Interjú Oroszlán Szonjával

OSZ: Nem akarom mindegyiket egy kalap alá sorolni, de van egy-kettő, akik nagyon kényelmetlenül tudják csinálni. Tehát bemegyek megbeszélni velük, hogy mégis elkészítünk egy anyagot elkészítek, és nem az az érzésem, hogy ebből valami jó jönne ki, mármint az én számomra is, hanem csak azt érzem, hogy le akarnak vetkőztetni. Persze, vannak kultúráltabb férfi-magazinok is, nem akarom reklámozni az újság nevét, de tényleg kaptam már ilyen fotózás-ajánlatot egészen normális formában is, függetlenül attól, hogy nem kívánok élni vele. A múltkor egy közönségtalálkozón az egyik rajongó odajött hozzám, és azt mondta, hogy ne haragudjak már, hogy zavar engem, tudja, hogy semmi köze az életemhez, de nagyon reméli, hogy nem fog látni engem mindenféle férfi-magazinok címlapján. Nagyon örültem annak, hogy odajött, nem vettem egyáltalán tolakodásnak, én is ugyanígy gondolom, hogy nem lenne valami jó ötlet, pedig azt látom, hogy a legtöbben megcsinálják.

CSPV: egyetértek, ez tényleg nem kellene, hogy hozzátartozzon a szakmádhoz ..

OSZ: nem feltétlenül tartozik hozzá. Gondolkodhatnék persze úgy is, hogy "milyen jó lesz, hogy sok-sok ezer emberhez eljutnak a képeim", hogy nem tudom, hány ezer példányban megveszik majd azt az újságot, és hogy ettől még ismertebb leszek, de az ilyen fajta megmutatkozás abszolút hidegen hagy.

CSPV: a férfi-magazinok vámszedők ..

OSZ: a minap néztem egy kislányt a tévében Fókuszban volt vele riport, és a kislány elmondta, hogy mindenképp sztár akar lenni .., 14 éves, és már túl van mindenen, beleértve a férfiakat is, és már csak egy dolog hajtja, hogy végre sztár lehessen .. Egész nap tévét néz, vagy a sztárok életéről olvas, vagy interjúkat, amikben nyilatkoznak, és alig várja, hogy ő is nyilatkozzon .. Aztán kérdezte tőle a Marsi Anikó, hogy milyen minőségben akar sztár lenni? A kislány közölte, hogy a színpad nem érdekli, ő a tévé képernyőjén szeretne érvényesülni.

CSPV: Szegény csöppség ..

OSZ: Nyilván túl sokat néz tévét ..

CSPV: .. meg, gondolom, szappanoperákat .. Volt ez a jó kis film, a 28 nap ..

OSZ: igen, abban is van egy ilyen "tévé-beteg" kislány, ő a szappanoperákra van rákattanva .. egyébként jó film volt ..

CSPV: Nyilván szereted Sandra Bullock-ot .. mi is nagyon bírjuk ..

OSZ: Egyébként az a vicces, hogy valami miatt nem szeretem, de nem tudom, hogy miért, pedig nagyon jó színésznőnek tartom ..

CSPV: Tényleg, ha már szóba került, térjünk rá az interjúra, te hogy lettél színésznő? Sztár akartál lenni?

OSZ: (nevet) "mindig is színész akartam lenni ..", ez mondjuk, nem igaz )) .. Én nem akartam színész lenni, megmondom őszintén, minden akartam lenni, tényleg nagyon sok minden. Ráadásul egy közgazdasági és külkereskedelmi középiskolába jártam, a mai napig nem értem, hogy hogy tudtam elvégezni egyáltalán, most közgazdásznak kéne lennem ..

CSPV: biztos azért, mert rendes lány vagy és hittél a megfogható dolgokban ..

OSZ: Ez nem jött be ..

CSPV: miért, te megtetted a magadét ..

OSZ: Meg, persze, nem jártam be .. (nevet) .. Nem bírtam .. Ilyenek, hogy jog, közgazdaságtan, marketing, .., nem igazán hoznak lázba, egyébként nagyon sokat tanultam, amit a ami napig hasznosítok, például tudok vakon gépelni .. (mindenki nevet)

És akkor a gimi második évében jött a zenekar, a Cool Miners (nem szén-, hanem cool bányászok), amit ketten alapítottunk, és később már 12 fős társasággá nőtte ki magát, nagyon jó volt. És akkor kitaláltam, hogy én énekes leszek. Felvételiztem a Zeneakadémiára, jazz tanszakra, de nem vettek fel. Van Bostonban a Berklee, ez ott egy zene-egyetem, zeneakadémia, és gondoltam, hogy addig-addig levelezek velük, amíg nem adnak egy ösztöndíjat. Sikerült. Kimentem egy nyári intenzív kurzusra, ének-szakra, ami azt hiszem, hogy megalapozta az egész zenei életemet. Nagyon jó volt, jót tett, plusz nagyon sokat tanultam. Aztán hazajöttem, és sok mindent csináltam két évig. Amikor húsz éves lettem, akkor volt ez a felvételi a musical-osztályba, hiszen csak négy évente indul. Gondoltam, jó, hát musical osztály, ott biztos számít az ének, akkor felvételizem. Egy verset nem tudtam elmondani, semmi közöm nem volt a színpadhoz vagy a színészethez, és így mentem el, beírtam 10 verset, olyanokat, mint az Anyám Tyúkja, vagy a Nemzeti Dal, szóval borzasztóan nem készültem. Na mindegy, végül is felvettek. Nem tudom, hogy sikerült, hihetetlen szerencsém volt, meg nyilván tényleg sokat számított az ének, hiszen az volt az egyetlen értékelhető az akkori teljesítményemben.

CSPV: Innentől már minden simán ment …

OSZ: Nem egészen. Az első két évben abszolút fogalmam sem volt arról, hogy "mi van". Megfigyelő üzemmódba helyezkedtem, én voltam az, aki hátul ült, általában hallgatott, és próbálta figyelni, hogy mit csinálnak a többiek. Osztálytársaim közül voltak, akik többször felvételiztek, úgyhogy nekik már volt valamennyi rutinjuk, nekem viszont abszolút semmi, úgyhogy be kellett pótolnom, ezért ezalatt a két év alatt tényleg nagyon próbáltam odafigyelni. Sokat jártam színházba, és minden idegszálammal azon voltam, hogy felfogjam, megértsem és magamba szívjam a szakma mikéntjét. Kívülről persze ez úgy nézett ki, hogy végig ott ült hátul a csöndes, buta lány, akinek köze nincs az egészhez. Én hiába magyaráztam, hogy nem erről van szó, csak próbálom felfogni, hogy "miről is szól ez az egész". A tanáraim mindig mondták, hogy "Oroszlán, maga nagyon messziről jött közénk .." - ez volt az énekesi karrierem - "Maga nagyon szép lány, aki szépen énekel, de nem tudjuk, mi lesz magából. Majd kitaláljuk .. ".

CSPV: Szóval te voltál a szőke UFO .., végül aztán kitaláltak?

OSZ: Nem, hanem második év végén leleveleztem magamnak egy újabb nyári ösztöndíjat. Ezúttal New York-ba, egy drámai kurzusra. Ez, hogy úgy mondjam, sorsdöntő volt a számomra, egyszerűen nem bírtam tovább, meg kellett tudnom, hogy mennyit érek, mennyi van bennem a színészet terén. Számomra fontos, hogy tudjam, hogy a célom vajon értelmes cél-e? Gondoltam, ott New York-ban aztán tényleg egy kicsi kis pont vagyok, és biztos, hogy kertelés nélkül meg fogják nekem mondani, színész legyek-e, vagy sem. Elhatároztam, hogy akármit mondanak, megfogadom a tanácsukat.

CSP: Hú, amindenit! Kezd izgi lenni, mint amikor Keanu Reeves a Mátrixban elmegy az Orákulumhoz, hogy kiderüljön, ő-e a kiválasztott ..

OSZ: Szegény Neo-t, mondjuk jól lehűtötték, velem kegyesebb volt a sors. Ez a kurzus életem nagy élménye lett. Nagyon sokat tanultam, és amit már addig magamba szívtam, azzal is megtanultam bánni. Csodálatos élmény volt. Gyakorlatilag felnőttem - a feladathoz. Szeptemberben, amikor visszajöttem, a tanáraim azt mondták, "Nahát, Oroszlán! Maga aztán szépen meglepett bennünket!".

Ettől kezdve megszűntem a hátul csöndben meghúzódó szőke nő lenni.

CSPV: Ahogy így erről a szőke nőről beszélsz, a Valami Amerika jut az ember eszébe .. Mi a véleményed Timiről, a filmbéli karakteredről?

OSZ: Imádom! Első ránézésre buta szőke. Abban a közösségben, abban a társaságban, ahol ő forog, ott nem túl okos. Viszont tudatos. Abban, amit csinál, tehát a karrierépítésében, nagyon is okos. Tudja, hogy kikkel kell barátkozni.

CSPV: de nem rossz fej …

OSZ: Nem rossz fej, de nem egy észlény, szóval vannak hülyeségei. Sokat dolgoztunk azon, hogy milyenre hívjuk elő a karakterét, hogy legyen csak "buta szőke", vagy "számító buta szőke", vagy "szerethető buta szőke", és Herendi Gáborral persze ez utóbbi mellett döntöttünk. Én személy szerint nagyon megkedveltem Timit, talán azért is, mert annyi sok pozitív élményem kötődik hozzá.

CSPV: Úgy érted, pozitív, hogy ilyen elképesztően sokan váltottak jegyet a filmetekre (amihez ezúton is szívből gratulálunk, mert szerintünk is megérdemeltétek), vagy a sikeren túl maga a forgatás is már e pozitív élmények sorát gyarapította?

OSZ: Az, hogy a filmet ennyire szereti a közönség, az egy nagyon jó dolog, de számomra a jó élmények már a forgatáson elkezdődtek. Herendi Gábor, tudod reklámfilmes, és így borzasztó nagy rutinja van történetek vizualizálásában, meg a konkrét forgatás terén is. Így ezt a történetet nagyon jól tudta ábrázolni. Mindig minden iszonyatosan klappolt, a forgatás maga volt a kő profizmus, összesen vagy kétszer "csúsztunk", de az sem technikai jellegű probléma volt, hanem egy-egy jelenet kidolgozásában mélyültünk el. Ebben a hatalmas profizmusban az volt a legeslegjobb, hogy nekünk, színészeknek tényleg csak és kizárólag a szerepünkre kellett figyelnünk, minden más alánk volt téve, minden mást készen kaptunk. Borzasztó jó forgatás volt, egy profi csapattal, nagyon jó hangulatban nagyon jókat szórakoztunk, és szórakozunk ma is, hiszen az egykori stábbal ma is összejárunk.

CSPV: A vígjátékok már csak ilyenek, ez az élet habosabbik oldala ..

OSZ: Nem egészen, vígjátékot játszani sokkal, de sokkal nehezebb, mint drámát. Nem mindig tudod azt, hogy egy mondat elmondva hogy hangzik viccesen. Nagyon érzékeny a dolog, bármikor átfordulhat abba, hogy "csak szeretett volna vicces lenni". Színházban ott a közönség, ami nagyon jó fokmérő, plusz ott folyamatában adjuk elő a darabot. Itt a forgatáson nekem a stáb jelentett nagyon nagy segítséget, ők váltak a mi helyszíni, élő közönségünkké, vagyis mindig oda lyukadok ki, hogy az, hogy a forgatásnak ennyire jó volt a hangulata, az abszolút mértékben meglátszik a filmen.

CSPV: Egyébként álljunk már meg egy pillanatra, beszélünk drámáról, vígjátékról, de musical-ről egy szót sem, miközben te elvileg, sőt, gyakorlatilag is musical szakon végeztél? Most akkor te milyen típusú színésznő vagy a három lehetséges közül?

OSZ: Színész vagyok. Ami a musical színészséget illeti, azzal én gyakorlatban "szakítottam". A mai napig nem értem, miért. Negyedévben Marton László odavett a Vígszínházba. Amióta itt vagyok, azt figyeltem meg, hogy musicales kollégáimmal, egykori osztálytársaimmal jóformán alig találkozom. Furcsa, de mintha két külön világról volna szó. Ezt nagyon szomorúnak tartom. Én a drámai oldalra kerültem. Érdekes különbséget észleletem a két műfaj között. A musicaleknél, mivel a zene adott, akármi történik, mindig ugyanakkor kell odaérkezned egy adott szövegrészhez, vagy mozdulathoz, nincs mese. Drámai színházban órákat lehet kísérletezni egy-egy jelenettel, a tempójával, a legapróbb belső történésekkel, szóval elképesztő nagy a játéktér. Másrészt, ha egy drámai színész tud énekelni meg táncolni, az csak jó, attól ő még kaphat tánc-, vagy énektudást igénylő szerepet, míg viszont a musical-színészekkel kapcsolatban azt figyeltem meg, hogy sajnos nem igazán valószínű, hogy megkapnak egy-egy drámai szerepet.

CSPV: Na jó, de ha a jövőben mondjuk meghívnának egy zenés darabba, mit reagálnál?

OSZ: Mindenek előtt megnézném, hogy milyen darabról van szó, és ha tetszik, és nekem való a szerep, szívesen elvállalnám. Mindenben örömmel részt veszek, ami jó.

CSPV: És most mi az, ami jó?

OSZ: Szeptembertől Gorkij Nyaralók c. darabjában játszom, Valló Péter rendezésében, a Vígszínházban, ez egy új darab a műsoron, a próbák nagyon élvezetesek voltak ..

addig pedig az még a jó, hogy nyár van ..

CSPV: Igaz, hogy újabban bokszolni tanulsz?

OSZ: Igen ..

CSPV: rendes box, vagy thai-box?

OSZ: hagyományos box .. heti 5 edzés ..

CSPV: Húha, az eléggé kemény lehet ..

OSZ: Nem mondom, hogy nem kemény, de nagyon élvezem .., mondjuk, a hétvége az "csak" futás, másfél óra ..

CSPV: Elképesztő .. De nem is csak konkrétan ez a box dolog, hanem úgy általában, hogy mennyi energia összpontosul egyetlen egy lányban .. - gondolja magában az ember.

Köszi az interjút, és kellemes nyarat kívánunk!

OSZ: Viszont ..