A Tolmács

A politikai thrillerekben az a jó, hogy valami realitás szűrődik be a vetítőtermek sötétjébe, és ahol más estéken Godzillák, rovarok, vagy éppenséggel harcművészek ténykedését kísérhetjük figyelemmel, ott ilyenkor az értelmes szórakozásé a terep. A valóságosság bármelyik filmes műfajt képes megtermékenyíteni, hiszen a film végén egy olyan plusszal távozhatunk, amihez más módon nem juthatunk hozzá, utána más szemmel tekinthetünk az egész világra, a valóságra. Ezt a "valóságosságot" azonban nem feltétlenül szó szerint kell venni, hiszen a legfontosabb talán az, hogy a filmbéli fenyegetés legyen valóságos, és nem az (vagy azok), akiket ez a valami fenyeget. A Vörös Sarok után nemcsak egy esti szórakozást könyvelhettünk el, de másképp tekintettünk Kínára is, és azóta is gyakran eszünkbe jut Kína és Richard Gere, aki egyébként persona non grata Kínában (a Tibet-szimpátiája miatt). A Pelikán Ügyirat is pezsdítően hatott a maga kis összeesküvés-elméletével, csak úgy, mint maga az Összeesküvés-elmélet c. film, a másik film Julia Roberts-szel, hogy a csúcs Hálózat Csapdájában-t ne is említsük. A Hírek Szerelmesei ugyanúgy több volt, mint egyszerű romantikus film, lévén, hogy a való világ komolysága, realitása szűrődött be az újságírás motívum nyomán, mint ahogyan a Közellenség is több volt egy akciófilmnél, a hírszerzés által alkalmazott módszerek demonstrációja révén. A fantasztikus Bennfentes c. film megtörtént eset, valódi történet, valódi szereplőkkel, ugyanúgy, mint az ugyancsak profi Erin Brockovich, ám a valóságosság e fokozatát, akárhogy szeretjük is, egyáltalán nem tekintjük elengedhetetlennek ahhoz, hogy a film, úgymond az értelmes szórakozás kategóriájába essen. Az ilyen "értelmes" filmeknél mindössze az a lényeg, hogy a film után olyanokat kérdezhessünk egymástól, hogy "és azt tudtad, hogy... ", a lényeg tehát a linkelés a közvetlen valósághoz.

A Tolmács legvalóságosabb eleme a tárgyalóterem az ENSZ székházában, ahol eddig még soha nem forgattak filmet. Az egész sztori is ezen a termen alapul, Nicole Kidman ugyanis itt tolmács, és itt hallgat ki véletlenül az éj leple alatt egy beszélgetést, melyet ugyan egy bemikrofonozott tárgyalóteremben adtak elő, de természetesen nem idegen füleknek szánták, s különösen nem egy olyan idegen fülnek, melynek tulajdonosa másnap reggel hívja a biztonságiakat. Ez a kezdet, és ez a vég is, mert amíg más filmekben elhagyatott raktárépületek, kifutni készülő hajók szolgálnak a végkifejlet helyszíne gyanánt, addig itt ugyancsak ezt az izgalmas helyet, a filmesek számára eddig bevehetetlen helyett alkalmazzák a film végső helyszíneként. Hitchcock egyébként annak idején próbált engedélyt szerezni, hogy itt forgasson, de nem adták meg neki. A sors, illetve a film iróniája, hogy valószínűleg épp a UN-székház mint helyszín megszerezése mögött húzódik a legtöbb valós politikai motívum, s nem magában a filmben. Egy-egy helyszín műteremben való megépítése, különösen ma, a Computer Generált Image-ek (CGI) világában, napi rutin. Nyugodtan mondhatjuk, hogy egész egyszerűen semmilyen technikai jelentősége nincs annak, hogy a filmbéli UN-székház tárgyalója maga az igazi tárgyalóterem. Presztízs tekintetében azonban annál több, az egész film a komoly alaphangját ennek a ténynek köszönheti, azaz, összegezve, ez az a speciális dolog, ami más filmekben nincs meg, de a Tolmácsban megvan, ez az, amivel elhelyezik őt a piacon, vagyis ez a film marketing kulcs-eleme.

Ami az afrikai vérengzéseket illeti, mint a film "hátterét", az már annyira fiktív vonal, hogy némi túlzással akár az Istenek a Fejükre Estek-ben is szerepelhetne. Komolyabban fogalmazva, a filmnek Afrikához (legjobb esetben) annyira van köze, mint a zseniális Gyilkos Nap c. filmnek Japánhoz, melyben Sean Connery és Wesley Snipes nyomoznak Tatiana Patitz szupermodell (karakterének) meggyilkolásának ügyében. Ugyancsak ironikus, hogy ha egy igazi, Dél-Afrikát komolyan szerepeltető filmet akarunk, akkor elsősorban a Halálos Fegyver 2 c. remek akcióvígjáték juthat az eszünkbe, vagy a Bruce Willis által fémjelzett A Nap Könnyei (amely viszont már egyáltalán nem valami jó film). Ha igazán komoly filmet "szeretnénk" az afrikai, azon belül ruandai népírtásokról, akkor feltétlenül a Hotel Ruanda c. filmet kellene megnéznünk, Don Cheadle főszereplésével, de az is biztos, hogy a komolyság és valóságosság ilyen szintjét már könnyen sokkolónak tekintheti az ember.

Ha tehát belegondolunk, látszik, hogy csak azért, mert a film háttere komoly, a film még nem biztos, hogy jó, vagy nem biztos, hogy komoly, és ugyanez igaz fordítva is. Így pedig már nem is annyira kívánjuk, hogy a Tolmács annyira valóságos film legyen, illetve nem neheztelünk rá amiatt, hogy egy egyszerű fikció. Ugyanakkor, amikor a film értékeit vizsgáljuk, a Tolmácsot nem annyira a komoly filmek közé soroljuk, melyek értelmes szórakozást nyújtanak, mint inkább az egyedi filmek közé, melyek ugyan sok tekintetben hétköznapi filmek, de van egy egyedi, egy speciális motívumuk, amely révén egyedi hatást keltenek, ami itt jelen esetben az ENSZ székház, és nem más. Az Afrika-vonal már csak a szórakoztatóipari kreáció, csak úgy, mint a ku-nyelv, melyen a film konfliktusát képező mondatok elhangzanak.

A Tolmács kicsit más film, mint a többi, bár ezt szinte kizárólag a filmben szereplő ENSZ székháznak köszönheti, s nem az afrikai motívumoknak, melyek fiktívek. Bár a film reputációja ennél sokkal többet sugall, nem annyira a remek Gyilkos Nap-ra hasonlít, melyben a japán kultúra kiemelt szerepet játszott, és nem annyira remek Hitchcock-remake-re, a Tökéletes Gyilkosságra, ahol a falon lógó festmények (is) eredetiek voltak, hanem inkább a Gyilkosság a Fehérházban-ra (amely mellesleg egy ugyancsak jó film), vagy a Peacemaker-re., mert noha van benne politika, van benne "valóság", mindez csak fikció, s ilyenformán a film inkább az izgalmas-, mint az értelmes szórakozás mezőnyében indulhat el díjakat szerezni.