Bódy Gábor és a Videóművészet (1. rész / 5)
a cikk fejezetei:
::::: vázlatos bevezetés
A videóművészettel kapcsolatban az a leglényegesebb tudnivaló, hogy nem igazán definiált. Amikor Manet elkezdett festeni, vagy a preraffaeliták, vagy Picasso vagy Braque, akkor adott volt a kor aktuális festészete, meg a festészet hagyománya, és ők ahhoz képest, azon belül, attól elrugaszkodva hozhatták létre a sajátjukat. Bár a nagy festők jelentékeny, sőt forradalmi változásokat idéztek elő, az, hogy maga a festészet micsoda, nem volt kérdés, az alkotók biztosak lehettek benne, hogy ha ecsettel és festékkel dolgoznak, akkor senkinek nem jut eszébe, hogy kétségbe vonja, hogy amiket létrehoztak, azok festmények. Éppenséggel pont ez a robusztus definíció, hogy "festmény az, amit festők festenek", tette lehetővé, hogy a festők, a tehetséges művészek a lehető legszabadabb formában tegyék hozzá saját kontribúciójukat az egyetemeshez, illetve hogy a műfajt forradalmi módon megváltoztató, új szemléletekkel zökkentsék ki művészettörténeti időt a kerékvágásból.
still image: - Bódy Gábor: Walzer (1985) c. művéből
A videó más, a videó (mint művészeti ág) definíciója már nem olyan autentikus, és nem olyan evidens, mint a festészeté, hiszen a videónak nincs középkorig, ókorig visszanyúló hagyománya. A videó egy gyökerek nélküli vadiúj korszak vadiúj médiuma. Egyetlen szerencsénk, hogy a film analógiaként végig ott volt, és támogatta, burkot vont köré, amelyben teljes védettséget élvezve fejlődhetett ki. A videó fejlődése gyakorlatilag a posztmodernnel esik egybe, a posztmodern az a korszak, amely során a videó végül azzá vált, ami az első perctől kezdve ott volt benne kódolva, és amiről a legtehetségesebbek, mint New York-ban Nam June Paik vagy Európában Bódy Gábor, a videó csecsemő-, gyermek- és tinédzser korában álmodtak.
A film analógiája inspirálta és tette lehetővé, hogy a film és a filmművészet mintájára a videóból is, mint eredetileg ipari (mozgó)képrögzítési eljárásból létrejöjjön egy művészet, a videóművészet. Ami azt illeti, a film esetén ez más volt, hiszen a filmet először civil emberek használták fel, olyasmi volt, mint a fotográfia, amit az első perctől civil, privát, egyedi felhasználók is igénybe vehettek. A filmgyárak, filmstúdiók a film felhasználói közül nőtték ki magukat, azzá, amivé lettek, a film főfelhasználóivá, a médium fejlesztéseinek, fejlődésének fő megrendelőivé. Eredetileg tehát a filmtől a lakossági felhasználás nem volt idegen. A videónál azonban egészen más a helyzet, hiszen a videót a televízió számára találták fel, s a televíziós társaságok mint korábban rádiós társaságok már a videó létrejöttének pillanatában a videó technika exkluzív megrendelőiként voltak jelen a színen, s a videó technikát az ő kedvükért, ipari felhasználásra tervezték.
A videóművészet tehát egy médium, egy eljárás, egy technika demokratizálódási folyamatával összefüggésben jött létre: annak köszönhetően, azt katalizálva, azt megvalósítva. A vieóművészet birtokba vette a professzionális, ipari technikát, ezen túlmenően pedig birtokba vette a televízió képernyőket is, melyek eredetileg a televízió adások számára fenntartott exkluzív felületek voltak. Ez utóbbi birtokbavétel már nem az ipar által biztosított hozzáférés eredménye, ez már forradalom, olyan, mint amikor Prométheusz ellopta az istenektől a tüzet. A videó technika kiszivárogtatása az emberek közé nem ugyanahhoz a dologhoz kínált hozzáférést, mint ami az ipar birtokában volt. Az embereknek egy lebutított verziót kínáltak használatra, ahol az ember végfelhasználó, "enduser", és a videóval készített felvételeit, filmjeit a terv szerint nem mutatja meg másnak, csak barátoknak a családnak, ismerősöknek. A videóművészet révén azonban az ember megkaparintotta az eszközt, és birtokba vette a televízió képernyőjét is, alternatív műsorszolgáltatóként lépve fel az ipar mellett. Valódi forradalom. Géprombolás helyett gép-birtokbavétel. A videóművészet már abban a másodpercben forradalmi volt, amikor az ember a tévéképernyőt birtokba vette, amikor a háztartásokba "behatolt" (lásd a TV penetrációja) eszközt lecsatolta az antennáról, kiszabadította a háztartásból, és kiállította. Az, hogy saját adásokat készített, tulajdonképpen már a forradalom következő szintje. Magyarországon az első videó mű Bódy Gábor műve, a Négy bagatelle összeállítás utolsó, "Végtelen tükörcső" c. darabja 1973-ból (bár ez "még" hibrid alkotás), amelyet 1978-ban a "Végtelen kép és tükröződés" c. tanulmánya és Edinburgh-ban tartott előadása erősít meg a Bódy életműben, illetve gondolatmenetben.
fotó - Nam June Paik, t.v. cello, Charlotte Moorman-nel 1971
Megjelenése idején a videóművészet az elit (művészeti elit, élvonal) szférájában játszódó forradalom volt, a hétköznapok világától olyan mód távol, mint főváros a provinciától. Kezdetben maga a felszerelés, pl. videólejátszó, sem volt mindenki számára elérhető, sőt, maga a gondolatmenet sem, amely révén a videóművészet deklarálta önmagát. A befogadók a videóművészettel hasonló módon ismerkedtek, mint megjelenésük idején a személyi számítógéppel. A videóművészetnek minden megnyilvánulásának a pillanatában egy értelmezési infó-csomagot, egy "használati utasítást" is célba kellett juttatnia. A videó kulturális nóvum volt, bárki számára az újdonság varázsával hatott, aki megtekintett egy videó felvételt. A tény, hogy egy sokak számára elérhetetlen, és mindenki számára újszerű technikáról volt szó, egy újfajta képminőségről, és egy újfajta szituációról, arról, hogy valaki a saját felvételeit a tv-képernyőn nézheti vissza - lehetővé tette a művészek számára, hogy "használati utasításokat" mellékeljenek nemcsak az egyes művekhez, de magához az egész új technikához. Ez a mellékelt értelmezés-halmaz tulajdonképpen maga a videó művészet. A videó a gondolkodók nézőpontjából, művészek, gondolkodók kezében, művészek gondolkodók műveiben, illetve műveinek megjelenítő médiumaként.
A videó újszerűsége (beleértve mind a képminőség, mind a szituáció újszerűségét) volt a hordozó, amely révén a videóművészet terjedt, és képes volt bárkit annyira ámultba ejteni, hogy nyitottá váljon a művészek által mellékelt értelmezés-csomagra. A videóművészet valójában egy rátelepedett extra réteg volt az új technikára, ahogyan a tengerben egy fémszerkezeten korallkultúra alakul ki. Előfordulhatott volna az is, hogy videóművészet egyáltalán nem jön létre, a videó teljesen szárazon is eljuthatott volna a háztartásokba, anélkül is, hogy az emberek felfedezték volna, micsoda fantasztikus eszköz birtokába jutottak, s micsoda óriási ugrás ez a vizuális kultúra fejlődése, átalakulása terén.
A videóművészet tipikusan értelmiségi műfaj, művészek, gondolkodók regisztrálták és értelmezték a valóság, a kultúra változásait, amely változások anélkül is végbementek volna, hogy az értelmiség értelmezte volna őket - de ebben az esetben az egész korszak sivár lett volna. A videóművészet tipikusan egy értelmiségi műfaj, egy tipikus intellektuális sikersztori, amikor az élvonalbeli gondolkodóknak, művészeknek szörfösökként sikerült meglovagolniuk a korszak gigantikus hullámát, a videót, sikerült nekik felülre kerülniük a valóságértelmezésükkel, technika-alkalmazásukkal / értelmezésükkel, teóriáikkal, és a kultúra egy plusz egyedik alkalommal virágzásnak indult. A videóművészet valódi posztmodern sztori, különleges momentum a posztmodern korszakban, amikor az értelmiség még egy alkalom erejéig képes volt betölteni tematizáló, értelmező szerepét, úgy, hogy a valósághoz való a viszonya még nem redukálódott a követésre és reagálásra, hanem proaktív volt.
Tetejébe mindennek, a videó nemcsak értelmiségi sztori, nemcsak posztmodern sztori, de tipikus modernista sztori is, a modernizmus egy különleges hajtása. Művészek és gondolkodók még egyszer nyeregbe kerültek, felkapaszkodtak az óriáshullámokra, és szörfösként meglovagolták azokat, s miközben a videóművészet kivirágzott, a művészek e hullámok vonzásában a technikai fejlődés szerelmeseivé, propagátoraivá is váltak (s mint ilyeneknek, a csábítás törvényeinek megfelelően, egy idő után majd törvényszerűen át kellett sodródniuk az élvonal-teknősbékai pozíciójukból a nyomkövető Akhilleuszéba - a technikai fejlődés felfedezőiből, inspirátoraiból annak követőivé válva).
következő fejezet: az új korszak határán: retrospektív ünnepség az ÚJ látásmód alkalmazásával
a cikk fejezetei: