WASABI - Mar, Mint A Mustár

Reno ezúttal azzal állt elő Bessonnak, hogy jó lenne egy Japánban játszódó film. Erre ezúttal nem az volt az oka, hogy egy Japánban nyomozó "zsarut" szeretett volna megformálni (mint ahogy a Leon-nál a karakter izgatta), hanem az, hogy japánban meglehetősen jók voltak a népszerűségi mutatói, vagyis "Reno goes to marketing". A marketing szempontok érvényesítése a filmiparban egyáltalán nem valami idegen, vagy éppenséggel negatív dolog. Sőt. Határozottan fontos, hogy a nézőknek legyen kedve tényleg megnézni a filmet, és a rendező és a producerek ne csak álmodjanak erről, hanem szavahihető előrejelzés legyen a birtokukban.

A WASABI-val valójában nem is az a bajunk (mert bajunk van vele), hogy meglehetősen egyszerű marketing szempontok alapján jött létre, hanem az, hogy ami így létrejött, az végül mennyit ad a nézőnek, abból, amit ígért, és ez viszonylag kevés. Mert mit látunk, egy francia "zsaru" Japánba látogat, ahol kiderül, hogy van neki egy kislánya, egy majdnem húsz ével ezelőtti szerelmétől, akit azóta sem látott. Ő, és a kislány összebarátkoznak, és együtt vágnak neki, hogy kinyomozzák, hogyan halt meg az anyuka, mibe keveredett, például titkos ügynök volt, vagy elmerült az alvilág sötét ügyeiben. Idáig nem is rossz. És amikor megjelenik a kislány, még jobban örülünk, egy maximálisan beindult japán kislányról van szó, aki mellesleg egyetlen szót sem tud franciául, a szöveget úgy tanulta meg, a nyelv ismerete nélkül (!). Szinte első látásra nyilvánvaló,hogy egy "Leon Light" történettel van dolgunk. Reno és egy kislány, ezúttal Japánban. Eddig a pontig örülünk is. A lehangoló részek ott kezdődnek, amikor Reno és a kislány elmennek bulizni. A kemény zsaru és kezdő apa jámbor léptekkel igyekszik táncolni, és ez elviekben mókás tud lenni. Ám egyszeriben megjelennek a japán maffiózók, és itt némi törés következik be. Reno sima box-mozdulatokkal, mint egy hetvenes évekbeli krimiben (Piedone) üti le sorban a japán karatésokat. Nem, nem arról van szó, hogy a küzdés része nem valóságos, hanem az a bibi, hogy érdektelen. Akár Jean Reno, akár Luc Besson személyesen ad elő egy Piedone történetet, az mindig egyformán lehangolóan gagyi lesz. A "zsaru-bunyó" akciók ezzel kiesnek.

Még mindig lehetne jó a film, ha nem ezeken a tényleg nagyon béka alatti csihi-puhik jelentenék a film központját. Ott van ugyanis a kislány és a felnőtt férfi barátsága, hogyan kedvelik meg egymást, mi lesz a történetük. Ez bármikor tudna "kedves" lenni, "kedves", "aranyos", "vicces", "vidám", "szórakoztató". Ám nem ezt az utat választották. A kislány gyakorlatilag nem jut túl a bemutatkozás zavarán, a film teljes hosszán ugyanúgy "pörög" végig. Nem vesz levegőt, nem csinál semmit, csak gyorsan és hangosan beszél, felpörgetett gesztusokkal kommunikál, ez minden. Ez pedig nagyon kevés.

Zenében megintcsak a jóöreg Besson-i út, az import érvényesült. A Taxi 1-et a Ponyvaregény zenéjének megvásárlásával adták el, és most is ugyanez történik, most a Prodigy együttes Firestarter c. számát nyomják agyba, főbe, amely a Hackers (Adatrablók) c. filmből vált ismertté. Jó zenéket megvásárolni nem büntetendő cselekedet, ám klasszikus filmek zenéit kölcsönvenni jegyeladás-növelés érdekében, mindenképp a másodosztály színvonalára utalja az adott filmet.

Bizony az a véleményünk, hogy ez a film is része a gagyi Besson szériának, amely a Taxi 2-vel kezdődött. A Taxi 2. végén már látszott, hogy mintha jelenetek hiányoznának, mintha elfelejtették volna befejezni, mintha senkit sem érdekelt volna, hogy össze van csapva, mert belépőjegyet már úgysem kéri vissza senki. Aztán jött a Yamakasi, amely ugyancsak Besson produkció, ám nem ő rendezte - nehogy esetleg a művészi renoméját a kétes minőségű filmek megérintsék, na nem mintha előtte a Jeanne D'Arc akár egy méterrel is felülemelkedett volna a gagyin.

A Taxi 1., ne feledjük, teljesen jó volt. A Taxi kettővel kezdődött a lejtés. Azt a WASABI-t viszont simán tekinthetjük úgy is, hogy nem is nekünk készült, hanem direkt a japán közönségnek. Ez egy sima japán export, amiben számunkra semmi értékelhető nincs. Japánban persze siker lett, nem úgy mint Franciaországban. Japánban ez lett a negyedik legnépszerűbb francia film, A Taxi 2. És Amelie Csodálatos Élete után. Gratulálunk neki? Nem igazán. Egyébként vicces, hogy a Francia filmesek annyira utálják az amerikai filmeket, melyek szerintük "alacsony színvonalúak". Mi, ha franciák lennénk, ha gagyit keresnénk, nem utaznánk messzire, még Japánba sem.