Gorilla Bácsi

A Gorilla Bácsi címről mindenképp a Mr. Muscle nevű tisztítószer eredetijét képező, fehér hajú pankrátor-bácsi (Hulk Hogan) néhány filmje jut homályosan az eszünkbe, melyek közül egyben (Mr. Nanny) rábíztak néhány gyerkőcöt, hogy őrizze őket, és ami egy igazi B vagy C filmnek minősült - a tévében. Történet és minőség szintjén itt sem vagyunk jobban eleresztve, de hát mindegy, ha vígjátékról van szó, egyedül az számít, hogy a végén milyen derűsen lépünk ki a moziból.

Vin Diesel egy katona, aki katonás rendbe akarja szedni a rendetlen gyerkőcöket, mert csak így tudja őket megvédeni a támadástól, amire az apjuk által kifejlesztett mikrochip megszerzésére törekvő ellenséges erők részéről lehet számítani. Ha belegondolunk, kiderül, hogy a Mr. Nanny (1993) ugyanerről szólt, így hát akár a film előzményének is lehet tekinteni - ami nem túl jó jel.

Vannak olyan vígjátékok, amikor az egész film vicces, vannak olyan kevésbé jól működő vígjátékok, ahol csak bizonyos jelenetek viccesek, és bizony vannak olyanok is, ahol csak olyan jeleneteket látunk, amik csak szeretnének viccesek lenni. Természetesen fáj kimondani, de a Gorilla Bácsi ez utóbbi kategóriába esik.

A legtöbb jelenet előre kiszámítható, illetve, olyan, amilyet már legalább 1x láttunk életünkben (vagy ha nem, hát nem is hiányzott). A jelenetek komikumát elsősorban az adja, hogy Vin Diesel nagyon komolyan veszi a feladatát, a kölykök pedig pont ellenkezőleg. Elvileg biztosan nevetnünk kellene, amikor Vin Diesel betöri az egyik gyerek ajtaját az emeleti szobában, mert a gyerek nem válaszol bentről, és persze rögtön kiderül, hogy a gyerek nem is volt a szobában, mert a mosdóban volt. Máskor az egyik gyerekre szerelt nyomkövető-karperec hirtelen megindul, és elhagyja az iskola területét. Vin Diesel utána, teljes erőbedobással hajszolja, majd végül egy csatornarendszer legmélyén bele kell vetnie magát a bűzös szennylébe, hogy a karperecet kimentse, miközben a gyereknek semmi baja, csak lehúzta a wc-n a karperecet. Ha ilyen jeleneteken jó nevetünk, akkor a helyzet máris pozitív, hiszen a film gyakorlatilag ezen a szinten mozog, ha azonban mindezt esetleg gyatrának találnánk, akkor könnyen lehet, hogy a Gorilla Bácsi mégsem a mi filmünk.

A film egyébként ott gyengül le, amikor először törnek be támadók a házba, hogy megszerezzék a chip-et. A támadók kis termetűek, feketébe vannak öltözve, és úgyszólván nindzsák, ami nem dob fel minket. A verekedés így teljesen tét nélküli, mindenki üt, mindenkit ütnek, Vin Diesel még röpköd is egy kicsit (nem igazi, konkrét röpködés, csak egy-két ugrására rásegítenek láthatatlan kötéllel), aztán mindenki megrázza magát, és ennyi. A film fenyegetés részét máris nem lehet komolyan venni. Marad tehát a humor és a romantika, illetve a jófejség, ami még mindig elegendően tág és izgalmas terep ahhoz, hogy egy film brillírozzon.



Adva van egy kamasz fiúnk, aki nem akar birkózni, helyette inkább az amatőr színjátszás érdekli. Adott egy 18 körüli tinédzser lány, akinek mindenféle jöttment srácok udvarolnak, és meg kellene tanulnia rendesen dönteni. És van még egy kicsi lányunk is, aki cserkészlány társaival cserkész-sütiket árul, ám a gonosz cserkészfiúk folyton elzavarják őket a standjukról, és még s sütijeiket is tönkreteszik.

Ha el tudunk képzelni sablonos és hallatlanul egyszerű megoldásokat a fenti három fronton, akkor csak tessék, még az is biztosan jobb és szofisztikáltabb megoldás lesz, mint amit a film kínál. A film egyedül a testi erőszak, a "karatézás" mentén gondolkodik. A kis cserkészlányok szétverik a támadóikat, megkötözik őket és a szájukat sütikkel tapasztják be. Vin Diesel pedig maga küzd meg a film egyetlen vicces karakterével, az egy kissé undorító igazgatóhelyettessel, és így "védi" meg a fiút.

A jófejségről körülbelül ennyit, a romantikát meg jobb, ha szóba sem hozzuk, amivel kapcsolatban nyilván egyetértünk a film rendezőjével és producereivel, lévén, hogy Vin Diesel és barátnője, akivel összejön, végül még csak nem is smaciznak, mert annyira nincs köztük semmi.

Ha ugyanezt a filmet Hulk Hogan bácsival láthattuk volna, akkor biztosan jobb lett volna, lévén, hogy akkor a film nyílt lapokkal játszott volna, a néző pedig jobban kedvel egy bevallottan gyengécske, de esetleg kedves filmet, mint egy több irányban terjeszkedő, magát A-osztályú vígjátéknak feltüntető, teljesen sablonos bénaságot.