New York Bandái

Alapvetően kockázatos dolog a múltba visszavinni a nézőket, az időutazás mindig fárasztó, megviseli az embert, az út a múltba mindig rögös, és csak akkor éri meg, ha cserébe extra energia szabadul fel. Ilyen extra energia szabadult fel pl. az Elizabeth-ben, és persze az említett Keresztapa 2.-ben is, a New York Bandái azonban csúnyán cserben hagyja a nézőt, aki vakon követi a filmet vissza az időben, egészen az 1860-as évekbe. Ismerjük a nagy körítés - kis mondanivaló esetét, amikor egyfajta időhúzás zajlik, annak érdekében, hogy minél később derüljön csak ki, hogy az adott film mennyire egyszerű történettel bír. Ilyen időhúzásos film volt pl. a Bíbor Folyók, amely egészen impresszív volt szinte teljes hosszában, s csak amikor a konkrétumokra került a sor, hogy tudniillik, mi is közelről az a rejtély, amit nyomoznak, akkor jött a nagy hallgatás. A New York Bandái ezzel szemben valójában nem minősül időhúzásos filmnek, itt inkább az a helyzet, hogy amit a film reklámja hirdet, az más ahhoz képest, amit végül a moziban látunk. A néző nagyban várja a bandák kezdeti korszakát, hogy mint már annyi nagy filmben, valami újat tudjunk meg a múltról. Bandák helyett azonban egészen mást kapunk. Láthatjuk, hogy egy kisgyereknek (Leonardo DiCaprio) megölik az apját, és csak 16 év múlva tér vissza a városba, a kerületbe, és először haverja, felfedezettje lesz az apja gyilkosának (Daniel Day-Lewis), majd pedig ellensége. Ez egy egészen más történet, mint amit vártunk volna, plusz egészen más műfaj is, mert ez egy mese. Akármennyire alapul is valóságon (ami alighanem korabeli újságcikkeket jelenthet, tömör tényeket és nem 3 órányi gazdagságú anyagot), az előadásmódja meseszerű, és ez az egészre véglegesen rányomja a bélyegét.

Daniel Day-Lewis (aki maga ír), az írek ellenségét alakítja, aki a frissen érkezett bevándorlókat utcakövekkel dobálja meg, némelyiket a fején találva el. Ő a maffiavezér, aki a film elején megöli DiCaprio apját. A film egyébként már itt a legeslegelején is teljesen a meseszerűség tartományában játszódik. A nagy csata, a késekkel és egyéb fegyverekkel történő tömeges öldöklés alatt kissé techno beütésű zenét hallunk, a képek pedig dekoratív illusztráció jelleggel bírnak, s így az egész nagy jelenet, a film mindent meghatározó előzménye egy langyos limonádévá hígul.

A későbbiekben a film kacérkodik ugyan a történet-mondással és történelem-meséléssel, de egyikkel sem jegyzi el magát komolyabban. Látunk jeleneteket, amikből kiderül, hogy több banda is volt, még a nevüket is felsorolják, de legközelebb már csak a film végén találkozunk velük. Ezenfelül Luc Besson roppant hanyag Jeanne D'Arc filmjére kísértetiesen emlékeztető nézőalázó stílusban próbálja a szánkba rágni a történetet. Amikor például a már felcseperedett DiCaprio találkozik valamelyik régebbi arccal gyerekkorából, a gyengébbek kedvéért (ezek vagyunk mi), bevágják a film elejét, hogy lássuk, hogy "aha, ez a fej, pl. John C. Reilly a film elejéről ismerős, akkor még harcos ír volt, most behódolt a hentes Bill-nek".

A film aztán hamar rátér a lényegre, ami viszont már nem más, mint a maffiózó és a fiatal srác barátsága. Hentes Bill egyre jobban megkedveli a srácot, aki persze folyamatosan a halálát kívánja, pedig még szereti is, de hát megölte az apját. Nem azt mondjuk, egy ilyen történetnek vannak tartalékai, van benne anyag bőven, ám itt és most csak a legszokványosabb mozzanatokat látjuk.

Az egész annyira operettszerű, hogy szinte azt gondoljuk, ha Scorsese-nek van egy kis esze, akkor musical műfajban készítette volna el ezt a filmet. Amíg a Keresztapa 2.-ben látjuk, hogy Corleone hogyan él, miből keres pénzt, hogyan sanyargatja őt és a többi olaszt a fehér öltönyös fickó, s hogy hogyan alakul ki benne a többiekért felelős keresztapaság eszméje, addig itt az egész maffiózóságból csak a felületet látjuk. Csak annyit kapunk, hogy Bill, a Hentes az embereknek időnként juttat egy-egy darab húst. Nem látjuk viszont, hogy hogyan építette ki a hatalmát, hogy hogyan adott ki parancsokat, hogyan működtette a rendszerét, szóval semmit abból, amit a Keresztapa óta elvárnánk. A film egyik hiteltelenségi mélypontja az, amikor a helyi főpolitikus úgy dönt, hogy a rend érdekében néhány embert fel kell akasztani. Az emberek vidáman viccelődnek, nézelődnek, poénkodnak, beleértve a halálraítélteket is. Aztán megrántják a köteleket, és meghalnak. Iszonyatosan morbid jelenet, persze, nyilván másképp, esetleg könnyedebben tekintettek az emberek akkoriban egy kivégzésre, de biztos, hogy nem így, ez nem más, mint merő művészkedés történelem-tudósok köntösében előadva. De visszatérve a történethez, Hentes Bill és a srác barátságához, semmit nem kapunk, amit pl. a Bronxi Mesében ne kaptunk volna meg többszörösen.

A film vége felé aztán még ennél is jobban elszabadul a mesemondó-pokol, mert a várva várt nagy leszámolás gyakorlatilag elmarad. Az erőszakos besorozások miatt országszerte, és persze New Yorkban is lázadás tör ki, és a lázadás leverésére odavezényelt katonák sortüze tönkreteszi, és meghiúsítja a második nagy összecsapást az írek és a bennszülöttek között. Ekkor esik le a tantusz, hogy a hangsúly a filmben még csak nem is a soványka történeten volt, hanem magán a városon. A film végén felcsendülő eléggé mondvacsinált Bono-szám ("These Are The Hands That Built America", ezek a kezek, melyek a USA-t építették) hallgatása közben rádöbbenünk, hogy ez a film New York-ról szól, mármint az van, hogy minden, amit látunk, azért érdekes, azért számít, mert New Yorkban játszódott le egykor. Ezért láttuk már az elején is a tüsténkedő tűzoltókat, mert ez egy New York "gyermekkorát" bemutató film akart lenni. New York azonban nem annyira érdekes, Lipcsét, vagy Szentendrét sokkal szívesebben látnánk, ha már történet és film helyett egy várost kell néznünk.

A kép végül összeáll, kedvenc rendezőnk sajnos nem először csinál rossz filmet, lásd a Holtak Útja, és olyat sem, amivel direkt az Oscar-t vette célba, lásd Casino. Megnézni hosszú volt, de nem amiatt tartjuk rossznak (emiatt csak gyenge lenne), hanem azért, mert amit vállalt, pontosan New York bandáinak a történeti bemutatását, nem teljesítette.