modellnek, hogy például jobban tegye szét a lábát". Az ilyen dolog színvonal kérdése, és ezen a ponton eléggé alacsonyan teljesít a film.
Nem szimpi az sem, ahogy a fegyverekkel bánnak, eléggé buta hangulatot áraszt, de van rosszabb is. Rossz nézni, illetve látni, ahogyan a filmre gondolnak, mint valami másfélórás vetített színházra. "okés, akkor idáig megvagyunk, kérdés, hogy mi következzen? Csináljunk egy olyat, hogy Kapáék impróznak egy büfében, vagy rakjunk be egy kis tömeget, vagy léptesünk fel egy jó kis repper számot?" (mindez csak képzeletbeli idézet, de komolyan gondoljuk). Mint valami show-műsor. Lényeg, hogy kilegyen a másfél óra. Közben pedig gondosan ügyelnek (az összes alkotó), hogy valamivel felidegesítsék a nézőt, (például ebben a filmben nyílván szerettek volna egy kis bevételnövelő támadást az egyház részéről), de ez már a jó öreg Jancsó stílus, amely a hatalommal, mint jelenséggel dolgozik. Bámul ugyanis a szerencsétlen néző, nem érti, mi van, aztán elkezd ráhangolódni, de hirtelen valami olyan jön (például az előzőben pár perces ordítozás, hogy húzzon el a néző haza), amitől azt mondja az ember, hogy "okés, akkor nekem elég ebből a művészetből, buktam egy jegyet és húzok haza".
A csavar ott van, hogy a néző közben elhitte, hogy ez a művészet, a hivatalos magyar művészet, pedig ez csak egy "közel engedlek"-"eltávolítalak" jellegű kecsegtetés, más semmi. Közel engednek azok a részek, amik úgy néznek ki, mint amit szeretnél, például, ha rajongsz az illető repper iránt, akkor azt mondod, hogy "ez a rész nem is olyan rossz, elég jól van megcsinálva", de aztán jön a hideg zuhany, és nem hagy mást maga mögött a film csak kétféle embert. Az igazi Jancsó-hívőt és azt, akinek nem jött össze, és ezért mérges, szomorú, vagy bármi a negatív tartományban.
Az igazi Jancsó hívőt sem úgy kell egyébként elképzelni, hogy "kész van", ó, nem. Az igazi Jancsó-hívő csak annyiban különbözik a frusztrált Jancsó ellenes mozinézőtől, neki volt, vagy van egy darab Jancsó-film az életében, amit valamilyen szinten értékelt, és emiatt bármilyen beszélgetésben, ha felmerül, valahogy mindig Jancsó-támogató lesz a hozzászólása. És tekintve, hogy hány tucat filmből, illetve hány tucat film hány tucat jelenetéből lehet válogatni, elég sok Jancsó-hívő van. Tovább növeli még ezt a tábort, hogy Jancsó Miklós egy nagyon kellemes társaságot jelentő, meglehetősen intelligens ember, akire eléggé nehéz haragudni, még a filmek legbénább részletei miatt is.
Szóval, fura, mert tök kellemetlen végignézni ezt a filmet is, de amikor vége van, örül az ember, és nemcsak annak, hogy vége van, hanem (kicsit) annak is, hogy látta, mert ez egy magyar dokumentum, egy speciális Made in Hungary.
-floyd-
BUDAPEST FILM
