Tapló Télapó

A Télapós kari-filmek a Hull A Pelyhes óta, amelyben Schwarzi egy másik apukával az egész filmet végigküzdötte azért, hogy gyermekének megvásárolja a kívánt műanyag játékot, egy eléggé lehatárolt műfajt képeznek. Hozzánk, a mozikba csak a jobban sikerült darabok jutnak el, de ha már a tékákban is szétnézünk, tucatnyi nagyon súlyos Mikulásos filmet találhatunk. Mikulásos filmen természetesen a Mikulás-ruha szerepeltetését értjük, és nem azt, hogy konkrétan a nagy ő, Santa Claus, a Mikulás is szerepel benne. A karácsonyos filmek közül azokat, melyekben hóesés van, mindig sokkal jobban szerettük, mint azokat, amelyekben Mikulást is szerepeltetnek. A hóeséses lista az egykori remek Die Hard 1-2-vel indul, és a tavalyi romantikus Igazából Szerelemmel zárul.

A hóesés mindig sok romantikát, érzést, remek atmoszférát hoz létre, szemben a Mikulás-ruhával, amely az idiotizmus irányába viszi el a dolgokat. Ezért van, hogy ha egy film plakátján a Mikulás-ruha, de ha csak akár egy Mikulás-sapó is szerepel, komoly kétségeink támadnak a filmmel szemben, melyek rendszerint jól be is igazolódnak. A Tim Allen-féle Télapu-szériát, mint fő prototípust a kezdetektől fogva nem kedveltük, a South Parkot viszont annál inkább, így minden Télapós film-vállalkozást üdvözlünk, amely bunkó módon közelíti meg a kari- és a Miku-témát.

A Tapló Télapó igazi gyökér filmnek ígérkezett, s mint ilyen tényleg szimpatikus is volt. Nem hittük volna azonban, hogy egy ellen-Mikulásos filmre is ugyanúgy jellemző e szezonális műfaj eldobhatós minősége. Nme hittük volna, hogy egy ilyen ellen-Mikufilm is ugyanúgy működik, mint az igaziak: vagyis fizetsz, beméssz, megnézed, elfelejted - ha bírod.

A Tapló Télapó valóban egy tapló film, tapló tartalommal. Karácsonyhoz gyakorlatilag semmi köze, csak annyi, hogy van két fickó, egy törpe és egy alkoholista, akik ilyenkor szoktak kirabolni egy-egy áruházat. Az áruházba úgy szereznek bejárást, hogy az ünnepet megelőző hetekben pláza-Mikulásként dolgoznak a rablás leendő helyszínén.

A film, noha tele van egészen jó tapló-humorral, mégis majdnem nézhetetlen. Ezt a különlegesen taszító minőséget hallatlan egyszerűségével éri el. A film eleve nem másról szól, hanem egy alkoholistáról, meg arról, hogy Billy Bob Thornton, mint Télapóruhás tolvaj végig "fucking"-ozza az egész filmet. Tulajdonképpen egy alkoholista vesztes naplóját látjuk, aki a szemünk láttára műveli a gusztustalanabbnál gusztustalanabb dolgokat. Vagy talán nem eléggé durva az, hogy az alkoholista, és az ugyancsak alkoholista nője egy alvó nagymamáról, akiről pár jelenettel korábban azt hitték, hogy meghalt, lehúzzák a nylon térdzoknikat, és kiakasztják a kandalló felé? Vagy nem elég durva az, hogy ott zabál két pofára az alkoholista tolvaj a pláza egyik étteremszerűségében, majd amikor odasétál hozzá egy anyuka a gyerekével, ez a súlyos barom tele tüdővel rájuk ordít, hogy húzzanak el a francba. Ugyanígy ronda, amikor büdösen és mocskosan megjelenik a munkahelyén, a gyerekeket ölébe ültetgetni, és mindenkire ordítozik, folyamatosan "fucking"-ol, keresztül esik mindenen, és a végén cigivel a szájában hozzálát vizelni is, bár lehet, hogy rosszul emlékszünk, és itt vizelés helyett hányás volt.

Mielőtt felsorolnánk a film összes 10 darab jelenetét, vegyük észre, mi itt a nagy probléma. Az van, hogy a film a végtelen nagy igénytelenséget árasztja magából, és nem is azért, mert a filmben szereplő Télapó ruhába öltözött alkoholista tolvaj egy tapló, hanem azért, mert a film csak úgy össze van dobva.



Bizony, bizony, a film nem áll másból, mint felsorolásszerűen egymás mögé pakolt geg-jelenetekből, melyek mind ugyanarról szólnak, nevezetesen, hogy a Télapó-ruhás fickó egy súlyos és gusztustalan alkoholista.



Más filmekben úgy nézne ki ugyanez, hogy az elején alkoholista, aztán leszokik, vagy valami történik. Itt azonban, mintha az első jelenetnél elszállt volna az ihlet, mintha megakadt volna a tű a lemezen, egyre csak ugyanazokat a jeleneteket látjuk ismétlődni. Mi persze minden jelenetnél arra számítunk, hogy na, most fog történni valami, de ez abszolút hiú ábránd. A film így egyetlen elnyújtott jelenet-sorozat, arról, hogy Billy Bob Thornton alkoholista. A filmben szerepeltetett dagi kiscsávó is csak csali, mert végig azt hisszük, hogy majd a gyerek miatt magába száll Bob Thornton, vagy valami. De nem, mint említettük, semmi sem fog történni. A feliratok előtt, hangban elintéződnek a dolgok, az alkoholista ekkor elmeséli, hogy most éppen kigyógyul a betegségéből, és hozzáteszi, hogy most már jófej lesz. Vagyis a film egyetlen percében sem volt sem józan, sem pedig jófej a Télapóruhás fickó, csak a feliratok előtt 30 másodpercig, és akkor is csak hangban.

Mindez nem egyéb, mint a nézők abszolút mértékű lenézése. Egyszerűen arra sem vették a fáradtságot az alkotók, hogy megírják a filmet. Megírták a film bevezetését, alaphelyzetét képező fázist, és ennyi. Nincs bonyodalom, nincs kibontakozás, és persze megoldás sincs filmben, ami eléggé leegyszerűsíti a helyzetet, úgyhogy kábé tíz perc után nyugodtan távozhatunk is a moziból, a továbbiakban úgy sem történik már semmi.