Rossz Álmok

Rossz Álmok The Gift 2000

Szóval, az már egyszer világos, hogy a Hatodik Érzék lavinát indított el, amely lavinába a Hetedik Érzéket még bele sem számoltuk, de a Temetetlen Múltat annál inkább. Ez a lavina ugyanakkor nem arról híres, hogy sok-sok új filmben látnak kísérteteket, hanem inkább arról van szó, hogy az izgalomkeltésnek és a szubjektivitásnak olyan új dimenziói tárultak fel, melyeket (akár alkalmaz, akár nem) egyetlen filmes sem hagyhat figyelmen kívül immár.

A Rossz Álmok fura módon egy üdítő élmény. Tulajdonképpen olyan, mint a Temetetlen Múlt (vagyis az ember néha halára rémül), de nincs benne az a "kísérteties fülledtség", mint elődjében. Ezen a fülledtségen azt értjük, hogy nem kezeli megkülönböztetett módon a kísérteteket, illetve nem foglalkozik vele, hogy a Hatodik Érzék után a mozinézők legszívesebben jeges leheletű kísértetcsajokat és pasikat látnának a vásznon, normál emberek helyett. Ebben a filmben is bőven van misztikum, de valahogy sokkal földön járóbb, világosabb és talpraesettebb formában, és ez nagy dolog.

Az van ugyanis, hogy Cate Blanchette látnok. Világos, hogy láttunk már jópár ilyen filmet. Valaki látnok, és előre látja, hogy mi fog történni, beleértve, hogy a sorozatgyilkos éppen hol fog lecsapni legközelebb (ilyenből vagy 10-et). Aztán a "Gyilkosság Nagy Vonalakban" , amiben Jeff Fahey játszott és egy rendőrségi rajzolóról szólt, aki láthatóvá tette a nem látott gyilkost. De, hogy mást ne említsünk, a Játékos c. remek klasszikusban, az elején, amikor a filmstúdió udvarán pásztáz a kamera, és az ablakokon keresztül be-bekukkant egy-egy forgatókönyv-tálalási beszélgetésbe, rögtön az elsők közt szerepel egy olyan, hogy "valaki látnok ...". Tehát, ha nem is lerágott csont ez a látnokság (és ez a film bebizonyítja, hogy tényleg nem az), akkor is, hunyorítva az öreg halász halára emlékeztet leginkább, husit talán csak hallucinálunk hozzá.

A film azért működik egészen jól, mert tök tudatosan bevetette a kisvárosi miliőt, a lá Fargo vagy Eljövendő Szép Napok. Kisvárosi, de nem nyomasztó. De annyiban mindkettőtől különbözik, hogy például Cate Blanchette bármikor felébred az éjszaka közepén, és kezében egy pohár tejjel kisétál az udvarra .. , vagyis egyrészt nem télen játszódik, másrészt nem nyomasztó, hogy kisváros. Egyébként még a zenéjében is e kettőre emlékeztet.

A Rossz Álmok egy olyan női karakteren alapul, melyre Cate Blanchette-nél jobbat keresve sem lehetett volna találni - na nem mintha csak úgy, keresés nélkül találták volna. Ez a nő, Annie Wilson özvegy, egy éve halt meg a férje. De ez nem azt jelenti, hogy padlón hever, vagy hogy (a másik ésszerű véglet) keményen dogozik, de érezni, hogy szívesen lemondana erről a keménységről. Annie, noha ez utóbbi verzió félig-meddig stimmel rá, inkább úgy írható le, hogy "puha", érzékeny, teszi a dolgát, de .. de valahogy bombabiztos pajzsa van, csak nem keménységből, hanem lepergetésből. Hu .., ez bonyolultan hangzott, de lényeg, hogy ehhez kellett megtalálni Cate Blanchette-et, ehhez a nem keménységtől erős nőhöz. Barátságos, aranyos, nincs bezárva, amikor például megismerkedik Wayne Collins-szal (akit az általunk igencsak kedvelt Greg Kinnear alakít, aki a Lesz Ez Még Így Se homoszexuális srácát alakította) simán hagyja, hogy mosoly, meg minden törjön fel az arca felszínére, persze közben szégyenlős, de akkor is. Olyan ez a nő, hogy érezzük, azért, mert meghalt a férje, és mert kártyaolvasásból tartja el a gyerekeit és magát még nem kell megtörtnek lennie. Szegényen is tökre szépen, rendesen él, van tartása, szóval, amolyan természetes nő, és akármennyit cikizik is a ruháit, jobb ízléssel öltözködik, mint bárki a faluban, csak nem költ annyit a helyi konfekcióban.

Mondhatnánk viszont azt is, hogy természetfeletti. Az ugyanis, hogy a nagymamájával, aki pár éve már halott, fényes nappal összefut az udvaron, teljesen benne van a pakliban. Ugyanígy az is, hogy amikor bemutatják egy nőnek, egy pillanatra megborzong, mert fura látomás támadja meg, és itt álljunk meg egy percre.

Ez a nő, akivel kezet fogva megborzong, Ennek a Wayne-nek a menyasszonya, Jessica King, akit Katie Holmes alakít, a Nyomás!-Go! co-sztárja. Nagyszerű felvétel, egy ceruza elkezd iszonyat belassítva végiggurulni az asztalon, majd leesni, és eközben Annie olyanokon megy keresztül, hogy még min is érezzük, mintha zuhanna, és lát valami nagyon rosszat. Figyelemreméltó, hogy amit lát, az nem egy banális krimi látomása, amiben a rendőröknek csak azt kell megkérdezni, hogy "nem lát még véletlenül egy utcát és egy házszámot, mert akkor odamennénk?". Noha itt is bepróbálkoznak a rendőrök, Annie mégsem így "lát". Ő először is elkezd látni valamit, és nem tudja, hogy mi az, és ez nagyon-nagyon jó a filmben. De tényleg, miért is tudná, hogy mit lát? Csak nézi ezt a ceruzát, ahogy zuhan, meg Katie Holmes szandálos lábfejét, és érzi, hogy rossz, és csak ezután kezd el járni az agya, hogy miről szólhat a dolog, de ekkor sem egyfajta álomfejtőként, hogy mi mit jelent, hanem úgy, ahogy egy képet hívnak elő.

További profi dolog még ebben a látnokságban, hogy fél attól, amit lát. Fél tőle, de szeretne mégis előre menni, hogy lássa, amit látnia kell. Elképesztő élmény. Ott mászkál a lakásban ömlik a víz a fürdőkádból, mint a Temetetlen Múltban, és tudja, hogy valaki van odabent, de lassan kinyitja az ajtót, és bemegy, pedig fél. A nézőben felmerül, hogy okosabb lenne, ha más irányba venné az útját, de az is, hogy mindez egy álom, tehát addig úgysincs nyugalom, amíg nem megy be, mindenkinek magának kell leküzdenie a démonjait, ahogy Bruce Le mondta. Pont az a helyzet, mint a Hatodik Érzékben, hogy rossz neki, hogy látja ezeket a dolgokat, de nem fordíthat hátat. Nem fordíthat hátat például azért sem, mert ebből él, másrést itt egyáltalán nem olyan durva dolgokat lát, mint a Hatodik Érzékben a kis Haley Joel Osment. Annie inkább csak megérez dolgokat, amik aztán, leginkább almában (amikor alszik) látomásokká nőnek, de semmi elvont. Napközben leginkább olyan dogok látásáért fizetik, mint hogy el fogja-e hagyni a nőt a férje, vagy valami, szóval olyan békés, derűs, hétköznapi látó ő.

És ez a nő, akit a brutális állat Keanu Reeves (igen, fura, de ezt a szerepet játssza) többszörösen befenyegetett, egyszercsak olyat lát, hogy a Keanu tavában kel keresni a hullát, és még meg is találják. Kellett ez neki? Napnál világosabb, hogy nem. Ezért jó a film. Nem ismerik el hivatalosan a képességét, de mégis alkalmazták, aztán, amikor segít, csak a baja van belőle. Ráadásul azt is mindenki a fejéhez vágja, hogy amikor a férje robbanás során meghalt a bányában, azt miért nem látta előre. Látta ő, csak nem úgy, mint Haley Joel Osment, hanem csak mint egy intuitív nő, ez hétköznap reggelen, aki érzi, hogy valami rossz fog történni, de nem tudja lebeszélni a férjét, hogy elmenjen dolgozni, és egyébként sem tudja, hogy robbanás lesz, vagy csak elvágja az ujját tízórai közben.

Jó film, és leginkább azért jó, mert film huszadik percben a néző azt kívánja, hogy "okés, srácok, idáig tök jó, please, ne szúrjátok el valami blőd befejezéssel, legalább egy percet gondolkodjatok rajta!", és akármilyen meglepő is, a kívánságunk teljesült, és ezt tényleg lehet értékelni.

-bob-