A Sziget Foglya
Veuve de Saint-Pierre , La 2000.
Ha Juliette Binoche megjelenik egy filmben, főképp egy francia filmben, akkor az nagy valószínűséggel egy "komolyabb" mozi lesz, mivel a fantasztikusan tehetséges színésznőről köztudott, hogy hosszas töprengés után vállal el egy szerepet, és mindig igyekszik színvonalas alkotásokhoz adni a nevét.
A Sziget Foglya főszerepével jó döntést hozott, mert egyrészt 
nélküle ez a film nem lett volna olyan, amilyen, másrészt Binoche ismét egy nagyon jó alakítást tudhat maga mögött.
Három szereplős a film, Binoche, Daniel Auteuil és Emir Kusturica játsszák a főszerepeket ebben a 19.századi történetben. 1850-et írunk, a helyszín pedig Saint Pierre szigete, Kanada közelében. Ez a sziget egyrészt kicsi, másrészt a világtól eléggé elzárt, úgyhogy itt másképp zajlanak a dolgok, mint az anyaországban, Franciországban. Egyik éjszaka két részeg matróz megöl egy férfit, hasbaszúrják, hogy megállapítsák, vajon valóban kövér-e, vagy csak nagydarab. A gyilkosság mégiscsak komoly dolog, el is ítélik a bűnösöket, Neel Auguste-t halálra, társát pedig börtönre. Neelt Emir Kusturica játssza, akinek ez volt élete első színészi feladata, viszont sikerült meggyőzően alakítania az "elítéltet". Patrice Leconte rendező (Rizsporos intrikák, Yvonne illata, A fodrásznő férje) olyan valakit szeretett volna Neel szerepére, aki "villámcsapás-szerű" és őszinte, és miközben munkatársai egy Kusturica-film (az Underground) egyik szereplőjét javasolták neki, véletlenül megtalálta a rendező fotóját, és arra gondolt, ő lenne a legalkalmasabb Neel-nek. Kusturica kicsit csodálkozott a felkérésen, nem bízott teljesen a színészi képességeiben, de aztán rendben haladt a forgatás, bár Binoche szerint Kusturica végig nem tudta levetkőzni a rendezői mivoltát a forgatás alatt. "Neelhez szóltam, és Kusturica állt velem szemben"-mondta róla a színésznő.
Neelt tehát halálra ítélik, és a kivégzéséig a helyi kapitány (Daniel Auteuil) rendelkezik felette. De a kivégzés-ügy sem olyan egyszerű, mivel a kis szigeten nincs hóhér, és nincs guillotine, mindkettőt importálni kell az anyaországból, ami végül is több hónapot vesz igénybe. Ezalatt az idő alatt az "elítéltnek" elvileg a kapitány tömlöcében kellene raboskodnia, de nem így történik, köszönhetően a Kapitány feleségének, Madame LA-nak (Juliette Binoche). Madame LA egy jó házból származó kifinomult szépség, aki zokszó nélkül követte férjét a szigetre szóló kiküldetésére. Ez a két intelligens és remek ember olyan boldogságban él egymással, hogy még a szigetlakók pletykaáradata sem tud beléjük kötni. Minden mozdulatukból az sugárzik, hogy nagyon becsülik és szeretik egymást, és szerelmükre még az sem vet árnyékot , hogy a nőnek nem lehet gyermeke. Madame LA nem kötődik a társadalmi konvenciókhoz, és Neel érkezése után rögtön kitalálja, hogy az elítélt segítsen neki a növényei ápolásában, ahelyett, hogy egy sötét zugban kellene raboskodnia.
A Kapitány -egyenes és együttérző férfiként- támogatja a felesége kezdeményezését, és Neel a kivégzésére várakozva hasznossá teszi magát Madame LA mellett. Első hallásra kicsit furának ez a történet, de több dolog is mellette szól: egyrészt valóságos tényeken alapul a forgatókönyv, másrészt eléggé elgondolkodtató maga a sztori: valakit halálra ítélnek, aztán míg vár a kivégzésére, dolgozik a falu özvegyeinek, egyre népszerűbb lesz, megházasodik, tanulni kezd, már senki sem akarja a halálát, de nem a mindennapok számítanak, hanem egy távol meghozott törvény, és egy nap eljön az a perc, amikor egy mindenki által értelmetlennek (és elévültnek) tűnő kivégzést végre kell hajtani. Madame LA mindent megtesz, hogy ne történjenek értelmetlen dolgok a környezetében, nagyfokú empátiával és eleganciával Neelt bevezeti a falu életébe, annyira, hogy egy idő után ő lesz az egyik legnépszerűbb ember a szigeten. Jó a forgatókönyv, de - ha lehet - még jobb a Binoche-Auteuil-páros, akik olyan jól játszanak, hogy a nézőnek néhány perc után úgy tűnik, mintha már valahonnan régről ismerné ezt a két embert. A történet végkifejletére több megoldási lehetőség is kívánkozik, de attól lesz igazán jó a film, hogy egy idő után a néző elfelejt töprengeni az alternatívákon (Neelt kivégzik / a nő hal meg/ a Kapitányt végzik ki/minden főszereplő meghal/ senki sem hal meg, és happy end lesz), és csak a pillanatra koncentrál, arra, amit éppen lát a filmvásznon. Binoche gondoskodik róla, hogy ne legyenek üresjáratok a filmben, ő az a színésznő, akinek egyetlen arckifejezése is megér több percnyi filmidőt, és ebben a filmben is annyira eggyé vált a szerepével, hogyha - tegyük fel- éppen Párizsban néznénk meg a filmet, ugyancsak elcsodálkoznánk, ha a mozi előtt összefutnánk a színésznővel, és éppen nem Madame LA-nak lenne öltözve.
Mindenképp művészfilmnek kell neveznünk a Sziget Foglyát, legalábbis abban az értelemben, hogy a komoly
témáját komolyan tálalja elénk. Leconte, a rendező nem tesz engedményeket a nézők megnyerése érdekében (gondolunk itt kisebb humoros helyzetek beszúrására, vagy öncélú látványos képek használatára, és hasonlókra), de így is valószínű, hogy "ez a film is meg fogja találni a maga közönségét", ami azt jelenti, hogy akik általában kedvelik például a francia művészfilmeket, azok ezt a filmet is szeretni fogják.
A film 100 millió francia frankos költségvetésből készült, 4 hónap alatt, a forgatási helyszínek pedig Párizs, és a kanadai Louisbourg, illetve Métabetchouan városok voltak.
Van még egy plusz a filmben, ami miatt külön is érdemes megnéznünk a Sziget Foglyát: ez a tengernek, és az - általában vett - tengerparti városnak a hangulata. Saint Pierre szigetét nagyrészt olyannak ábrázolta a film, mint egy északi tengerparti kisvárost, vagy falut, ahol, miközben a sziklás tengerpartot látjuk, és rajta a meleg ruhákba öltözött Juliette Binoche-t, szinte a szánkban érezzük a sós tenger, és a hering ízét - profi hangulatfestés, ami már maga megér egy mozi-estét.
-lido-
