Sacra Corona

Sacra Corona Sacra Corona 2001

A Sacra Corona olyan, mint egy szappanopera. Beszélő fejek, tévéfilm-stílus, szóval eléggé unalmas, és ha nem lennénk különösen érdeklődő természetűek az állami filmekkel kapcsolatban, ez a kis cikk most nem jött volna létre.

Ezzel a filmmel kapcsolatban az első élményünk az volt, amikor végre nyilvánosságra hozták, az országos bemutató előtt kerek két nappal, hogy milyen korhatár besorolást kapott a film. Nagyon vicces, ilyennel még nem találkoztunk: "10 éven aluliak csak szülői felügyelettel tekinthetik meg", ez most mit akar jelenteni? Azt, hogy a 9 évesek akármennyire gyakran is szoktak felkerekedni, hogy "anyu, elugrom moziba", ezt a filmet vagy jövőre nézhetik meg, vagy be kell vonni az egyik szülőt? Inkább arról lehet szó, hogy mivel konkrétan elvágják egy fehér ruhás fiatal lány torkát, egy férfit baltával feldarabolnak, pár másikat meg mint hullákat eltemetnek a filmben, valami korhatárt muszáj volt már adni neki, de persze a rendeletek ügyes megkerülésével ebből is lehet hasznot húzni. Íme, a negatív korhatár. Az USA-ban van olyan, hogy 13 éves korban szülői felügyelettel tekinthető csak meg egy film (PG 13), ilyen film pl. a 101 Kiskutya. De olyat, hogy 10 éves gyerekek, illetve vegyük észre: 9 évesek (10 éven aluliak) esnek korlátozás alá, ráadásul nem olyan alá, hogy nem tekinthetik meg, hanem olyan alá, hogy csak szülővel .. szóval ez az "államilag kötelező családi film" kategóriája.

Ha nincs benne sok erőszak, akkor miért nem lehet csak simán minden korosztály számára való?

Túljutva ezen a mosolyogtató marketinghúzáson, a film maga viszonylag kiegyenlített teljesítményt nyújtott. Csak azt kellett megszokni, hogy tévéfilm, vagyis minden fej iszonyat közeliben van fényképezve, és akárhány embert is látunk, mindig csak kettő, három beszél, a többiek okos statiszta módján hallgatnak. Mindig jött egy-egy ilyen helyszín, ahol a fejek elkezdtek beszélni. Ezek a párbeszédek egyfajta fura montázst alkottak, alapanyagukként pedig a történelemkönyvek szolgáltak. Olyan, mintha gimis fiatalok összeálltak volna, hogy jeleneteket írjanak valamelyik töri leckéből. Végül is vicces. Legviccesebb az, ahogyan a film folyton bemutatja a szereplőket: "Á! a feleségem, Judit, Németországból!" -mondja Salamon a mellette ácsorgó hercegnőre. És minden szereplővel ezt csinálják, folyton hozzáteszik, hogy kiről van szó.

Aztán, amikor már kicsit sok volt a helyszínhez ragadt beszélőfej-jelenetből, akkor, mint valami színházban, jön a változás. Ez szinte 99 százalékban a pilisvörösvári dombokat jelenti, és a rajtuk keresztül haladó lovasokat. Lovasok jönnek, lovasok mennek. Aztán néha becsúszik egy-egy csata, majd jöhetnek ismét a beszélő fejek. Így haladunk szépen, egészen a 118. percig.

Ami a szereplőket illeti, Ónodi Eszternek van egy darab jelenete (1db), plusz két-három másik, melyekben bekötött fejjel egymondatos statiszta szerepeket formál meg. Franco Nero, akit még ugyan egy darab jó filmben nem láttunk, és akit semmilyen vágyunk nem volt most sem látni, összesen 2 jelenetben mutatkozott. Az egyik kicsit húzósabb, mert abban több másik szereplő is jelen volt (a film elején). A második "nagy" jelenete viszont szigorúan kettesben történt a Lászlót alakító Szarvas Attila társaságában (aki nem is tűnik rossz színésznek, plusz egészen ki van gyúrva, tehát még egészséges is). Ott álltak egymással szemben, és beszéltek (beszélt a fejük).

E utóbbi jelenetben egyáltalán nem volt zavaró, hogy Franco Nero, a világhírű sztár nem tud magyarul. Ekkorra már teljesen megszoktuk, hogy a színészek szája és a pocsék utószinkron szinte sosem találkoztak. Mint valami mosópor-reklámban. Megjegyezném, hogy nem ám valami extrém helyeken forgatott jelenetekről van szó, hanem teljesen közeli, műteremben, vagy műteremként funkcionáló objektumban felvett jelenetekről, ahol a mikrofonos akár 30 centire is megközelíthette volna a színészek száját, de egy méternél távolabbra soha sem kellett volna kerülnie. A film feléig egyszerűen úgy tűnt, mindenki külföldi nyelven beszél, annyira bábeli volt a zűrzavar a szájak és a szinkron között.

Ennek az igénytelen produkciónak azonban mégsem ezek az igazi hibái. A fő baja -úgy tűnik- az, hogy nincs története. Hoppá. Mindössze egy "ilyen volt -ilyen lett" párosítást látunk, ezenkívül pedig fura fejezeteket a szereplők (amúgy mindenki számára ismert és elérhető) élettörténetéből. Ott voltak a gyerekek az elején, László, Géza és Salamon. Aztán megnőttek, Salamon lett a király, mert Gézáék apja, Béla alkut kötött. Aztán mint egy "hétköznapi" brazil szappanoperában, látjuk, hogy Salamont az egyik tanácsadója arra beszéli rá, hogy végezzen Gézáékkal. Megpróbálják, de nem sikerül. Aztán Lászlóék nyernek, először Géza lesz a király. Aztán Géza meghal, és László lesz a király, aki pont úgy néz ki a filmben, ahogyan a 10 000 forintoson látható (mondjuk az nem ő, de mindegy). Ne feledjük: ez mind nem történet, ezek a jelenetek csak állóképek a törtélemkönyvekből, amiket ráadásul már megírni sem kellett. A történet az lett volna, ha valami ezeket az állóképeket folyamattá olvasztja. Ehelyett csak annyi van, hogy László király lett, kipipálhatjuk, hogy az eredmény tényleg ez lett a valóságban is, tehát happy end. Itt egy kis világosság önti el a vásznat, és egy pársoros búcsúbeszédet hallunk, amelyben egyebek közt arról van szó, hogy Magyarország területe zsugorodik, és hogy ezt nem szabad hagyni. Ez azért még hiányzott.

Utána, pár óra tanakodás után arra az álláspontra jutottunk, hogy ez a filmet (amiről ordít, hogy egy nagy adag pénz eltapsolása, semmi más) csak úgy lehet megnézni, mint a koronát. Igen, bizonyára lesznek emberek, akik nem elsősorban mint filmet nézik, hanem mint koronát, mint egy történelemkönyvet, színezett képekkel. Ebben a formában végül el is éri a küldetését, mert a megbízó, az állam, körülbelül erre adhatta a pénzt: "menjetek, és filmesítsétek meg a koronát!". És lőn, sikerült, 118 perces lett.

-zé-