Most Már Elég

Jennifer Lopezt sokan nem bírják, s mint sztár nekünk sem szimpatikus, ám mégis jó őt a vásznon látni, kellemes színésznőként lehet rá gondolni. Túl azonban a viszontlátás örömén, az összes Jennifer Lopezes filmhez képest ez a film nem a legjobb karaktert kínálja nekünk. Egy egyszerű és naiv pincérnő, akit mindenki Slim-nek becéz, mint "karcsú". Nagyon kedves, nagyon édes, meg minden, de egyszersmind túl közhelyes is, és ezért nincs benne semmi, ami miatt külön megkedvelhetnénk ezt a Slim karaktert. No mindegy., mert nem is kell sokáig szemlélnünk a pincérkedését, mert Slim-re hamarosan ráragyog a szerencse, összejön álmai férfijával, esküvő, gyerek, meg minden. A történet gyakorlatilag itt kezd beindulni, már mélyen a házasság erdejében, amikor Slim rájön, hogy a férje megcsalja.

Ekkor beindul a családi-dráma gépezet, és egyre másra fogjuk látni a rondábbnál rondább dolgokat. Hamarosan odáig fajul a dolog, hogy a férfi kerek-perec közli, hogy mivel ő keresi a pénzt, az csinál, amit akar, és Slim egyetlen egyet tehet, jó képet vág a dologhoz, ellenkező esetben egyszerűen megveri. Nem igazán világos, miért, de mindenkinek beindul a fantáziája ha Jennifer Lopezt használja színésznőként, és a filmet eltereli a művészfilmek irányába. Most is ez történik, és kezdünk átmenni a részletek filmjébe. A történet nyílegyenes, egy egyenes vonalú leépülés, kanyarok nélkül. A film pedig módszeresen járja végig ezt az utat, hovatovább azt is mondhatnánk, hogy jól elnyújtja, mint valami rétestésztát. A lány végül megpróbál elmenekülni, viszi magával a gyereket, meg minden, a férj pedig elkezdi üldöztetni, színtiszta macska-egér harc. Ez a menekülés is, hogy úgy mondjuk, eléggé részletesen ki van dolgozva, sőt, már az unalom határát súrolja a sok részlet. Közben az az érzésünk, hogy az egykori Egy Ágyban Az Ellenséggel nem volt kedvenc filmünk, de azért nem volt rossz, ez most ahhoz képest mintha egy szociológiai érzékenységgel megspékelt, "így megy ez a való életben" verzió lenne. A sok részlet, a valósághoz való közelítés azonban nem használ a filmnek, csak megterheli, laposítja és unalmasítja. Bizony, dönteni kell, vagy Erin Brokovich, vagy Egy Ágyban Az Ellenséggel, de a kettőt (úgy látszik) nem lehet egy filmen belül. Nem gondoljuk, hogy ezt előre lehetett volna látni, de a forgatókönyv elolvasásakor már biztosan látszott, mintha nem lenne benne elég anyag, elég történet, és ezért lenne elnyújtva az egész. Ráadásul ezt a valósághoz közelítést teljesen tönkrevágja, hogy Slim mintegy pár hét leforgása alatt tanul meg kungfuzni, tisztára, mint Neo, "jé, tudok kungfuzni".

A film egyébként eltekintve a komolykodó hangnemétől nem rossz, csak nehéz élvezni. Sőt, nemcsak, hogy nehéz élvezni, de alapvető problémaként jelentkezik a puszta kérdés, hogy vajon kinek lehetne ajánlani egyáltalán. A rossz házasságban élő nőknek nem igazán, mert tanulni nem lehet belőle, akinek viszont jól megy a kapcsolata, azt megintcsak hidegen fogja hagyni ez a történet. Mert hiszen egy film attól jó, attól izgalmas, hogy a néző beleéli magát valamibe, legyen az akár katasztrófa, akár szerelmi dráma, akármi. Ezzel a történettel azonban az a helyzet, hogy senki nem szeretné beleélni magát, és agy az egész valahol rossz szájízt hagy maga után. Rossz szájízt és ürességet, mert történet noha jól elé van nyújtva, gyakorlatban rém rövid, szinte pár sorban elmesélhető, lásd e kis cikk legeleje.

Egyébként már a film közepénél azt tanácsoljuk Lopeznek, hogy "hé, tanulj meg karatézni, vagy valami", kár, hogy neki sokkal később esik csak le. Így, amikor vége a filmnek, és fejünket csóválva távozunk, arra is gondolatunk, "mi az ördög tartott ilyen sokáig?". Na mindegy, de úgy néz ki, hogy Az Egy Ágyban Az Ellenséggel sokkal jobb film.