Nem csak az olyan partikon, mint amit a Tökéletes Gyilkosságban láthatunk „tilos" Steven Seagal nevét felhozni, hanem általában is kicsit bénán veszi ki magát, ha valaki „bevallja", hogy valamelyik Steven Seagal film bejött neki.  Ugyanazok a fejek akik rágyógyultak Jackie Chan -re és  filmjeire, Seagalról csak nevetve beszélnek, mert nem paródia. Akik a Die Hard 1 és kettõ  rabjai, ugyanúgy rendesen elutasítóak. 
Ez a lebecsült helyzet azonban valószínûleg hamarosan megváltozik, ennek jelei már most mutatkoznak (lásd „Nagy Kriszta riport"), a filmekbe több akció kell, az akciófilmekbe meg több történet, szóval a határok elmosódhatnak, legalább is a közönség igényei finomodnak.. 
Viszont, ha így alakulna a helyzet, Steven Seagal leendõ filmjeinek akkor is nehéz lenne a helyzete, mert a közönségének folyamatos és lehangoló csalódásokon kellet keresztülmennie a 92-es(!) úszó erõd 1. óta. Elõször az Úszó erõd 2, amiben semmi hajó, csak egy vonat, de akkor is jól indul, csak valahogy ezek a mûholdak, amiket eltérítenek, vagy mi,  nem kötik le annyira az ember figyelmét. A lángoló 

jég határozottan új stílus-vonalat indított el, kicsit lavina szerûen (sajna), a film végén mintha a National Geographic csatornát néznéd, egy párperces klip arról, hogy milyen szép a természet. És akkor itt van a Tûzparancs, ami sima átverés, hiszen az egy Kurt Russel film, Steven Seagal vendégszereplésével, a bevetés legelején elpusztul. Most látható filmje  pedig egyenlõ egy  „Welcome to Marlboro country" tájképfilm, +3x 1 perc akció. A fenti sorokat, higgyétek el nem esett jól leírni, mint eredeti Seagal kedvelõ állampolgárnak, de ami igaz, az igaz. A személyével és karakterével rokonszenvezõ közönség ebben a slamasztikában van, 92, az Úszó erõd óta. Akkor láttunk utoljára olyan filmet, amit úgy lehet hívni, hogy Steven Seagal film. Milyen jó is volt ... pl. az Ölve vagy halva , amikor 7 év kómából kap lábra .. , régi szép idõk. De vajon mi történhetett vele? Azt gondoljuk, hogy Steven valójában egy pacifista harcmûvész, népnevelõ ambíciókkal. Szemmel láthatóan utálja az akciófilmeket, rossz nézni ahogy mostanában szenved, amikor ki kell törnie valaki nyakát, vagy valami

. A  nézõ nem is érti, miért vesz bennük részt. Az életérõl azonban lehet, hogy egész megható filmet lehetne forgatni:  „Fiatal tanítvány szerez valami tudást a mesterétõl, aztán részt vesz egy-két szórakozást (kiválóan) szolgáló akciófilmben, de a mestere álmában megjelenik, és kérdõre vonja, miért váltod aprópénzre, amit tõlem kaptál? Erre Steven elszégyelli magát, és úgy dönt, pokolba a szórakoztató iparral, jöhet az oktatás! Akciófilmnek álcázott propaganda filmekkel fogom elárasztani a rajongóimat, hogy megértessem velük, gyógyítani kell, nem csontokat törni." 
Az a baj a Stevennel, hogy nem bízik a közönségében, pedig azok a fejek már az Ölve vagy halva egyetlen mondatából ráéreztek, hogy az erõszak pitiáner dolog, a gyógyítás pedig finom. Mellesleg az összes filmjében az a varázs, hogy az „ellenség" hozzá képest mindig kicsit zavarodott, szóval híján van az egyensúlynak, harmóniának, és így az igazi erõnek is, és hogy õ azért nyer, mert (Ölve vagy halva) „a mi oldalunkon van a szellemi és erkölcsi fölény". Ez a kizökkenthetetlen (kicsit meseszerû) abszolút egyensúly, ami a mozgásában is állandóan tükrözõdik, (pl. ahogy fut, az nagyon aranyos) már önmagában pozitív és akár nevelõ hatással is bír, kár, hogy neki ez nem elég, és még az unalmunk rovására is oktatni akar. 

Mindenesetre az Ölve vagy halva, az Úszó erõd 1. helye mindig ott lesz az ember polcán, emlék-tárgyként a régi szép idõkbõl. Búcsúzóul elevenítsük fel azt a régi-régi párbeszédet, ami a (zseniális) Gary Busey, mint abszolút nega, és a nyugdíjazásra váró hadihajó, a Missouri nyugállományba vonuló kapitánya között zajlik az Úszó erõd 1. legelején: 
G.B: "Uram, miért ilyen elnézõ ezzel a bohóccal Tudom, hogy jó szakácsnak tartja .. 
K: "Nos, több, mint jó szakács, de ön nem ismerheti, úgyhogy hagyja békén, tisztúr .. "
G.B. :"Igen uram "
-vali-