A Jade Skorpió Átka

Az Indiana Jones hangulatú cím valójában egy '40-es évekbeli, krimi-alapokon nyugvó szerelmi történetet takar, amiben a szerelmeseket Helen Hunt és a megnyerő külsejű, 67 éves Woody Allen alakítja. A sztori egy kissé egyszerűbb, mint amilyet a fantáziadús rendezőnktől megszoktunk, úgyhogy a cselekmény helyenkénti unalmát Woody vicces beszólongatásainak kell fel-feldobnia. C.W. Briggs (Woody Allen) egy rettenthetetlen biztosítási nyomozó, aki a bűnözők fejével tud gondolkodni, és ezért minden egyes bűntényt megold. A profi nyomozó meglehetősen népszerű a kollégái körében, titkárnője (Elizabeth Berkley) még a szexista megjegyzéseit is elnézi neki, vagyis minden jól működik addig, míg meg nem jelenik egy új munkatárs, egy "hatékonyság-szakértő", Betty Ann Fitz néven, Helen Hunt személyében. Hunt figurája feltűnő módon mintha egyenesen a "Mi Kell a Nőnek?" (What Women Want) c. buta filmből pattant volna ki, ahol ugyan kreatív igazgatót játszott, de a "hideg női főnök"-vonal egy az egyben ugyanaz volt, mint itt.

A film egyik alapvonala a Fitz és Biggs közti ösztönös ellenszenvet dolgozza meg, ami a kölcsönös beszólásokat, egymás üldözését és szurkálását jelenti. Ezek még alapjáraton nem viccesek (főként, hogy előre lehet tudni, a leendő szerelmesek marják egymást), éppen ezért közben aktivizálódik a másik vonal is, ami arról szól, hogy Biggs hogy megy át nyomozóból rablóba. Biggs-et egy hipnotizőr távvezérléssel rá tudja venni, hogy törjön be olyan házakba, amelyeket pont az ő társasága biztosított, úgyhogy a nappali Biggs (aki reggel már nem emlékszik az előző esti kiruccanására) másnap saját maga után nyomozhat. Ez már egy eredeti Woody Allen-es gondolat, ötletes és humoros, csak kár, hogy a film százszor visszafogottabb ahhoz, hogy a végeredmény valóban vicces lehessen. Mert az igaz, hogy néha mosolygunk Woody poénjain, talán még egy valódi nevetés is elhangzik részünkről, de hol van ez a Süti, Nem Süti (Small Time Crooks) bolondozásaihoz képest? A "Süti"-t többen végig nevették, sőt, van olyan is, akinek az lett a kedvenc Woody Allen-filmje, nohát, ehhez képest a Jade Skorpió csalódást jelent. (Mellesleg a Süti lett eddig az anyagilag legsikeresebb Woody Allen-film). A Jade Skorpió nem tud mást, mint néhány jó helyen elhelyezett, jobb időkre emlékeztető Woody Allen-es beszólást, ami, ha nagyon akarjuk, fenn tudja tartani a film humorosságának látszatát, viszont a cselekmény döcögését már nem biztos, hogy folyamatosan ki tudja védeni.

A filmnek valami miatt "békebeli" hangulata van, olyan, mint egy '40-es években játszódó kiegyensúlyozott képregény, ahol mindenki rendes és kedves, nincsenek igazán éles konfliktusok, csak melegbarna színek, whisky-íz és szivar-illat, nyugodt munkatempó és korai feminizmus. Minden jel arrafelé mutat, hogy Woody Allen még mindig kivételes képességű rendező, vagyis nem bénaságból nem sikerült annyira ez a film, hanem inkább azt mondanánk, hogy ezt a forgatókönyvet nem gondolta át annyira mélyen, és nem gondoskodott megfelelő mennyiségű humor-utánpótlásról. Amúgy a színészi alakításokkal nem volt semmi baj, Woody a szokásos jó színészi formáját nyújtja (remekül tudja eljátszani a saját maga által megírt szerepeket), Helen Hunt is elég jó, bár neki könnyű, mert - mint már említettük - nem először játssza a kemény női főnököt, aki belül lágy, mint a vaj. Rajtuk kívül még meg kell említenünk Dan Aykroyd-ot, aki egy nagy mackó főnököt játszik, a filmhez illeszkedő laza, nyugodt stílusban, illetve Charlize Theron-t, aki egy pici szerepben mutatja meg bombázó alakját és gyönyörű arcát.

Jó érzés, hogy a 2001-es év sem telt el tétlenül Woody Allen háza táján, és tudta teljesíteni az évenkénti film-normáját, az viszont kár, hogy a Jade Skorpió csak mérsékelten lett humoros, és bár minden ízében Mr. New York szokásos filmes stílusát képviseli, később valószínűleg mint a rendező egyik legegyszerűbb filmje fog bevonulni a filmográfiákba.