Kelekótya Karácsony

A Kelekótya karácsony a magyar fordításban egy sokkal többet ígérő címet kapott, mint eredetileg, ami elég szellemtelenül így hangzik: "Karácsony Krank-kékkel" (Christmas With The Kranks). Már ennyi információból is sejthetjük, hogy egy családot láthatunk majd, akik éppen karácsonyoznak, feltehetően valamilyen érdekes, vagy vicces formában, ha már egyszer filmre kívánkozott az ünneplésük. A két főszereplő Tim Allen, a már bevált Mikulás, és Jamie Lee Curtis, aki A Hal neve: Wanda óta egyértelműen az egyik legjobb vígjátéki színésznő. Ez a párosítás már alapban jól hangzik, ráadásul egy karácsonyi filmnél nem lehet annyira sokat hibázni, sem a forgatókönyvírónak, sem a rendezőnek, hiszen ennél a műfajnál a felfokozott szeretetteljes hangulat a lényeg, a családtagok egymásra találása, a vicces konfliktusok jópofa megoldása, és persze a sok-sok érzelem. No, ha eddig ezt gondoltuk, mármint, hogy a karácsony az egy biztos pálya a filmbizniszben, akkor most jót tévedtünk, legalábbis, ami a nézői szempontot jelenti (a producerek ettől még lehetnek elégedettek). A Kelekótya Karácsony a legminimálisabb karácsonyi-film-igényeinket sem elégíti ki, se nem humoros, se nem kedves, sőt, még a karácsonyi hangulatot is eltúlozták benne, vagyis még ez az alapvonal sem működik.

A történet egy Skipping Christmas c. könyvből származik, amit az a John Grisham írt, akinek köszönhető többek között A Cég, A Pelikán Ügyirat, vagy az Ügyfél c. regények. Grisham tehát bizonyítottan tud írni, de ez a könyv neki sem jött össze jól, és akkor még nem beszéltünk a rendezésről, ami Joe Roth, a Revolution Studios főnökének a munkája, az elég rossz Amerika Kedvencei-nek rendezőjéé.

Az első rossz érzés akkor fog el minket, amikor meglátjuk Jamie Lee Curtist egy szörnyű, pirosszínű karácsonyi mellényben. Persze rögtön arra gondolunk, hogy a családi filmekben is van némi jellemfejlődés, vagy karakter-kiteljesedés, vagy valami hasonló, tehát ha a film elején egy meglehetősen rosszul öltözött, háziasszonyos, gátlásos nőt látunk Nora Krank bőrében, akkor a film végére ez megváltozik, Mrs. Krank már nem fog annyira a lánya kedvétől függni, leveti a béna ruháit, és kivirul, és persze elmegy dolgozni is. Ez csak egy lesz a tévedéseink közül, ami a film során ér minket.

Luther és Nora Krank egy gazdag Chicago-i kertvárosban éldegélnek, a maguk középosztályos módján. Nincs sok gondjuk, ez rögtön látszik, de mivel konfliktusra van szükségünk, minden áron, ezért jobb híján az lesz a problémájuk, hogy kitalálják, karácsonykor nem otthon akarnak ünnepelni, hanem egy luxushajóútra fizetnek be, és ezt a döntésüket a szomszédok nem respektálják. Ennyi a történet, se nem több, se nem kevesebb, ebből még egy nagyon jó, egyéni stílussal és szemlélettel rendelkező rendező sem tudna sokat kihozni, hát még egy olyan stúdiófőnök, aki ritkán nekiáll mellesleg rendezni is. Mindezeknek megfelelően többször nem hiszünk a szemünknek, hogy mennyire nem lesz vicces egy-egy poénosnak szánt jelenet, mennyire nem hoz lázba minket, nézőket, hogy Krankék hol töltik a karácsonyt, és azt a problémát sem tudjuk teljesen komolyan venni, hogy vajon sikerül-e speciális sonkát szereznie-e Nora Kranknek az ünnepi asztalra. Pontosan ilyen semmitmondó, és teljesen üres konfliktusgócok vannak mindenfelé elszórva a filmben, és ilyen jellegű történéseken kell keresztülvágniuk magukat a főszereplőinknek, amik minket közben leginkább untatnak. És ez valószínűleg nem azért van, mert nem vagyunk középosztálybeli amerikai nézők, hanem azért, mert ezek a kreált és kisstílű konfliktusok nem adnak ki egy ünnepi vígjátékot, ugyanúgy, mint ahogy a kertvárosi, fehérkerítéses házakon villózó színes égők, illetve -filmes elem-újdonságként- a háztetőre felcipelt műanyag hóember sem hozzák meg a karácsonyi hangulatot.

A szereplők vagy túlzásba viszik a játékot, vagy szinte elalszanak közben. Az egyik legrosszabb jelenet a Krank házaspár szoláriumos kalandja c. jelenet, ami nem vicces lett, hanem szánalmas. Ilyen még Mrs. Krank vásárlási őrülete, bujkálása a szomszédok elől, illetve Jamie Lee Curtis szinte minden egyes megmozdulása a filmben. Az egykori Wanda, aki még a Fészkes Fenevadakban, sőt, a Két Tűz Között-ben (True Lies) is jó volt, most sehogysem érzett rá a kertvárosi unalmas háziasszonyra, nem volt hiteles sonkát kergető Nora Krankként. Mellette Tim Allen is igyekezett, mégis egy teljesen egyoldalú karaktert sikerült összehoznia, ő lett a filléreskedő, humortalan, fantáziátlan, "sóher" családapa, aki egész évben robotol keményen, és ezért cserébe nem tud mást elképzelni, mint egy karibi óceánjárós utat. A filmben többször előjön az, hogy a karácsony "skippelésével" 6000 dollárt takaríthatnak meg Krankék, és még az elvileg meghatott, érzelmekkel elméletben átitatott jelenetben is az anyagi részletekkel untatnak minket.

Ez egy családi film, mivel egy "karácsonyos" film nem is lehet más, mint családi, de ebben az esetben ez nem jelenti azt, hogy egy elképzelt család minden tagja jól érzi magát a moziban ülve, miközben a filmet nézi. A családapa nézők nem kapnak se akciót, se átélhető konfliktusokat Tim Allen kivitelezésében, a családanya nézőket valószínűleg inkább idegesíti, mintsem megnevetteti Jamie Lee Curtis műsora, hogy a többi generációról ne is beszéljünk.

Ezzel a filmmel kapcsolatban egyrészt arra gondolunk, hogy a "kevesebb néha több", vagyis nem veszi ki jól magát, ha a karácsonyi készülődés már-már giccsbe hajló elemeit fő cselekményként jelenítik meg, másrészt pedig az is van, hogy egy film megfelelő hangulatát a jól működő apróságok határozzák meg. A Kelekótya Karácsonynál minden volt, csak éppen karácsonyi hangulat nem, mert a nagy tömegben használt meseszerű elemek, mint színes égők, piros pulcsik, hóemberek, éneklő családok, kandallófény, és egyebek, együtt sem adják ki azt a karácsonyi hangulatot, ami egy átgondolt filmben spontán benne van, mint pl. legutóbb az Igazából Szerelem-ben volt.

Ha már így állunk, akkor sokkal inkább legyen egy Télapu, mint egy kelekótya Karácsony, vagy legyen egy Reszkessetek Betörők, vagy egy Die Hard, vagy bármi más "karácsonyos" film, csak ne legyenek Krankék, és ne kövessük le az ő speciális karácsonyukat, mert nem érdemes.