Rémségek Könyve 2.
Urban Legends: Final Cut 2000.
Ez a film teljesen tiszta sor, aki látta az előző részt, tudja, mire számíthat, és szinte hajszálpontosan azt is fogja megkapni. Ezzel együtt ez a film egyfajta búcsú, egyfajta leköszönés hangulatát ölti magára, mivel a "maszkos horrorok" kora valószínűleg lejárt.
Ha ez így önmagában nem is volna még igaz, akkor is elmondható, hogy idén ballagáskor például teljesen normálisnak számított Budapesten, a metrón Sikoly-os maszkba bújt fiatalokkal találkozni. Persze, az emberben egy
pillanatra meghűl a vér ilyenkor, hiszen a jó mozinéző kész minden percben belecsöppeni egy filmbe, de talán még jobban meghűlhetett volna a vér a Rémségek Könyve producereinek az ereiben, mivel ha valami már ennyire el van terjedve, akkor az már egy korszak végét jelzi.
Kezdetben volt a Sikoly 1, 1996-ban, Aztán jött a Sikoly 2 (97-ben), és vele párhuzamosan (97-ben) a Tudom, Mit Tettél Tavaly Nyáron. A nagy kezdetet, a hatalmas áttörést bizony a műfaj mártírjának, Drew Barrymore-nak köszönhetjük, akit a Sikoly 1 elején olyan brutálisan meggyilkolnak.
Egy karácsonyi hétvége volt, 1996-ban, amikor a kis 15 millióból készült filmecske összeszedte az első 6,3 millióját. Ez a bevétel 97 júniusára már 103 millióra dagadt, és mindez természetesen csak az USA-n belüli jegyeladásokat jelenti. Új műfaj született, amit azóta is úgy hívnak, hogy tini-horror.
Drew Barrymore karakterének, Casey Becker-nek a szerepe azért jelentős, mert egy nagyon-nagyon ismert, nagyon-nagyon főszereplő-jellegű karakterlányt veszítünk el rögtön a film elején. A teljes megdöbbenés lesz úrrá rajtunk, hiszen korábban, ha egy ennyire szép fehér cuccba öltözött lányt láttunk, akit nem egy eldugott szereplőnő alakít, és akit már 3 perce (csak) fenyeget a gyilkos, tudtuk, hogy megmenekül. Ez a film azonban megrázta a nézőket, illetve felrázta, mert egy roppant újszerű izgalmat jelentett, hogy aki egy Sikolyra belépett, az felhagyhatott minden reménnyel, és elfelejthetett minden korábbi filmes szabályt és beidegződést. Itt minden lehetséges volt, és mégis, az egész film megmaradt a játék szintjén, és csak viccesebb és izgalmasabb lett, és nem durvább és morózusabb és véresebb, ahogy Drew Barrymore nyitójelenete alapján várnánk.
Ki mint veti ágyát, úgy alussza álmát, a filmek legeleje roppant komoly stratégiai fontossággal bír, ez mondja meg ugyanis, ez deklarálja, hogy egy mekkora és milyen jellegű kalandra vállalkozik a film. Az aranyszabály természetesen az, hogy "az ígéret szép szó ..", amelyik film tartani tudja magát a film elején "vázolt tervhez", azt szeretni fogjuk, még akkor is, ha egy roppant egyszerű tervről van szó, (lásd A Szív Hídjai, Taxi 2), amelyik viszont megpróbál fizetés nélkül távozni, vagy úgy csinál, mintha valami mást ígért volna az elején, abban a filmben csalódni fogunk, mint a Truman Show-ban.
A Sikoly 1. titka
nem csupán a pompás kezdésben rejlik, hanem abban a tényben, hogy ezt a kezdést ugyanilyen stílusban, sebességgel és színvonalon folytatni is tudták. Ennek a remek forgatókönyvnek az írója, a 65-ös születésű Kevin Williamson volt, aki nem egészen mellesleg a Tudom, Mit Tettél Tavaly Nyáron írója is egyben. Vagyis a 96-97-es nagy tini-horror felvirágzás, és műfaj-alapítás Wes Craven mellett Kevin Williamson nevéhez fűződik, aki egyébként a nem is rossz Bosszúból Jeles-t maga írta és rendezte is.
Már a Rémségek Könyve 1. (1998-ban) is olyan film volt, ami egy meglévő dolgot másolt, egy követő, aki egyszerűen csatlakozni szeretett volna a már létező tini-horror műfajhoz (nem Kevin Williamson műve). Legyenek benne diákok, meg valami iskola-atmoszféra. Megcsinálták. Egyébként nem is feltétlenül rosszul. A Sikolyhoz (illetve akkoriban már két darab Sikolyhoz) képest kicsit szürke volt, és ezáltal véresebb, nyomasztóbb, de legalább sikerült belenyúlnia a műfaj sűrűjébe azzal, amiről a film szólt, hogy "Urban Legend", "Városi Legenda". Az egyetemeken a fiatalok folyton mindenféle horror történeteket mesélnek, ezek szájról szájra terjednek (bár van egy könyv is), szóval legendák, amik elvileg a vicc szintjén leledzenek. És akkor egy szép napon ezek elkezdenek valóra válni, mármint megtörténni, ott az isiben, igazi diákokkal. Nem rossz gondolat, és a film nem is volt sikertelen. A 14 milliót, amiből készült, 38-ra váltotta. Ehhez képest a második rész, A Rémségek Könyve 2. amiről most beszélünk, 2000 végén jelent meg, és már szinte alig akarta behozni az árát.
Kétségtelen, hogy egyfajta "hanyatlásról" van szó. A Sikoly-széria már befejeződött, és már a paródia, a Scary Movie is a második kiadásánál tart. De mégsem konkrét hanyatlás ez, hiszen a vér felől kezd minden eltolódni a humor irányába, ez , ha belegondolunk, mégis inkább fejlődés.
Ami pedig a Rémségek Könyve 2-t illeti, az ok, ami miatt a fiataloknak nem annyira tetszett (ennél a műfajnál, kivételesen, a film minősége és a bevétel nagysága egészen közel járnak egymáshoz), eléggé egyszerűnek tűnik: a vívómaszk.
Vívó, illetve szamuráj-kardozó
maszk van a gyilkos arca előtt, és ez nagyon nehezen lenyelhető koppintás, ami nemcsak unalmas, de átlátszó is. A Rémségek Könyve 1-ben még polár-kapucnis kabátot viselt a gyilkos, ami végső fokon egy finom megoldás volt, és nem is tűnt koppintásnak, mert nem volt maszk jellege. Ez a vívómaszk azonban több a soknál, szinte nevetség tárgya, amit hogyha a Scary Movie 2-ben látunk, még be is jön. Vicces elképzelni horrorfilmek tucatjait, különféle álarcokra alapítva, például "A Méhész", "A Hegesztő", "A Sark-kutató", esetleg maga "Az Álarcosbál". A maszk egészen megkönnyíti a dramaturgiai szerkesztést, hiszen látjuk a gyilkost, de nem tudjuk, ki az. Az életben alig volna értelme ennek, hiszen aki látja, az nem éli túl, tehát éppen úgy,
ahogy más sima krimikben, itt sem kell a gyilkosnak az áldozattól, mint szemtanútól rettegni. Csak a nézőtől.
Na, mindegy, a maszk nem az egyetlen, ami rossz szájízt hagyott maga után a nézőben. Az egész film na, hol játszódik? Egy filmes főiskolán, bravó! Lásd Sikoly 3. De ez is még mind semmi ahhoz képest, hogy meghal az egyik gyerek, majd utána ismét megjelenik, de csak a lánynak, és közli, hogy ő nem az a srác, csak az ikertestvér, és megkéri a lányt, hogy ne szóljon senkinek. Ez meg miféle slendrián cselekménygörgetés akar lenni? Miért nem kérik meg a nézőt, hogy "szundíts egyet!", egyszerűbb lenne.
A film végén poénból még megjelenik az előző rész kapucnis lánya is, akinek nem vált előnyére a horrorfilm-szereplés, mert azóta is akárhány filmben láttuk, mindig azt mondtuk, hogy "a csaj a Rémségek Könyvéből", és nem a nevét, hogy Rebecca Gayheart. Értsd, ha ránéz az ember, nem tudja elfelejteni, hogy mit művelt, úgy tűnik, jócskán összeforrott a karakterével, ami nem feltétlen előny.
Összességében tehát egy eléggé igénytelen filmről van szó, amit még csak nem is nehéz elfelejteni, leszámítva azt a vívómaszkot, amiről külön jó volna azt gondolni, hogy nem is történt meg velünk.
-bob-
