Taxi 2.
Taxi 2. 2000.
A Marseille-i vagány újra támad. Mi, nézők eközben olyan lelassultan ülünk be, amennyire csak lehet, mert nem szeretnénk hoppon maradni.
Amúgy is párszor ráfáztunk már a második részek 
várásával, plusz agyunk mélyén éreztük mindig, hogy a Taxit 1-et is csak egy halvány (de konkrét) vonal választotta el a "Made In Taiwan" kategóriától, bár ennek a gépnek (és Tiédnek is) taiwani RAM-jai vannak (szóval mégiscsak tök okés hely ez a Taiwan), mint ahogy a Taxi 1. is tényleg tudott valamit, amit nem lehet eléggé díjazni: jó hatást tudott tenni a közönségre.
Nem arról van szó, az ember már egy üres vásznat is szívesen megnéz, ha közben Dick Dale Misirlou című száma megy, amely arról híresült el, hogy az elhíresült Ponyvaregény bevezető témája lett, közvetlenül a Taxi 1. előtt, melyben, mint ismeretes, ugyancsak bevezető témaként (intro) szerepelt. De mint jól tudjuk, a filmekben a legkényesebb pont a kezdet, mert amilyen magasra emeled a tétet, olyan sokat fog várni tőled a közönség, amely amúgy, ha valami "a kamera lassan átsvenkel az egyik szobából a másikba" -szerű, szolid kezdést lát, türelmesen végigülte volna lassan kibontakozó művészfilmed is. Tulajdonképpen nincs félelmetesebb dolog, mint egy "durva kezdés", mert onnan már nincs visszaút, sem sebességben (a filmek, minden film, az eleiktől a végükig gyorsulnak), sem minőségben, sem témában, sem hangvételben.
A Taxi 2. ugyanúgy rendesen belehúz, mint elődje. Úgy is hívhatnánk, hogy Taxi-rapido, nem kever sokat, egyből belevág, bele a közepébe. Ekkor derül ki, ahogy a film közepe a szívet melengető vígjáték, és nem az "oktalan" (az okos ellentéte) száguldozás. Azzal vagyunk ugyanis elfoglalva, hogy Daniel autójában szül egy nő, miközben a barátnője otthon várja ebédre, a szüleivel, akiknek most mutatná be, ha sikerülne. Egyszerű kis napnak indult, de annál durvább lett a vége, illetve a végére. Ez az ember kedvence.
Ezt az "epizódot" is Besson írta, és ezt sem ő rendezte, bár a két rendező nem ugyanaz. A film egyetlen nap története! Délelőtt egy szülés, utána egy hosszú családi ebéd, majd egy kis kaland, mely során útba ejtik (repülővel és ejtőernyővel, autóstól)
Párizst is, ahol az ellenség, amikor előkapja a pisztolyait (oké, géppisztolyait), akkor ágyúcsövet fognak rájuk, és megadják magukat: szóval van a filmben halmozás, az biztos. Kérdés, hogy miért szeretjük ennyire.
De tényleg, miért? Azt lehetne mondani, amit minden olyan esetben használ az ember, amikor ki akarja kerülni a kifejezést, hogy "csak úgy", szóval azért, mert aranyos, kedves, vidám, sőt, vicces, meg minden. Gyakorlatilag pont az a film, amit az ember a kisagyában elképzel, amikor azt mondja, "hú, de meg néznék valami filmet". Mármost ezt a minőségi sztenderdet fikázni könnyű, csak teljesíteni nehéz. Ó, igen, nekem is eszembe juthatott volna .., persze, sure, why not ..
Ezeket a még mindig kicsit "limonádéba" hajló tulajdonságait a filmnek továbbiak erősítik. Az első ezek közül az, hogy ad egy egyszerű, derűs valóságképet. Van egy jófej csávó, Daniel, teszi a dolgát, leszarja a szabályokat, de mivel biztonságosan vezet, "meg is teheti", a nép egyszerű fia, mint te, vagy én, egyszerűen él, cselekszik és gondolkodik. Van egy egyszerű csaja, Lili (Marion Cotillard, akinek ebben a részben eléggé kevés szerep jut, valószínűleg egyetlen forgatási nappal, sőt délutánnal elintézték szegényt ..), és egyszerűen csak hozzá igyekszik, mint Maclaine-Willis a Die Hard-okban, ez
minden, nincs vele sok gond. Ez az egyszerű életkép annyira üdítő, hogy az már luxus. Mint ahogy ez az egész film, az előző résszel együtt, nem nagyon-nagyon jó film, csak "egyszerűen jó", de pont ez benne a nagyon-nagyon jó, hogy ilyen egyszerűen jó (lehet ezt érteni?).
Lényegében ott ülhetsz a nézőtéren, és lazíthatsz, elengedheted magad, mert ez a film, mint egy gondos szórakoztató, mindent megtesz neked, teljesen a levegőbe röpít, székkel együtt, nem kell mást csinálnod, csak nevetni, ha még nem fáraszt. A Taxi 2., hasonlóan a Taxi 1-hez, nagyon vicces film, sokat lehet rajta nevetni, de az sem kis teljesítmény, hogy szinte, mint a Die Hard (kicsiben), a második rész ugyanolyan jó, mint az első volt.
Ugyanazok a szereplők, Petra (Emma Sjöberg), Emilien (Frédéric Diefenthal), és persze Samy Naceri Daniel szerepében, mint akik a Taxi 1-ben voltak. Egy új, alkalmi szereplő is becsúszik a képbe, egy japán lány, aki kísértetiesen hasonlít két nőre is. Az egyik Ming-Na, aki az Egyéjszakás kalandban volt Wesley Snipes felesége, Mimi, valamint mostanában látni az amúgy '94-ben készült Vészhelyzet-részeket, melyben Dr. Chen ("Deb") szerepe az övé. A másik Lucy Liu, akit a Visszavágóban láthattunk, mint mazochistákat verő (50 kilós) gengsztercsajt, és a lapos Charlie Angyalaiban mint második angyalt. Mindkét nőre emlékeztet minket, tudjuk, hogy már láttuk ezt a lányt, de valami mégsem stimmel, mert egyikük sem ő. De akkor most hirdessünk
eredményt, Yuli, a japán titkosügynöknő szerepében Tsuyu Shimizu, akit a magyar közönség (egy része) a Közel a Szerelemhez c. filmből ismer, melynek eredeti címe Közel a Szerelemhez, mert hogy ez egy tökre magyar film. Tsuyu Shimizu játszotta benne a kínai lányt, vagyis a két film valamelyikében pályát tévesztett, az fix, mindenesetre nagyon ari, ahogy ott tesz vesz, meg minden, végig az egész film során.
Egyik ízben például a nálánál kicsikét nagyobb, legalább is magasabb Emma Sjöberg-gel, Petrával együtt játsszák azt, hogy három komoly szamurájt karatéznak le. Ennek a jelenetnek mindketten egyformán aktív és aranyos résztvevői, ám mégis minden szem Petrára tapad, hiszen amikor pár órája a toalettből elrabolták, a bugyija nem volt rajta, így most valahányszor cigánykereket hányt (ami nélkül karatéban nincs élet), állandóan a csupasz feneke villant ki, legalább is ez lett volna a sportszerű. A harc elején viszont egyből kibukkant egy fehér tanga, ami mégiscsak hogy kerül oda, később hiába próbáltak szépíteni valami feltehetően testszínű darabbal, odalett a varázs, de persze mindezt csak a humor kedvéért mondjuk.
Tényleg izgis film, jó szórakozás, sok nevetéssel, de van még egy külön titka neki, és ez az európai krimik hagyománya. Az ún. "bűnügyi filmek", Belmondo, Delon, Romy Schneider, és oly sokan mások, szóval az európai krimi mint olyan. Romy Schneider csak a
szadista, dühöngő Alain Delon miatt, meg egy roppant jó, ebből az érából származó krimi miatt merült fel, aminek az volt a címe, hogy Gyilkosság a Tengerparton (eredetiben pedig Qui?), melyet akinek egyszer is volt szerencséje megpillantani valamelyik tévécsatornán, megnyalta utána mind a tíz ujját. Szóval az európai "krimi", melyről annyit lehetne beszélni, és plusz az európai vígjáték, mely (csupáncsak a francia ágat véve) lenyúl egészen Luis de Funes-ig, de hogy rövidek legyünk: megvannak a jó kis gyökerei neki is. A Taxi "sorozat" pedig elegánsan és sebészi pontossággal nyúl hozzá ehhez a (két) hagyományhoz, és ez nem kis mértékben járul hozzá a (megérdemelt) sikeréhez, melyet nem meglepő módon elsősorban Európában arat.
Az első Taxi egyébként 53 millió Frank, ez utóbbi pedig egy kerek százasba került a LeeLoo productions-nak (Besson cége) és partnereinek. A Frankot egy hetessel kell osztani dollárhoz, szóval a második rész 14, az első pedig 7 millió dollárra rúgott, vagyis, ha valaki "nem szereti a drága akciófilmeket", ezt még akkor is bátran megnézheti.
Remek kis film tehát, egyetlen problémáját lehet említeni, hogy ez első rész 86 percéhez képest ez már csak 82 volt, innen is a becenév, hogy Taxi-rapido. De nemcsak rövid, hanem rövidnek is tűnik, és nemcsak a szó jó értelmében, hanem úgy is, mintha a végére elfogyott volna a pénz, vagy egy-két jelenet lassabbra, giccsesebbre sikerült volna, szóval, mintha a vágóasztal környékén dőlt volna el, hogy "elég ebből ennyi". Van ugyanis egy japán miniszter, akit most védeni kell, de elrabolják, Petrával együtt, akiről lehullott a bugyi, amikor a plafonról lenyúló ninják
lenyúlták, illetve felkapták, de ezt már említettük. De nemcsak elrabolták, hanem két (szintén japán) hipnotizőrt is hozatnak, akik behipnotizálják, hogy az adott pillanatban (mint valamelyik Csupasz Pisztolyban) hipnózis hatására öljön. A hipnózis tulajdonképpen majdnem teljesen sikerült is, tehát a film végén látható felvonulási díszmenetet látva talán okkal gondolhatunk arra, hogy a japán miniszter most megkísérel ölni majd, különös tekintettel arra, hogy az egészet a háttérből irányító fő-japán, valamint a hipnotizőrök is még mindig szabad lábon vannak.
Nem látjuk a film végén Daniel-t és a csaját találkozni, sem Daniel-t és a lány apját, sem egyáltalán senkit semmit sem csinálni, mert még szinte menet közben vágják el a filmet egyetlen nyisszantással. Szerintünk egy olyan 8-10 perc kimaradt, és mivel ez a felvonulási dísztér (Párizsban) eléggé sok statisztát vonultatott fel, inkább arra gyanakszunk, hogy a pénz fogyott el, és nem a vágószobában dobták ki a végét. Ezzel együtt tényleg nem sokat veszítünk, csak érdekesnek tűnt mindezt megjegyezni.
Kedveljük ezt a filmet, tuti befutó, jó szórakozást nektek is ..
-vrae- Intercom
-lid-
