Bódy Gábor és a Videóművészet (2. rész / 5)
::::: az új korszak határán: retrospektív ünnepség az ÚJ látásmód alkalmazásával
Bódy Gábor nemcsak különleges művész volt, de a művészet történetébe is egy roppant különleges ponton csapódott be, amit az ő becsapódása csak még különlegesebbé tett. Kultúra tekintetében egyszerűsítve fogalmazva azt mondhatjuk, hogy "a történelmi kor" határán lépett be, pontosan ott, ahol az egyik tektonikus lemez, a klasszikus, történelmi kultúra, Beethovennel, Thomas Mann-nal, Weöres Sándorral, Pilinszky Jánossal, Kierkegaard-ral, Fiala Jánossal, a XIX. századdal, sőt, a XV. századdal, az új kor hajnalán élő Agrippa von Nettesheimmel, és az ekkor játszódó Tüzes Angyallal, becsúszik a másik alá, az új, ismeretlen, vadiúj korszak alá. Bódy művészete egy fantasztikus óriáshullám két kor határán, egy óriáshullám, amelyben egy jelentőségteljes momentum erejéig megcsillan, sőt, teljes gyönyörűségében megjelenik a történelmi kor, hogy aztán aláhullva más meghaladott korok módján, mint Heléna udvarhölgyei a Faustban recirkulálódjanak, felszívódjanak a természetben, itt: a kultúra következő fázisában.
Bódy egész élete, művészete olyan volt, "mint égő papíron írni". Képzeljük el, amint a betegségekkel küszködő Latinovits Zoltánt mint szinkronhangot szerepelteti az Amerikai Anzixban, s ezáltal a kor színészzsenijét sikerült beforgatnia egy filmjébe, s mellesleg barátja, Cserhalmi együtt szerepelhetett a mesterének tekintett színészóriással. Pilinszky Jánost is még éppen, hogy sikerült "beforgatnia" barátja, Weöres Sándor fantasztikus művéből készült Psychébe. Az 1980-ban elhunyt Hajas Tibor is ott volt, illetve ott van a Psychében, a nagy kor-műben. Ott van Erdély Miklós is. A Kutya éji dalába pedig, amely filmet Grandpierre Attila filozófiája, illetve költészete és a VHK zenéje ihletett, sikerült beforgatnia már új kedvenceit, a Bizottság együttest és tagjait is - bár ez esetben a tünékenység már nem az említett művészek részéről fenyeget a történelmi időt vizsgálva, hanem Bódy részéről.
Bódy óriási klasszikus műveltséggel bírt, s ráadásul nem is úgy, mint egy bölcs könyvtáros, hanem mint egy roppant kreatív és produktív művész. Bódy művészetét tekintve egy óriási tempójú vágtatás figyelhető meg. Már az Amerikai Anzix is erőltetett menetben készült - meg kellett kapnia a pénzt, a zöld utat a BBS-ben, máskülönben nem tud levizsgázni. Szüksége volt a diplomájára, hogy tovább tudjon lépni, ugyanakkor egy filmet is el akart készíteni, amely ha csak egyetlen évet csúszott volna, az egész történelem másképp alakul. nem csoda, hogy amikor éppen keresztül akarta vinni az Anzix projektet a BBS-ben, és valakinek a kutyusa elkezdett hangosan ugatni, megzavarva a vita (nyilván Bódy által felügyelt) menetét, dühében odahajított egy hamutartót. A film összejött - éppen időben.
Bódy óriási klasszikus műveltségét arra használta, hogy utólagosan is képet és értelmezést adjon a történelmi korról. Miközben rohamléptekkel vágtatott az új korszak felé, azon dolgozott, hogy a klasszikus, történelmi kort a lehető legpompásabb, legtökéletesebb, legmaradandóbb formában adaptálja - jelenítse meg még egyszer. Bódy életművét tanulmányozva az embernek talán nem véletlenül az a benyomása, hogy egy kulturális best of-ot böngész. Bódy felfedezte az újfajta művészetet, egy új művészeti stílust (ami a videóval roppant mód összefonódik), és ennek segítségével, ebből az új aspektusból, ezzel az újfajta látásmóddal igyekezett végigmenni a klasszikus műveltségének, a történelmi kornak a kiemelkedő művein, alkotóin, gondolatain. Mintha Noé módján egy bárkát épített volna, amibe az új művészeti stílusával a lehető legtöbbet, azaz lehetőleg mindent be akart volna emelni. Miden tanulmányában, minden leírt sorában, minden művében, minden gesztusában megidézett, idézett másokat, elődöket, akiket nagyra tartott. Gyakorlatilag lehetetlen ezt úgy tekinteni, mintha egyfajta küldetéstudat nélkül tette volna.
Az új stílus, amelyet Bódy felfedez, és amely a számára a lehető legkeményebb kihívást jelenti az idővel (illetve időbeosztásának, munka- illetve haditervének megvalósításáért) folytatott küzdelmében, a '70-es évek végén érkezik. Bódy fantasztikus médiumként a '70-es évek végén érez rá az új látásmódra, amely kísértetiesen (tökéletesen) egybeesik a videó megjelenése és forradalma nyomán léterjövendő új látásmóddal, új stílussal.
Megdöbbentő dokumentum Bódy Mr. Dauman-nak írt levele, amelyben felhívja a figyelmet arra, hogy az új stílus, az "új szemlélet úgy jön fel, mint eső után a giliszták", és akár önmaga epigonjává is válhat. E levélben (egyebek közt azt is) említi, hogy lekéste a Velencei Fesztivált, amit ezek szerint igyekezett elérni, ami tökéletesen illusztrálja az idővel, a stratégiai időtervével folytatott küzdelmét, s az erőltetett tempót (nem említve a tényt, hogy e levélben felemlíti a történelmi kultúrtörténeti feldolgozását, amely során eljutunk a jelenbe).
Az új szemlélet, az új látásmód, az új stílus bizony maximálisan köthető a videóhoz. Mind filozófiailag, gondolatilag, mind a különleges képminőségét tekintve, de a narrativitás forradalmát is beleértve, az "újfajta narrativitást", amelynek Bódy felfedezője és propagátora is egyben. Bizony, egy új vizuális kultúra küszöbére érkeztünk, és Bódy abszolút az élvonal volt, nemcsak értelmezte, de meg is előzte a korát, metaforánkhoz visszatérve: Akhilleuszként, aki rendhagyó módon a teknősbéka előtt jár valódi avantgárdként, olyan lépéselőnyben, amelyre csakis a mágusok, és látomásos médiumok tehetnek szert.
A Psychében, a monstre film-produkcióban (amit nem egy kamerával és barátokkal forgat, hanem óriási, lomha és nagy tehetetlenségű gépezetet működtetve) sikerül méltóképp megvalósítania a kor éppen keletkező új szemléletét: az új stílust, az új vizuális és narrációs stílust, a videó stílust- olyan folyékonyan, mintha golyóstollal írna. Nemcsak a filmben látható Nárcisz-jelenetekre gondolunk, amelyek a videónak nemcsak a különleges képminőségét alkalmazzák, de (Bódyra jellemző módon) egyben videóművészetet is értelmezik, filozofikusan, nem is akármennyire, ráadásul a megfoghatatlan tükörképébe szerelmes Nárcisz allegóriája korábbi videó művét, az 1973-as "Végtelen tükörcső" c. installációt, valamint az ebből 1978-ban kibontott előadást ("Végtelen kép és tükröződés") is megerősíti a Bódy életműben, a Bódy gondolatmenetben.
Az új stílus messzemenőkig forradalmi, Bódy pedig nem kevesebbet fedezett fel, mint azt, hogy a filmnézési, mozgóképnézési szokások forradalmi változáson mennek keresztül, s így a filmnyelv is, azaz a mód, ahogyan az emberek érzékelik és interpretálják a mozgóképeket, és persze az a mód is, ahogy érdemes és lehetséges megszervezni, artikulálni egy vizuális fogalmazványt. Felfedezte, hogy a történelem megjelenítéséhez többé nincs szükség ahhoz, hogy valaki úgy forgasson, mintha a film egy dokumentumfilm lenne, és a stáb korhű közegben készített volna felvételeket valós eseményekről. Felfedezte, hogy a filmnyelv iszonyatosan komplex, és hogy a mozifilmek, különösen a történelmi filmek meglehetősen lebutított kifejezések, nyelvi kompozíciók, hiszen teljes hosszuk mentén elsősorban arra szorítkoznak, hogy a cselekmény egy-egy fordulatát vizuálisan megjelenítsék, miközben mind a film, mind a néző ennél milliószor többre képes és éhes. Pazar, kápráztatóan komplex vizuális, mozgóképes kompozíciókat lehet alkotni, ami a nézők számára hihetetlen izgalmas élményt képesek jelenteni.
Bódy a világ legizgalmasabb kortárs történelmi filmjét készítette el a Psychével, miközben más rendezők (Hans W. Geissendörfer) azon ügyködtek, hogy pl. a Varázshegy-et úgy dolgozzák fel (1982), hogy felkutatják az eredeti helyszínt, sőt, még az eredeti kék üvegcséket is - azaz totálisan rossz nyomon haladva. Bódy Psyché-jéhez hasonló történelmi adaptációk persze azóta is készültek, de azok általában csak annyit szoktak felmutatni, hogy modern, mai elemeket szerepeltetnek történelmi környezetben - ez pedig a a Psychében bemutatott, demonstrált újfajta filmkompozíciós stílusnak csak a felülete, sőt, a felületének is csak a a felülete (lásd az egész jól sikerült Lovagregényt, amelyben modern zenék és modern tánc szerepel, és a ruhatervezőt is szabadjára engedték :)).
Bódy Psyché-je egy kortárs történelmi film, s egyben egy demonstráció, amely bemutatja az új stílust egy új kor hajnalán. Az új kor neve pedig az, hogy videó.
A Psyché után Bódy Berlinben videókat készít. A Démon Berlinben - 1982. Egyszerűen hihetetlen. Miután megcsinálta a magyar történelem legnagyobb költségvetésű, legpompázatosabb történelmi filmjét, 35 milliméteres filmen, a következő legizgalmasabb dolog számára az, hogy Berlinben a videót tanulmányozza és tanítja is, és videót készít. Minden más filmrendező a helyében a következő óriási filmen törte volna a fejét, ő azonban teljes vehemenciával a videó és a videóművészet felé fordul. Tény persze, hogy Bódy élettörténetében abszolút ott van a Faust-i motívum, a filmrendezőket és a kulturális élet prominenseit általánosan sújtó titkosszolgálati beszervezések, Bódy a Psyché-vel megkapta, amit amúgy nem kaphatott volna meg (és ez nem egy nagy gázsi, nem egy a forgatás alatt felépített ház, a gázsija arra volt elég, hogy az éveken át tartó forgatás során keletkezett büfészámláját kiegyenlítse, azaz anyagilag pontosan azt nyerte a filmen, aminek a Dalai Láma is a legeslegjobban örülne: a semmit :)). Az, hogy utána Nyugat-Berlinbe tette át a székhelyét nyilván betudható a szabadságvágyának, a titkosszolgálatoktól való szabadulás vágyának is.
Ezzel együtt az, hogy teljes érdeklődésével a videó felé fordul, amúgy is tökéletesen érthető, hiszen a Psyché-vel az új látásmódot fedezte fel, amelyben a videóval most már mindenféle kötöttségek nélkül mártózhatott meg, levetve a válláról egy gigantikus produkció terheit. Azaz csak a karrierista szemlélet alapján nem érthető a lépése, máskülönben azonban világos, pontosan annak az új látásmódnak a tengerébe vetette bele magát, amelyet a Psyché elkészítése során fedezett fel.
következő fejezet: videó-extázis 1980-tól
a cikk fejezetei: