Bizsergés

Nem tudni, miért, de a női hármasok egyértelműen a szexualitásról szólnak, már a Jack Nicolson-os Eastwick-i boszorkák óta. Ezt a szabályt a Bizsergés még csak meg sem próbálta felrúgni, és a három nő minden hétvégéjét azzal tölti, hogy megbeszélje, mi történt velük a pasizás mezején. Magányos nőkről van szó, akik egy egész doboz csokit vásárolnak maguknak a csajbulira, csakhogy érzékeltessék velünk az elkeseredettségüket. Magányos nőkről, akik nem utolsósorban negyven felettiek, és így gyakorlatilag első ízben láthatjuk a szépséges Andy MacDowell-t ilyen korú szerepben. Fura. Nem mintha a lenne valami gond a negyvenes nőkkel, hiszen egészséges esetben mindenki lesz negyvenes is egyszer, és ez tulajdonképpen jó dolog, de Andy MacDowell esetében ez most valami durva tréfa akar lenni. Legalábbis lehangoló.

Tény, hogy Andy nem huszonéves többé, hiszen a valóságban 42 éves, ám Madonnához és Sheryl Crow-hoz hasonlóan meglehetősen jól néz ki, gyakorlatilag pont úgy, mint mondjuk 5-6 évvel ezelőtt, amikor még huszonéveseket is alakított. Az is tény, hogy a srác, akivel Andy MacDowell összejön a filmben, iszonyat fiatal kell, hogy legyen, csak így tudják elérni a kívánt látványos korkülönbséget. Mindennel együtt furcsa, és feltétlenül lehangoló őt (mármint Andyt) Imelda Staunton barátnőjeként szerepeltetni, akit a Patkánymese családanyájaként ismertünk meg, ami nemcsak más korfekvés, de merőben más miliő is.

Egyébként az is fura, hogy mit keres a texasi Andy MacDowell egy angol kisvárosban. Erre egyetlenegy választ tartunk elképzelhetőnek, azt, hogy a Négy Esküvő, Egy Temetés című pontos leltárral dolgozó film szereplőjeként véste be magát a szereposztók agyába. Filmünkben Andy MacDowell egy temetésen jön össze a kiscsávóval, és első szexuális aktusukat nem máshol folytatják le, mint egy sírkövön, így történhetett, hogy az alkotóknak beugrott, hogy "de hiszen nekünk Andy kell ide!".

A film történetvezetése roppant egyszerű, Andy MacDowell-nak az ölébe pottyan a boldogság, és alig hiszi el, hogy ez megtörténhet vele, sőt, mi magunk is szkeptikusak vagyunk, hiszen mindez a film legelején történik. Aztán szépen haladnak előre az események, és mi egyre inkább arra gondolunk, hogy hosszú távon valami miatt nem fog összejönni a tanítónő, sőt, iskola igazgatónő boldogsága. Pedig a srác megkéri a kezét, és egyébként is iszonyat jól érzik magukat együtt, meg minden. A film hibája egyébként pont itt kezdődik, hogy ezek a boldogság-részek teljesen laposak és közhelyesek. Ahelyett, hogy azt mutatnák, amint egy autóban szexelnek, jobban jártunk volna, ha valamiféle egyéb jelét is láthattuk volna a boldogságuknak, például legalább egyszer beszélgethettek volna egy jót.

De ez, úgy látszik nem az a film. Itt ez a szerelmi kapcsolat szigorúan megmarad annak, aminek a csokizabáló, csalódott csajbulikon elmesélve hangzik, egy merész flörtnek. Márpedig a merész flörtök egy roppant okos és közben ugyanennyire érzékeny nő, valamint egy tizenéves kiscsávó között holtbiztos, hogy mindenféle konfliktusokhoz vezetnek. Ez a film pont ezzel operál, hogy a konfliktus nagyon is várható, és azt a durva cselt veti be, hogy amikor aztán ezt a konfliktus, sőt, drámai fordulat megérkezik, egészen más irányból és más formában csap le a szegény nézőre, mint vártuk volna.

Hogy mást ne mondjunk, a film alkotói egy nagyon csúnya formáját választottak a konfliktusnak. Egy kerti út, ahol valami miatt néha-néha elhúz egy-egy kamion valaki számára halált fog osztani, nem áruljuk el, ki hal meg, de fix, hogy a néző kicsit sem örül majd. Na nem mintha annyira sajnálná az illetőt, aki a kamion alá került, sokkal inkább az elbaltázott filmélményt lehet itt siratni. Mert ahelyett, hogy egy kisvárosi angol vígjátékot láttunk volna, három nő életének komolyabb és komolytalanabb fordulataival, egy poénkodni próbáló filmdrámát láthattunk.

Szóval még a műfajt sem sikerült igazán eltalálni. És mindez miért? Mert a forgatókönyvíróknak fixa ideájuk lehetett, hogy a Négy Esküvő, Egy Temetés annyira jó film volt. Mi lebeszéltük volna őket a temetésről, és esküvőt, esetleg válást javasoltunk volna helyette. Mert az már egyszer biztos, hogy egy vígjátékba nem fér bele, hogy valakinek elüti a kamion a szíve szerelmét (hacsak nem az elő pár percben történik mindez, lásd Szívedbe Zárva).

A film aztán teljesen görcsösen megpróbál visszatalálni a vígjáték medrébe, de mindhiába, a műfajhoz képest túl sok vért és szomorúságot láttunk már. Végül pedig, amikor befejeződik, kábé úgy kelünk fel a székeinkből, mintha egy olyan reklámfilmet láttunk volna, aminek technikai okokból lemaradt a hangja, és így csak egy üvegfal mögül tátogott, és kicsit sem sikerült megérintenie minket.