Kényszerszünet

Az "intermission" szó félbeszakítást, szüneteltetést jelent, ami a film két főszereplőjének a szerelmi kapcsolatára utal: John (Cillian Murphy) egyik nap arra kéri a barátnőjét, Deirdre-t (Kelly Macdonald), hogy "tartsanak egy kis szünetet", ami később rossz ötletnek bizonyul. Ahogy John barátja, és kollégája, Oscar megjegyzi, nagyon hülye ötlet így tesztelni egy barátnőt (vagy barátot), mert erre a felvetésre mindenki azt szokta válaszolni, hogy rendben, és akkor annyi a kapcsolatnak. A történetünk mindenesetre innen indul, a szerelmesek elválnak, amitől John kiborul, Deirdre pedig hamar egy nős negyvenes karjaiban találja magát.

A film abban a Robert Altman által bevezetett filmstílusban készült, ami arról szól, hogy több egyenrangú szereplőt ismerünk meg, bepillantunk az életükbe, amiről később kiderül, hogy valamilyen módon keresztezi a többi szereplő életét. Ebben a műfajban több elég jó filmet láthattunk már, legutóbb például a Love Actually-t (Igazából Szerelem), és ez az ír-verzió is jól működne amúgy, ha emellett nem lenne elég sok hibája a történetnek, illetve a filmnek.

A fő gond az, hogy szinte minden erőltetett a filmben: karakterek, cselekmények, konfliktusok, csaknem minden. Nincs az az érzésünk, hogy elengedhetjük magunkat, mert a már bemutatott szereplők később "teszik a dolgukat", vagyis bonyolítják az életüket, amolyan filmszerűen, nem, mert itt láthatóan kemény forgatókönyvi csavarok és személyiség-ábrázolások működnek, a folyamatos hatáskeltést célozva. Ennek az ír-mivolt is az egyik eszközévé válik, mert például amikor a rendőr szereplőt jellemzi a film, nem sok minden derül ki róla, hacsak az nem, hogy durva és erőszakos (aminek a szükségességét nem látjuk a filmben), illetve még az, hogy rajong a kelta miszticizmusért, és a kelta népzenéért. Ugyanezen a vonalon haladva kap nagy hangsúlyt egy valódi mellékszereplő, egy béna idős ember, John-ék törzshelyén, aki mindig fiatal srácokat kér meg arra, hogy itassák Guiness-szel, mert ő maga nem tudja mozdítani a karját sem, viszont a Guiness-t, azt nagyon szereti. Nem igazán világos, miért időzik a kamera olyan sokáig ezen a mellékszereplőn, de mi jobb híján arra tippelünk, azért, mert egy jól megírt történet helyett ún. "érdekes" karaktereket és helyzeteket akar bemutatni a film, speciális ír hangsúllyal és hangulatban.

John és barátja, Oscar egy áruházban dolgoznak, eladóként, bár amit ők tevékenykednek a film során, azt nem hívnánk munkának, inkább csak fizetett időtöltésnek. A főnökük, az amerikai tréningek megszállottja szintén elég nagyhangsúlyt kap, hasonlóan a bárbeli törzsvendég-bácsihoz. John-nak szerelmi gondja van, Oscarnak pedig szexuális, kimerítő képet kapunk arról, mennyi gondja van a szex-szel, úgy általában. Aztán ott van Deirdre, a helyes kiscsaj, aki egy béna kopasz férfival kezd el járni, közvetlenül John után, nem foglalkozva azzal sem, hogy a férfi éppenséggel nős. Megismerjük a férfi elhagyott feleségét is, aki később egy ismerkedős klubban bukkan fel a barátnőjével, hogy ott véletlenül beleszaladjanak John-ékba. Deirdre nővére, Sally (akit a Bridget Jones-féle Jude, alias Shirley Henderson alakít) arról lesz híres a filmben, hogy konkrétan bajusza van, amit nem hajlandó leborotválni. Sally bajusza annyira főmotívuma lesz a filmnek, hogy szinte mindennél többször bukkan fel témaként a párbeszédekben. Sallyvel kapcsolatban egy igen durva előéletet is kreált a forgatókönyvíró, egy nagyon közönséges sztorit arról, miért utálta meg férfiakat, amit hallva már egészen biztosak lehetünk benne (ha addig nem is lettünk volna), hogy egy amatőr forgatókönyvíróval állunk szemben, aki inkább durva gegekben gondolkozik, mintsem koherens-érdekes történetben.

Az eddigi szereplőkön kívül van még egy buszsofőrünk (akiről azt tudjuk meg, sokat költ a felesége, de azért nagyon szereti őt), egy bokszoló zsarunk (a már említett kelta-vonzódással), egy tv-s fickónk, aki a valódi dublini külvárosokról akar filmet készíteni (ami aztán végül majdnem sikerül is neki), és egy primitív-brutális rablónk, akit az immáron Hollywood-i híresség, Colin Farrell alakít. A rabló karakterrel indul egyébként a film, és vele indul be az az értelmetlen erőszak-vonal is, amit nem nagyon tudunk hova rakni. Az nem derül ki a filmből, mennyire durva az élet Dublin külvárosaiban (bár nem is kell kiderülnie, hiszen ez nem egy szociografikus dokumentumfilmnek készült), csak azt látjuk, hogyan üt meg Farrell egy pillanatnyi habozás nélkül egy fiatal lányt, egy 6 éves körüli gyerek hogyan okoz szándékosan balesetet, hogyan próbál megölni egy felnőttet, vagy a rendőr hogyan verekszik végig egy munkanapot.

Nem érthető, honnan jön ez a sok erőszak (még az elhagyott feleség is csak jobb-egyenessekkel tarkított szex-xel tud kielégülni), de mivel nincs alapja és helye, csak zavaró a folyamatos jelenléte. Főként azzal együtt, hogy szerintünk ez a film eredetileg egy vígjáték akart lenni, azon belül is egy huszonéves főszereplőkkel készült, krimi-szállal tarkított vígjáték. Erről csak sejtésünk lehet, mármint hogy minek készült ez a film, mert a végeredmény már nem erről szól.

Amit végül kapunk, az már nem egy vígjáték, hacsak azon nem tudunk nevetni, hogy Colin Farrell teljes erejéből orron vág egy lányt, vagy a kopasz negyvenes folyton rámászik a huszonéves barátnőjére, a 6 éves gyerek csak úgy megtámad egy egész buszt, vagy a harmincas (és bajuszos) Sally bevallja az anyjának, mennyire magányos. Valószínű, hogy mind a forgatókönyv, mind a film humoros akart lenni, de aztán a sok erőltetett motívum, amit beletuszkoltak a forgatókönyvbe (és amik önmagukban nem humorosak) végül kioltotta ezt a vonalat.

Az is eléggé átlátszó, ahogyan Colin Farrell szerepeltetésével igyekeznek az alkotók jobban eladni a filmet, mert bár bizonyára arra hivatkoznak, hogy "akkor még nem volt híres sztár" az ír színész, amikor felkérték, biztosan nem véletlen, hogy John helyett a rabló karaktert (Lehiff/Farrell) teszik meg leginkább főszereplőnek a sok egyenrangú szereplő között.

Pedig kevés munkával sokkal jobb is lehetett volna ez a film, egy másfajta alkotói szemlélettel, egy ellazult és valóban humoros történettel sokkal inkább át lehetett volna "küldeni" a nézők felé a speciális dublini, ír világról szóló "üzenetet", már ha van ilyenje a filmnek egyáltalán. Nem baj, ha nincs, de ha mégis, azt másképp kellett volna előhívni. Sok ennél jobb ír filmet láttunk már eddig is...