Kelj fel, komám, ne aludjál

Az az alapérzésünk vele kapcsolatban, hogy a rendező az egész eddigi életművét össze akarta foglalni benne, úgy, hogy ebben a törekvésében a humor volt a legsegítőkészebb barátja. A humor, ami egyben önirónia is lehet. A 81 éves rendező olyan mondatokat ad a színészei szájába (Kapa és Pepe, alias Mucsi Zoltán és Scherer Péter), amelyek arról szólnak, hogy egy ilyen szétesett, vagy kellőképpen nem összefogott filmet kár leforgatni, a társ-forgatókönyvíró (és amúgy Jancsó évszázados barátja) Hernádi Gyula arckifejezései érthetetlenek, a filmben többször felbukkanó Jancsó pedig jól hangzó, de lapos idézetekkel dolgozik. Remekül szórakozunk ezeken a "beszólás"-szerű mondatokon, nevetünk rajtuk, és mosolygunk az olyan szimbolikus telítettségű jeleneteken is, ahol egy négyes cangás tandem áll össze egy magyar katonából, egy sárga csillagos zsidó fiúból, egy orosz és egy NATO-katonából. Igen, a háborús múltat, a deportálásokat, a munkaszolgálatosokat, a nyilas katonákat, az orosz megszállókat ezúttal sem felejtjük, csak épp a keret, amiben megjelennek, az más hangulatú, mint a régebbi Jancsó-filmeknél. Itt már a meztelen női mellek is csak félig, a képmező egy oldalán megbújva jelennek meg, hozzáfűzve, hogy ez a "rendező úr" ágyának előmelegítésére szolgál...

Jancsó rengeteg fiatallal veszi körül magát a filmben, és mivel egy remek összhangot érzünk a huszonévesek mozgása és a film hangulata között, legalábbis arra kell gondolnunk, hogy a rendező többek közt remek "színészvezető" is (vagyis szereplő-instruáló), mert ilyen sokféle ifjonc karakter ritkán fér meg ilyen egységesen egy filmben. Ide tartoznak az ismert és még kevésbé ismert zenekarok és zenészek is, akik a film virgonc, de mégsem komolytalan alaphangulatáért felelősek. Jancsó maga is többször megjelenik a filmben, olyan természetességgel, hogy csak az első pár percnél hökkenünk meg csöppet rajta.

Tulajdonképpen mindenki jól mozog a filmben, kezdve a Mucsi-Scherer párossal, folytatva Tóth Ildikóval, aki egy szépséges orosz katonalányt játszik, Schell Judittal, aki "népi német"-ként szerepel, és ne felejtsük ki magát Jancsót és Hernádi Gyulát sem, akik viccesen és önironikusan szerepelnek saját filmükben. A film legutolsó képei olyan hatásúak, mintha a rendező kissé el akarna távolodni az eddigi életművétől, nem tehetünk róla, nekünk az volt az érzésünk, mintha Jancsó összefoglalná, lezárná, és kicsit eltávolítaná magától az eddigi filmjeit, mintha ezek után valami egészen mást szeretne csinálni - persze simán előfordulhat, hogy tévedünk, és átvernek minket a megérzéseink.

Kedves film a Kelj fel, komám..., igazából semmi rosszat sem tudunk mondani róla, a történelmi utalások számunkra tetszetősek és humorosak, a történetvezetés érthető, és az egész film, úgy ahogy van, jó. Szívesen megnéznénk még egyszer.