Anyám Nyakán
Failure to Launch 2006.
A természetbarát szerelem
Matthew McConaughey tűnik az egyik legfelkapottabb színésznek mostanság, legalábbis hozzánk két héten belül már a második filmje jutott el. McConaughey amúgy leggyakrabban romantikus vígjátékokban bukkan fel, mint például most is, amikor egy olyan 35 éves srácot alakít, aki extrém módon ragaszkodik a családi házhoz, és a szüleivel való közös élethez.
Érdekes, hogy egy nem túl 
ötletes történetből, plusz az elég ritkán vicces McConaughey-ból, illetve a karótnyelt Sarah Jessica Parker-ből végül egy egészen működőképes vígjáték tudott kisülni. Pedig az alapötlet tényleg nem vág minket falhoz: hogyan rakja ki egy középosztálybeli házaspár a felnőtt fiacskáját a családi fészekből, amit ő kényelmi szempontokból nem akar elhagyni.
Tripp (McConaughey) boldogan él a szüleivel közös fedél alatt, ami egyrészt folytonosan tiszta ruhákat, fincsi reggelit és teljes ellátást biztosít számára, másrészt lehetővé teszi azt is, hogy néhány randevú után rövid úton szakítsanak vele a lányok, miután a szerelmes éjszaka utáni reggel váratlanul egy családi idillben ébrednek. Láthatóan nincs agyonvariálva a történet, ezen az egyszerű vonalon fog haladni a cselekmény, de ez önmagában még nem baj. Mivel a történet fővonala önmagában semmiképp sem tudna lekötni minket, mindenféle humoros mellékszálak csúsznak be a képbe.
Ilyen lesz
Sarah Jessica Parker (Paula) barátnője, akit a nagyon szép, általában huncut Zooey Dechanel játszik, és aki most is egy némileg egzaltált, de nem mindennapi csajt (Kit) alakít. Kit-nek az a legfőbb jellemzője, hogy ki akar nyírni egy kismadarat, aki az ablaka alatt hangoskodik éjjel-nappal. Persze Dechanel remekül tudja adni a kedvesen zakkant, trendi lányt, aki még fiúkat is nehezen enged be a kis világába, de ezzel együtt az ő karaktere is kevés lenne a humoros alaphangulat fenntartásához. Ezért jönnek elő Tripp haverjai, a két érdekes barát, akikben az a közös, hogy ők is otthon laknak a szüleiknél. Ace (Justin Bartha, aki a Nemzet Aranyában viccelődött Nicholas Cage oldalán) és Demo (Bradley Cooper, őt leginkább tv-sorozatokban láthattuk, pl. 
az Alias-ban) azért lesznek fontosak a filmben, mert egyrészt ők adják a srácos hátországát főhősünknek, amihez minden csajozási kirándulás után visszatérhet, másrészt pedig ők szorítják vissza a szerelmi-romantikus szálat a vígjátéki vonal erősítésével. Tulajdonképpen nekik köszönhető, hogy a filmet lazán meg tudják nézni tizen-huszonéves fiúk, fiatal férfiak is, akik egyébként régóta az egyik legmasszívabb célközönségét adják a Hollywood-i filmeknek.
Így tehát minden adott, amitől romantikus is, és vígjáték is lehet egy film, míg Sarah Jessica Parker (a "profi motivátor") Tripp szüleinek megbízásából igyekszik magába bolondítani főhősünket, aki egyre nehezebben áll neki ellen, addig a fiúk
és Kit folyamatosan gondoskodnak a humoros mellékszálakról. Nem történik semmi különös: Paula mindenféle trükköket vet be, hogy közel kerüljön Tripp-hez, úgyhogy végigkövethetjük a randizások korai szakaszának ismert elemeit (csak ezúttal Paula által tudományosan lebontva), és persze lassanként kialakul a minden főszereplő számára váratlanul jelentkező szerelem is. Közben a fiú-csapat mindenféle (trendi) sportokban vesz részt, a sziklamászástól kezdve, a biciklizésen keresztül, a szörfözésig mindent bevetnek, ami jól állhat egy fiatal srácnak, és bár ezek a jelenetek leginkább helykitöltőek, azért legalább annyi értelmük lesz, hogy Tripp-et háromszor harapja meg egy-egy szuper-békés állat.
A forgatókönyvíró láthatóan örömét lelte ebben a korszakos felfedezésében,
ami arról szól, hogy hősünk kizökkent a természetes valóságból (talán azért, mert még mindig otthon lakik?), és ezért büntetik az olyan állatok, mint a mókus, vagy a delfin (illetve valamiféle pacifista gyíkféle), akik a történelem során eddig még nem támadtak emberre. Ez egy kicsit kényszeredett fordulat, de végülis nem kell komolyan vennünk, és közben még kicsit nevetgélhetünk is McConaughey bénázásain.
Ami Sarah Jessica Parkert illeti, meggyőződésünk, hogy el van túlozva a színészi képességeiről alkotott kép (vagyis inkább az ehhez képest túl sok filmet tartalmazó filmográfiája), mert hajlamos mindig ugyanazt a kemény (New York-i) csajt játszani, akit már megszokott a róla szóló tv-sorozatban. Ezzel együtt többször képes kitölteni a neki adott teret egy filmben, mint ahogy most
is, és bár elég nehéz róla elképzelni, hogy bárkibe bele tudna szeretni, a talpraesett stílusa általában a humor-vonalat erősíti. A legjobb a 95-ös Miami Rapszódiában volt, de azért ebben a filmben is elment. McConaughey remekül tudta hozni a látszólag egyszerű srác-karaktert, akiről menet közben derül ki, hogy milyen is valójában. Ebben nagyon jó az egyébként éppen 36 éves színész, a "tiszta lap" indítással, ami után élvezetes lesz végignézni, milyen árnyalatait hozza elő a szerepének (Edtv, Szeretném, Ha Szeretnél, stb...).
Az Anyám Nyakán egy
olyan romantikus vígjáték, aminek elég egyszerű a története, és valóban nem történik benne semmi különös, de azért mégis kellemesen el lehet szórakozni rajta. Az a fő erénye, hogy nincsenek zavaró motívumok, jelenetek benne, vagyis nincsenek olyan filmpercek, amiken valami miatt leakadhatnánk, és ezzel jól kizökkenhetnénk a film menetéből. Az a fajta film, amire, ha lemaradtunk róla a mozikban, a tékában egyből rácuppanunk, azon frissiben, ahogy megjelenik videón. -olasz-
2006-04-28
