Fehér Zaj

A film egy úgynevezett tematikus filmnek tekinthető, amely egy valóságban ismert jelenségre "komponál" egy történetet. A történet és ez a motívum elvileg egyformán érdekesek, bár ilyen esetben gyakran előfordul, hogy a végén az ember már csak a "témára" emlékszik, illetve, hogy a film végül a témával lesz egyenlő. Estünkben ez a téma a "fehér zaj", illetve a fehér zajból kibontakozó hangok, vagy a tévéképernyőn hemzsegő zsizsik-szemcsékből kibontakozó alakok - melyek révén az elhivatott alany képes a túlvilágra költözött emberekkel kapcsolatot teremteni.

Kívülről tekintve egész egyszerűen arról van szó, hogy valaki addig nézi a tévé zsizsikjét, hogy a végén már mindenféléket fog látni és hallani is, és a szemcsék közt fel fog bukkanni az, akit szerettünk, és elveszítettünk.

A "fehér zaj" témára a film egy olyan történetet vonultat fel, melyben a főhős (Michael Keaton) a feleségét veszítette el, és a halott asszony veszi fel a kapcsolatot a férfival - fehér zajon keresztül, vagyis halványan megjelenve egy fehér-zaj kutató számára. Az üzenetek, melyek a fehér zaj-függönyön keresztül érkeznek a férfihoz, először teljesen neutrálisak, nem is foglalkozunk velük, hamarosan azonban konkrét elfoglaltságot biztosítanak majd az özvegy férfi számára, lévén, hogy mindenféle elhunyt emberek üzennek hozzátartozóiknak, ráadásul még azelőtt, hogy meghaltak volna. Vagyis azt is gondolhatnánk, hogy amikor barátunk megjelenik, hogy üzenetet hozott, akármi is legyen az üzenet - a hír nagyon rossz. Ehelyett azonban úgy találták ki a történetet, hogy amikor barátunk üzenetet kap, attól, aki hamarosan meg fog halni, akkor még ő, vagy bárki megmentheti az illető életét.

A film legjobb részei azok, amikor Michael Keaton a csöndes hétköznapjait éli. Maga Michael Keaton is nagyon jól néz ki, úgy értjük, jó hangulatot sugároz, használt neki, hogy láthatóan leadott 1-2 kilót, és így a feje a gömböc, kerekded formából átment hosszúkásba. Az egész férfi most valahogy tökéletesen testesíti meg a magányos, szomorú férfit, még jobban, mint ahogy David Duchovny tette azt a Szívedbe Zárvában. A film fényképezési stílusa is remek, igazán jó atmoszférát tudtak létrehozni a remekül bevilágított sötét, illetve sötétkékes helyszínek felvonultatásával. Ha a filmet egy-egy ilyen Michael Keaton-os jelenettel reklámoznák, illetve ha csak ennyit látnánk belőle, biztos, hogy kedvet kapnánk hozzá, s így is, a film után, amikor a történet már feledésbe merül (sőt, ez az egész zaj-dolog is), a Michael Keaton-os jelenetek hangulata abszolút megmarad, mégpedig kellemes és érzékeny élményként.

A film sajnos nem hozza ki a lehetséges maximumot sem az alapjelenségből, a fehér-zaj témából, sem a Michael Keaton-os emberi vonalból, hanem inkább (az eladhatóság mentén próbálkozva) a krimi-vonalra helyezi a hangsúlyt - sajnálatunkra. Ezt az eredendően közhelyes krimi-vonalat azonban eléggé elnagyolja ahhoz, hogy a végén azt kívánjuk magunknak, bárcsak ez az egész meg sem történt volna. Nem is említve azt a határozottan balfék húzást, hogy a végén még azt is kiderítik, hogy a gyönyörű és kedves feleséget is brutálisan gyilkolták meg, és szörnyűséges halált halt. Ennek az információnak a film története szempontjából semmi jelentősége sincs, éppen ezért nem értjük, miért kellett ilyen őrültséget elkövetni a forgatókönyvvel.

A film legutolsó jelenete, és a megmosolyogtató tényközlő felirat a végén a fehér zajokról már arról árulkodnak, hogy igényes alkotómunka helyett leginkább csak lavírozva próbálták összerakni ezt a másfélórát, úgy, hogy éppenhogy elmenjen. Hát elment - de nem volt jó, pedig simán az lehetett volna.