Jég és Föld Között
Tavaly decemberben volt egy este, amikor a filmek előtt elkezdték játszani a Jég és Föld Között reklámját, és üdítőleg, felrázólag hatott, amikor például egy alakot elsöpört egy lavina, az ember azt mondta, hogy "úúúúúúúú", és arra gondolt, hogy erre (a filmre) még visszatérünk.
Nos, ennek a visszatérésnek most jött el az ideje. Úgy van vele az egészséges mozinéző, hogy először élvez egy filmet, és csak utána panaszkodik. "Ugorjunk el, nézzük meg ezt a Jég és Föld Közöttet, biztos jó súlyos lesz, de legalább szórakozunk egyet!". Világos, hogy mire számít az ember: ott maradnak, és egymás testét kell megenni, vagy / és egyre többen zuhannak le a meredek sziklafalakról, mígnem az expedíció célba ér, és akkor két ásítás között megkeresi az ember a kijáratot. Méginkább lehetett számítani arra, hogy a horrorisztikus vonásokat egészen addig a szintig felerősítik, hogy már csak éppen, hogy ne legyen horror. Sokkoló képek, kiáltozások, lavinák, jajveszékelés, dermesztő fagyhalál, véraláfutások, vér .., körülbelül így képzeli az ember ezt a filmet, mielőtt a jegypénztárnál kimondaná a boldogító igent. Tényleg semmi okunk, hogy azt gondoljuk, hogy egy kifejezetten üdítő és friss és
pozitív filmet fogunk látni valami olcsó gagyi helyett, pedig nagyon is ez történik, olyannyira, hogy a kijáratnál máris jelentkeznek az elvonási tünetek, és akit nem vesznek észre a teremőrök, az biztosan visszakúszik még egy menetre.
Ez a film is sajnos szinkronizált, tavaly év vége óta szinte el is felejthettük az eredeti nyelvet, kezdődött a Schwarzi filmmel, és azóta sincs megállás, és még a jövő héten is itt lesz a remek Apádra Ütök!, csak remélhetjük, hogy ez nem egy tendencia, csak december-január. Ahogyan elkezdődik, a szinkronizálás miatt totál gagyinak tűnik, de nem bánjuk, mert ezért jöttünk, aztán végre elvágják a kötelet, és lezuhan az apa, és kiírhatják, hogy három évvel később, és ekkor a helyszín már a Himalája.
Itt, ezen a három évvel későbbi helyszínen vagyunk "kénytelenek" azzal szembesülni, hogy ez a film nem az a film, amire gondoltunk. Már a Hét Év Tibetben-t is lehetett kedvelni a remek (és frissítő) hegyfotókért, és ez persze itt is bejön. Ráadásul valami miatt nem akar "elstúdiósodni" a felvételek stílusa, még csak egy kicsit sem érezzük makettnek, amit látunk. A hegy-jeleneteket egyébként Új-Zélandon forgatták, és nem a Himaláján, de ez teljesen természetes.
Szóval,
három évvel később, békés hétköznap reggelt látunk egy Himalájai táborhelyen. Az atmoszféra egyszerűen magával ragadó. Pakisztániak ágyúzzák egymást indiaiakkal, helikopterek repkednek és landolnak, de amúgy béke van, mindenki teszi a dolgát. A testvérpáros fiú tagja, Peter (Chris O'Donnell)is. Peter akkor, három évvel ezelőtt apja kérésére, és a húga, Annie (Robin Tunney) tiltakozása ellenére elvágta a kötelet, és azóta ennek a traumának az árnyékában él. Most itt lebzsel mindenki ezen a magaslati metropoliszon, azon a helyen, ahonnan az összes bátor hegymászó nekivág, szóval a bázison. Jó hely ez a bázis, úgy tűnik, a film készítői, kezdve az írókkal, láthattak ilyet korábban, mert van benne élet. Színes (a profi felszerelésektől, vegyük például a remek sátrakat), hűvös , barátságos de leginkább izgalmas hely. Megismerünk egy másik testvérpárost is, ők mind a ketten srácok, és iszonyat be vannak tépve. Meztelenül napoznak, és szívnak, és döbbenettel figyelik a felettük elhúzó helikoptereket, és azon tanakodnak, hogy vajon tényleg kettő volt-e, vagy csak túl jó az anyag.
Cyril és Malcolm Bench e másik (fiú) testvérpáros neve, (Steve Le Marquand és Ben Mendelsohn előadásában), és néhány meglepően agyament humorral ők fognak gondoskodni arról, hogy a fejünkben a film megítélése egész pontokat emelkedjen.
Mondunk egy példát, arról van szó, hogy mentőakció, és valaki valami elég buta okoskodást ad elő, mire Cyril: "és százezer spermium közül te voltál a leggyorsabb .?". Annyira meglepő módon és formában, és annyira rezzenéstelen arccal adják elő, hogy nagyon váratlanul éri a nézőt, gyakran fellép a konkrét légszomj is.
Szóval, három évvel később, délelőtt, szépen körbejárjuk a terepet, kiderül, hogy Peter húga is épen itt van, egy milliomost (a negatív hős) kísér fel a K2-esre.
Peter húgát, Annie-t, Robin Tunney alakítja, akit tavaly a rosszul sikerült Ítéletnap-ból ismerhettünk meg, és szó, ami szó, már a trailerben szimpatikus volt ez a szeplős és szexis színésznő. Annie nem beszél Peter-rel, mert egyszerűen őt hibáztatja apjuk haláláért, Peter viszont nem mászik hegyet, elment a "mersze" neki a halálos baleset óta, mondják a rossznyelvek. Nagyban ismerkedünk a helyszínnel, a hegy meg a hegymászás hangulatával, amikor leszáll az este, és olyan szépet látunk, hogy csak na. Az egész tábor bulizik, mert a milliomos csávó szponzorálja. A sötétben ezek a helymászók olyan barátságos képet
nyújtanak, és annyira jó a hangulat, hogy ezen a ponton a film már meg is vett minket, és az övéi vagyunk. Jöhet akármilyen banális klisé, volt egy jó napunk és egy szép esténk a hegyen, szóval kész vagyunk.
De a dolog persze tovább bonyolódik, és megjelenik a lefagyott lábujjú remete, és mindenféle ünneprontó kérdéseket tesz fel az ünneplő milliomosnak. Például azt, hogy a hegyet megkérdezték-e a tervről, hogy pontban 2-kor ott fognak integetni a K2-esen a milliomos légitársasága első járatának. Bejön tehát egy kis vészjóslás a képbe, és nem is kell sokat várni, hogy a vész maga is megérkezzen. A kis csapatot telibe kapja egy vihar, és Annie ott van összezárva egy sebesülttel és egy gyilkossal, és egyébként is fogytán az idő, és elfogy a víz, és akkor a tüdejük megtelik vízzel és megfulladnak, és aztán meg megfagynak. Azt gondolnánk, hogy "ja, innentől sima mentés", de ez a film ennél (is) többet tud. Ami más filmeknél a kényszerűség kellemesebbé tételéé, az itt az alkotó fantázia terepe. Vagyis, ami más filmeknél úgy néz ki, hogy igyekeznek a lehető legkevésbé unalmasan "kitölteni" a mentés műveletét, és esetleg kihúzni azt a másfél órát,
az itt egy fordított szitu. Kezdve ott, hogy nem ügyetlenség, fagyhalál, vagy megcsúszás tizedeli a bátor hegymászókat a mentés során, hanem a robbanóanyag, amit magukkal visznek, a nitro-glicerin .. Egyszerűen egy percre sem nyugszik a film, humorok, fordulatok ráznak meg minket, és már majdnem kimondjuk, hogy "elég", de a jóból soha sem elég.
Szinte látjuk, amint a film két írója, Robert King III és Terry Hayes komponálnak.
"Oké, hol tartunk? Igen, megvan, ott van a csaj, (nem Annie, hanem a másik, Monique, akit a lengyel Isabela Scorupco alakít, aki korábban a szintén Campbell által rendezett Golden Eye-ban orosz komputerspecialista volt), lóg a kötélen, és mit csinál? Sodor magának egy cigit? Jó!"
Aztán továbbmennek, és felteszik maguknak a kérdést, hogy
"nem fura, hogy ennek a Monique csajnak a kisujja sem görbül? De!" - hangzik a válasz, és a következő jelenetben mit látunk? Monique-nak a nagy robbanás után meggörbült a kisujja .. Kész ez a film .. tényleg nagyon jó, ilyen jó legközelebb csak az Apádra Ütök lesz...
-joey tribiani-
