cspv logo
cspv szám: 51 / 03 tartalom
keresés

cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím A kulisszák mögött cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím

this is
cspv home
régi link, már nem működik

page number: 02 00310
film info
PREVIOUS articleNEXT article
2003-06-05

Lakótársat Keresünk

L'auberge Espagnole 2002.

A multikulti pecó
A fiatalos filmek mindig nyerők: azok, amelyek fiatalokról szólnak, nem meglepő módon fiataloknak, az adott generáción belül érthető utalásokkal és persze jó zenékkel. Ezúttal nem a tizenéveseket, hanem a húszasokat kívánja megnyerni magának egy film, ami Európa szinte minden nemzetét felvonultatja egy barcelonai albérlet lakóinak képében.

Soknemzetiség ide vagy oda, azért a főhősünk mégis egy francia, ami persze nem furcsa egy francia film esetében. Xavier (Romain Duris) 25 éves, és egy ösztöndíj keretében egy évet tölthet el a csodás Barcelonában. Az ösztöndíj tulajdonképpen egy európai program, Erasmus néven, ami diákok országok közti cseretanulmányait koordinálja, és ami a valóságban is működik. A filmben az Erasmus annyira nagy hangsúlyt kap, hogy szinte főszereplővé növi ki magát, és többször halljuk a neve említését, mint a főszereplőkét.

Amúgy a film egy olyan életformát és életérzést dolgozz fel, amit minden huszonéves átélt, vagy legalábbis ismer, akár elutazott egy idegen városba hosszú időre, akár nem. Ez a fiatalság alapérzése: egy külön háztartásban, haverokkal, barátokkal, ismeretlenekkel való együtt idétlenkedés naphosszat. Miközben mindenki végez valami pénzszerző munkát, azért mégiscsak a szabadság, illetve a folyamatos bulizás a lényeges, az, hogy mindenki jól érezze magát, fontos barátságokat és kapcsolatokat szőjön, miközben lassan, mintegy önmagától kialakul a saját élete (karrierje) is. Ez egy olyan érzés, amit minden fiatal ismer, és amire bátran lehet építeni egy filmet, és mivel a rokon élmények szimpátiát ébresztenek bennünk a hordozó iránt, nem csoda, hogy a fiatalok közt népszerű lett ez a film.

Xavier Barcelonába egy kezdő utazóként érkezik, visszafogottan és kicsit kispolgárian, várva, hogy most hirtelen valami ellenállhatatlan pezsgésbe kerül. Bár Barcelona épp a pezsgéséről híres, Xavier eleinte nem túl nyitott erre, és ezért a legtöbb időt egy fura francia házaspárral tölti, amelynek a nő tagja, Anne-Sophie (Judith Godreche) egy elnyomott unatkozó baba, a férfi pedig egy karrierista üresfejű fickó. Ha már itt tartunk, számunkra maga Xavier sem a legszimpatikusabb, sem a karaktere, sem pedig az őt játszó színész, Romain Duris. Ez persze kicsit visszavet minket a film iránti rajongásból, de sebaj, még akad több olyan pozitívum, amitől végül jócskán jobbra fog kibillenni a filmmérlegünk.

Kezdjük a legnagyobb erényénél, a film hangulat-érzékeltető képességénél. Ez a film borzasztóan érti a módját annak, hogy odarepítsen minket egy adott helyzetbe, egy ismerősnek tűnő hangulatba, és ha már ott vagyunk, jó ideig ott is tartson bennünket. A képeivel egy perc alatt Barcelonában érezzük magunkat (akár voltunk ott valaha, akár nem), az utcák és emberek látványa mintha az ottani illatokat is képes volna átplántálni a mozitermünkbe, egy hajnali bulizásos jelenet pedig "a bulizós hajnal" maga, mindennel, ami ezzel jár. Nem tudjuk, hogyan sikerült ennyire életszerű és élményszerű képekkel, jelenetekkel előállnia a film alkotóinak (főként Cédric Klapisch író-rendezőnek), mindenesetre tényleg jól működnek, és már emiatt is jó a film. Ezen kívül ott vannak a remekül kiválasztott szereplők (mármint Xavieren kívül), akik sztereotípiák nélkül is pompásan tudják képviselni a saját nemzetüket, humorosan és kedvesen.

A legjobb talán az angol lány, Wendy, akit egy Kelly Reilly nevű színésznő játszik. De ott van mellette az olasz, német, és dán fiú, a leszbikus belga, vagy az érzékeny andalúz lány, és persze Xavier is, "a francia". Jó csapat, és bár nem történik velük túl sok minden, azért a "kommuna" jó hangulata ott lebeg az albérletük felett. Egy ilyen nemzetközi pecó esetében kihagyhatatlan a takarítás témája (nem is marad ki, a koszos kád még a trailerbe is bekerül), a rend/rendetlenség kérdése, és egyáltalán a kulturális különbségek kicsire való leképeződése. Bár ezekből az apróságokból szívesen néztünk volna még többet, a film mellékszálakra is koncentrál, úgymint Xavier és barátnője, Martine (Audrey Taotou) kapcsolatára, vagy Xavier és Anne-Sophie viszonyára. Ezek közül egyik vonal sem ígéretes, de mivel Xavier a főhősünk, el kell néznünk a forgatókönyvnek, hogy körülveszi őt nőkkel. Az más kérdés, hogy nem derül ki számunkra, hogy a 3 lány közül (a harmadik Isabelle) melyiket is szerette igazán Xavier barátunk, de ettől még nem lesz bonyolult a film. (A film egyébként az Amélie Csodálatos Élete előtt készült, és Taotou akkoriban még nem volt sztárszínésznő, úgyhogy ne lepődjünk meg azon, hogy mennyire kicsi mellékszerep az övé).

A film tehát nagyon jól működik, a Daft Punk Aerodynamic c. száma remekül megadja a történet lendületét, és persze ne felejtsük el, hogy mindez a világ egyik legcsodálatosabb városában, Barcelonában zajlik, úgyhogy akinek csak bármilyen kicsi köze is van ehhez a városhoz, már élből szeretni fogja a filmet. Ha mást nem is, hát a multikulti toleranciát elleshetjük belőle, és ezért már megérte elkészíteni.

-ming li-
2003-06-05
cspv.hu
oldal: 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17