A Hűtlen

Richard Gere tökéletes választás egy érzékeny férfi szerepére, különösen, ha az illető nem puszta pasi, hanem férj is egyben. Az egykori francia film remake-jében, a Vágyak Vonzásában-ban egy életre lefoglalta magának ezt a karaktert, és bizony most sem kellett csalódnunk benne. Mellesleg ez is egy francia remake, Claude Chabrol 1969-es filmje alapján. Az elején nagyon úgy nézett ki, Gere ezúttal egy viszonylag egyszerűbb arcot alakít, aki az idők során mintegy "megszokta" a feleségét. Egy olyan férfit, aki hovatovább kicsit unalmas is. Később szerencsére látni fogjuk, hogy nem ok nélkül vetették be Gere-t, amire nemcsak az a bizonyíték, hogy később kiderül, hogy nagyon is érzékeny fickó, de az is, hogy a film egyik legsorsdöntőbb pillanatában még a világörökség szerves részét képező híres Gere-hunyorgást is beveti.

A házasságot női oldalról a szépséges Diane Lane képviseli, bár őneki éppenséggel akad más képviselnivalója is, lévén, hogy ő lesz az, akit a fiatal francia csávó elcsábít (egyébként jobban is járunk, hogy nem Gere).

A film tehát, mondjuk ki, arról szól, hogy a feleség bepasizik. Ez elszomorító, mert nagyon lerágott csontnak tűnik. Ugyanakkor, miközben nézzük, ha arról nem is győz meg minket semmi, hogy ez mégsem annyira lerágott csont, a filmnek több pontján azt érezhetjük, hogy amit látunk, az egy jócskán átélhető, érzékenyen megragadott ábrázolása a dolognak. Abszolúte átérezzük, milyen erők viszik rá a finom feleséget, hogy kapcsolatot létesítsen a francia szeretővel, és ez nagyon pozitív erénye a filmnek. Valójában nem azt helyezi középpontba, hogy "íme, ilyen dolog is megtörténik", hanem azt, hogy "ha valakit érdekel, ilyen érzés az, amikor egy ilyen dolog megtörténik". Emiatt, noha néha kicsit uncsinak tekinthető (ám valójában nem az, hacsak nem egy tini-vígjátékra szomjazunk), egy határozottan finom filmmel van dolgunk. Nem eget rengető, de a finom részletek kedvelőinek tartogat pár kellemes élményt.

A film nagyon ügyesen van szereposztva, és ez a kisfiú személyében is megnyilvánul. Ez a kisfiú ugyanis nem szép. A szülei szépek, ő nem, és emiatt két dolgot is nyerünk. Nem lesz súlyos giccs a film, plusz sokkal jobban átérezhetjük, hogy a szürke hétköznapokból mekkora izgalom bemenni a városba, és később pedig azt, hogy mekkora vonzereje van annak, hogy az ember lánya mégse menjen be abba az átkozott városba.

A film egyébként krimi, illetve vesz egy krimi fordulatot, amely aztán szépen épül bele a férj és feleség finoman árnyalt történetébe. Valakinek a háromszögből vesznie kell, nincs mese, de ez szerencsére tényleg nem téríti el a filmet, és akik romantikus drámaként kezdték el nézni, kicsit sem lesznek szomorúak, hogy rossz lóra tettek, vagy valami.

A szex-részek, noha próbálkoztak ezt tompítani, roppant unalmasak voltak, ráadásul a film legvége bosszantóan (és szándékosan) kétértelmű, és így talán nem ok nélkül gondolja azt az ember, hogy bezzeg a Tökéletes Gyilkosság egy mennyivel komolyabb film.

Mégis, az ördög a részletekben lakozik, és ez az, ami miatt ez a film is egy értékelhetően pozitív filmélményt nyújt (hála a francia eredetinek). Ez a franciaság rendesen kitapintható, például amikor a Diane Lane a film úgy zárja le a kapcsolatot, hogy felidézi a találkozás pillanatát, és egy ponton túl másképp folytatja a történetet. A valóságban ez a találkozás úgy zajlott le, hogy a nő hagyta elmenni a taxit, és felment a pasihoz, most, lepergetve azonban elkapta a taxit, és mosolygós búcsút intett a srácnak. Ez például egy nagyon költői és nagyon jó megoldás, jobb, mint a film.