A Rettegés Arénája

A "korábbi hasonló történet" a 13 Nap, Az Idegháború c. meglehetősen jól sikerült filmalkotás a 62-es kubai válság 13 napját tárja elénk. Teszi mindezt olyan pontossággal, mintha a Spektrum vagy a Discovery csatorna műsorát látnánk, s mindezt egy teljesen játékfilmes formában. A 13 Nap maga a megelevenedett történelem, és roppant hálásak vagyunk, hogy így megelevenítették.

"Minden ugyanaz másképpen". A Rettegés Arénája egy a kubai válsághoz nagyban hasonló szituációt kreál a számunkra, szinte csak azért, hogy a végén Ben Affleck, ha megkérdeznék, mivel töltötte a napját, azt felelhesse: megmentettem a világot. Szép dolog, vagy nem szép dolog, vitatható, az viszont biztos, hogy eddig még nem igazán dobtak atombombát egy USA nagyvárosra, azon belül is egy stadionnyi nyilván ártatlan nézőre. Most ez megtörtént, és ilyen eddig nem volt. Vajon hiányzott, vagy egész jól meg tudtunk volna lenni nélküle? Asszem, az utóbbi - gondolja magában a mozinéző. Nem mindegy ugyanis, hogy mivel tesznek ránk "nagy hatást". Lehet például nagy dolgot közölni finom formában, és kis dolgot iszonyat nagy nyomatékkal. Értsd: unalmas történet megküldve egy atombombával, olcsó poén egy jogi kiskapu mentén.

A "jogi kiskapu" az indokolatlan erőszak című szitun nyit rést. Az van ugyanis, hogy semmi nem korlátozza így külön a filmek tartalmát, hogy "atombombát ne", helyette foglalkoznak a "katasztrófa-képek" és az "erőszakos cselekedetek" kategóriákkal. Így ez a film a PG-13 kategóriába lett besorolva az USA-ban, nálunk a 14 éven felülieknek c. nulla tiltást tartalmazó címkét kapta meg. Pedig amit ez a film el akar adni, az egy ennél jóval drámaibb élmény.

Atombomba hull egy amerikai városra. Oké, hogy a Függetlenség Napjában sorra hullottak el az európai városok, de az egy hagyományos katasztrófafilm volt, és mellesleg, cserébe Párizsért az amerikai elnök feleségét is meghalasztották (számítva az EU piacra). Ez az atombomba most viszont egészen más. Ez nem olyan atom, mint amit az Ötödik Elemben használnak, tehát nem fikció, ez olyan, mint amilyet Hirosimában, még ha kisebb is. És éppen így, a pusztítás, amit látunk, pont ugyanolyan, mint amit tavaly szeptember 11.-én láttunk. Azt gyanítjuk, hogy ezt a filmet a szeptember 11.-ei terrortámadás nélkül nem csinálták volna meg. Ott ízlelte meg a világ, hogy "el lehet veszíteni rengeteg embert", eltűnnek, és nincsenek többé. Ez a film pontosan ezt azélményt kínálja, nekünk viszont pontosan ez az, ami nem tetszik benne.

Amúgy, enélkül az atombomba nélkül az egész a kiszámíthatóság és a végtelen egyszerűség jegyében telt volna el. Így elmondhatjuk, hogy a film feláldozott egy várost, csak azért, hogy el ne aludjunk. Köszi, igazán nem kellett volna.

Ben Affleck egy tehetséges orosz-szakértőt alakít, aki mindenkinél pontosabban látja, mit akar az orosz elnök. Morgan Freeman veszi őt a szárnyai alá, így kerül be a csapatba, amely a legújabb Orosz-Amerikai atomválságot hivatott megelőzni. Telefonál, tárgyal, olvas a jelekből, és folyton kimutatja, hogy az oroszok sem akarják annyira ez a világégést. Természetesen már ennyiből is látszik, hogy politikailag eléggé elmaradott filmről van szó. És a terroristák is, akik a két nagyhatalmat akarják egymásnak ugrasztani, eléggé régi fejlesztésűek. A Die Hard széria neo-náci német csapata elevenedik itt meg, de nem jól. Az egész filmet valamikor Gorbacsov előtt kellett volna elkészíteni, de most már alighanem későn szólunk.

Nyomasztó film, ha az atombomba nem tereli el a figyelmünket (pár percre), és nem idézi meg legalább utalás szintjén azt a horrort, amit tavaly szeptember 11.-én élt át a világ, még tovább fokozta volna nyomasztó voltát az, hogy unalmas. Utólag trutyisnak, nem tisztának érezzük magunkat, legalább annyira, mint amikor a híradóban arról értesülünk, hogy egy tankhajónyi olaj az óceánba ömlött. Az pedig, hogy az atombombáról kiderül, hogy "á, mégsem volt olyan veszélyes, kis helyre koncentrálódott, radioaktív utóhatása pedig nulla, szóval megúsztuk egy stadionnyi emberrel" - szánalmas.