"Gyõrik Mihály magyar származású svájci filmrendezõ, tehetséges, fiatal, és Gyilkosság zárójelben (Murder - they say) címû rövid filmjével már komoly elismerést vívott ki Locarnoban."

Utca moziban
Ha utcajelenetet látunk, semmi különös (hacsak nem üldözéses), kortyolunk egyet a coca-colánkból, kérünk egy tick-tack -ot a partnerünktõl, szóval mindenképpen lazítunk.
 De amikor a forgatást tervezik, az ilyen jelenetek felvétele jelenti a legkomolyabb energiákat: a „külsõk".
Az utcán sétáló emberek a filmek 99 százalékában „statiszták", de ennél sokkkal helyesebb kifejezés, hogy „extrák", azaz plusz szereplõk. A környéket le kel zárni, a képen látható összes ember megtervezett pályán mozog, a villamosok, buszok, taxik is mind oda vannak rendelve, a világítás pedig az idõjárás szeszélyétõl is alapvetõen függ. Szóval költséges és méginkább törékeny szituáció „egy külsõ" felvétele, hiszen itt is az a cél, mint a belsõknél, hogy elvileg akárhányszor elõ lehessen idézni ugyanazt az akciót.
Az amerikai külsõk általában nagyon profik, a franciákban az emberek túl gyorsan és túl komolyan közlekednek, Magyarországon pedig külsõket egyáltalán nem szokás bevinni a belvárosba, mert sokba is kerülnek, meg magyarországon a „statiszta kultúra" még alapszinten mozog, mintha csak az lenne a munkájuk, hogy ott legyenek, és nem az, hogy szerepeljenek egy jelenetben. 
Ezért, meg nyilván másért is, a magyar kzönség egyáltalán nincs elkényeztetve utcajelenetekkel, és talán ez is a magyar filmek fõ hibája, hogy nem képesek életközeli helyzeteket ábrázolni.
 
 

A Keresztutak  - egy „pioneer" produkció,

Gyõrik Mihály filmje,  és a gyártó cég nevénél, hogy Pioneer Productions tényleg semmi sem írja le jobban, mire is vállakoztak ezzel a filmmel. Gyõrik Mihály magyar származású svájci filmrendezõ, tehetséges, fiatal, és Gyilkosság zárójelben (Murder - they say) címû rövid filmjével már komoly elismerést vívott ki Locarnoban. A „Murder" rendes igazi krimi-hangulatot árasztó, kicsit stílizált, humoros, pergõ film, profi filmzenével, profi képekkel, ahogy kell. A film sikerét tekintve  szinte érthetetlennek is tûnik, miért vágta olyan kemény fába a fejszéjét Gyõrik miháy, mint amilyen a Keresztutak (Cross roads). A keresztutak azért kemény ügy, mert tala van „külsõkkel". És ráadásul, az utca emberei nem is statiszták! A film szó szerint a városban játszódik (Budapesten), Oktogon, Nagy körút, Moszkva téri metró -aluljáró Rákóczi út,  és maguk a belsõk is igen komoly helyeket  jelentenek, mint (a néhai) Dunkin Doughnuts, Burger King, Metró mozi, Sixtusi kápolna (szórakozó hely), ja, és négyes-hatos villamos, mely utóbbit a BKV jóvoltából már a saját szereplõikkel népesíthettek be

Maga a történet egy mindenki számára ismerõs jelenséget mutat be, ahogyan egy városon belül keresztezik egymást az emberek pályái, sorsai, stb. Adva van egy srác, meg egy csaj, akik egyszer már összefutottak, és „ma délutánra" lefixáltak egy randit. Csakhogy a csaj barátnõjének a páréves kisfia elkószál a játszótéren, és szépen becsücsül egy autóba, amit éppen most lop el egy arc. Ettõl kezdve mindenki üldöz valakit, vagy legalábbis keres.
Érdekes és szórakoztató történet. Mindenesetre fantasztikus érzés látni egy egész várost így a filmvásznon. Mindenki hálás volt ezért az élményért a Kossuth moziban rendezett itthoni premieren, másrészt a vetítésbõl azt a tanulságot is le lehetett vonni, hogy amivel a közönséget a magyar filmekre be lehet csalogatni, az nem a primitív szexet, meg gulyás levest, meg mobil-telcsis mûmaffiózókat, valamint nyomort tartalmazó mûvészi vagy politikai filmek, hanem az egyszerû és életközeli történetek, éppen olyan fiatalokkal, amilyenekkel tényleg tele van az utca, szóval utcaképekkel!

A forgatás egyáltalán nem volt leányálom, a rendezõ életébõl , ha úgy vesszük két évet vett el ennek az ártatlan kis ötletnek a megvalósítása. Azóta csinált még egy filmet, ami a 0-tól a bemutatóig 2 hónapjába került (!). Mivel lezárni csak magát az Oktogont elég csinos kis összeget jelentene, és a Keresztutak egyáltalán nem egy Evita, az utcán gyalogló „statiszták" nem mind beépített emberek, és mivel a film egyetlen nap története, szinte sziszifuszi erõfeszítéseket igéyelt, a részletek össsze-szervezése. A forgatás tavaly tavasszal, és õsszel történt, amikor az idõjárás, az emberek ruházata naponta, sõt szinte óránként változik. Gyõrik Mihályra pedig „sajnos" jellemzõ a maximalizmus, és így minden jelenetet jó sok szögbõl, és kellõ részletességgel „dolgoztak föl". Reméljük lavinát indított el, és ennek a filmnek nem „csak" az lesz a haszna, hogy kellemesen szórakozunk az életközeli jeleneteken, hanem, hogy a magyar filmek végre felismerik, mi a pálya, és rástartolnak az utcafelvételekre! 
                              (jüp)
még képek 
stáblista