8 Mérföld

Nem tudni, miért, de ezt a filmet világszerte virágeső övezte, amerre csak megjelent, mindenki nagyon meg volt halva tőle, hogy mekkora nagy dobás. Mi, a magunk kis részéről kedveltünk már Eminem-számokat, A "Forgot about Dre" és a "Stan" nagyon jók voltak. De aztán hosszú távon valahogy kiszerettünk belőle. Azt gondoltuk, hogy mű, hogy fehér meg mondvacsinált. Az utóbbi hetekben viszont megjelent a film klipje (Lose Yourself), ami fura módon nagyon jó, és ez már előrevetítette, hogy esetleg a film is az lesz. És végül eljött a nagy nap, és minden berzenkedésünk ellenére minket is ugyanúgy hazavágott a film varázsa, mint az eddigi nézőit. Eminem bizonyára nem lesz a nagy zenei kedvencünk, de ez a film lenyűgöző, és miután kijössz a moziból, úgy érzed, repülsz. Vajon mi lehet ennek a filmnek a titka, amitől ennyire bejön?

Hip-hop.

Először is a hip-hop. A hip-hop a trendek trendje, mi magunk kb. 99-től hajlamosak vagyunk zene terén hip-hopban gondolkodni, idén pedig elmondhatjuk, a koripályán szerzett tapasztalatok alapján (ahol hazai popzenét lehet nagy tömegben hallani), a magyar zenei ipar nagy erőkkel ráállt már ennek a műfajnak a másolására (is). A hip-hoposodás egy meghatározó tendencia, és filmek terén is abszolút érezhető a hatása. A korábbi "fehér" filmek szépen kimennek a divatból, a legtöbb (egykori) fehér sztár végül kap maga mellé egy fekete társat, Tim Robbins, Charlie Sheen, Steven Seagal, (Nekem Nyolc, Pénz Beszél, Sebhelyek), de még Jackie Channek is szüksége van a fekete partnerre, hogy napjainkban boldoguljon. Ide vehetjük még a Taxi szériát, amelyben Samy Nacery képviseli legalább is a félvérséget, hogy a legutóbbi (béna) James Bondot, vagy régebbi kedvencünket, a Jóbarátokat ne is említsük, melyet, amikor leszállóágba került, alkotói egyből egy fekete főszereplő lány bevonásával akartak meggyógyítani. A nyugati kultúrák lassacskán elveszítik fehérségüket, az USA-ban a legutóbbi választásokat már Florida döntötte el, és a spanyol amúgy is már szinte a második hivatalos amerikai nyelv, a hip-hop pedig, mint az influenza télidőn, egyre nagyobb ütemben terjed.

Sok film alkalmaz hip-hop elemeket, a 8 Mérföld azonban maga a hip-hop (illetve talán méginkább maga a rap), és ez önmagában elegendő lenne ahhoz, hogy jó legyen.

Saját bőr.

A film gyakorlatilag egy rap-párbajról szól, a Detroit-i fejek hétvégenként lemennek a feka szórakozóhelyre, ki azért, hogy rappeljen, ki azért, hogy drukkoljon azoknak, akik rappelnek. Mindenkinek van 45 másodperce, fej-vagy-írás, hogy ki kezd, és a két párbajozó, "csatázó" közül az nyer, aki jobban bejött a közönségnek. Elképesztően jók ezek a jelenetek, a feszültség harapható, az atmoszféra olyan (annyira eredeti), amilyent mi még nemigen láthattunk, szóval, isteni. Felraknak egy lemezt, valami alappal, és te még a vásznon kívül, itt a nézőtéren is borzongsz, annyira jó. Pedig nincs rajta valami sok zene, csak valami basszus alap, harciasan minimál, de annál jobban üt. Mint az írók számára (Mallarmé után) a fehér papír, olyan félelmetesen izgalmas kihívás a rappelők számára ez a korongon forgó minimális alap. A nagy semmi, az elemi pulzus, a hatalmas, fenyegető és hívogató tér, amit neked kellene betöltened. Itt lép fel Eminem (Nyúl) a film legelején, és itt mond csődöt, itt sül be, itt nem jön ki egyetlen hang sem a száján, és itt kezdődik a film. Roppant hatásos, mert mindent a saját bőrödön érzel.

Saját kihívás

A harmadik dolog, ami miatt nagyon jó ez a film, a történet. Egyszerű, mint a Flashdance, viszont rendesen, sőt, kitűnően van megírva. Egyszerű, mert arról szól, hogy az ominózus besülés után két út áll hősünk előtt. Vagy visszamegy, és megküzd azokkal, akik most csont nélkül hazavágták, vagy pedig valami haverja révén bejut valami stúdióba és megcsinálja a demóját. Ez utóbbi minősül a kerülőútnak, a küzdelem, a valóságos megmérettetés nélküli boldogulásnak. Detroit az a gőzölgő mocsár, az a súlyos és lepattant ipari roncstelep, ahonnan ki kell mászniuk a fiataloknak ahhoz, hogy valakik legyenek. A dobbantás szinte lehetetlennek tűnik, ami a rappet illeti, egyszerűen mindenki rappel, a gyárudvaron, ha van 5 perc szünet, egyből elkezdik nyomni, és egyáltalán nem is rosszul (mondja egy fehér csávó Budapesten ..). Innen kiválasztódni nem semmi, egy spermiumnak lehet ekkora esélye. Eminem, illetve, ahogyan a filmben hívják, Nyúl barátnője például fotókarriert szeretne. Lévén, hogy az elképesztően gyönyörű Brittany Murphy alakítja, nem tűnnek rossznak az esélyei, de a tréfát félretéve, a fotózás napja már önmagában egy olyan jelenet, ami egyedül megér egy egész filmet. A lánynak szüksége van, ugye, egy "könyvre" (modell-albumra), hogy nekivághasson New Yorknak, de ez is pénz, és amúgy is nehéz összehozni. Állandóan erre készül, a fotózásra, mint a börtönben a raboknak a majdani szabadulás, neki is csak ez tölti ki minden gondolatát. Aztán eljön a nagy nap, egy lepattant autó leparkol egy lepattant bérház előtt, a lány kiszáll, megköszöni a srácoknak a fuvart, majd a nylonba csomagolt ruhájával a kezében eltűnik a kapuban. A feszültség harapható. Ez az álmos reggel, a következő párszor 10 perc dönti el, hogy hogyan alakul majd a lány egész további élete. És persze ne egy olyan lányt képzeljünk el, aki kicsattan az egészségtől, drága isibe jár, apuci, vagy egy sofőr szállítja reggelenként autóval, és a barátnőivel műkörmöket növesztve állandóan idétlenül vihog. Ez a lány törékeny, benne van az élet sűrűjében, veszélyeztetett. Alkohol, cigi, semmi pénz, bandázás, másnaposság, veszélyes élet, rossz ruhák, maga a törékeny szépség, ma reggel még lehet, hogy szép, lehet, hogy összejön neki, de ezzel az élettel lehet, hogy holnap már nem lenne az.

Ez a Brittany Murphy vonal egyébként eléggé mellékes a filmben, de a szerepe nem csekély, ő a pont az i-betűn. Egyszer például Nyúl rajtakapja, amint azzal a simlis zenei menedzser csávóval szexel, akitől Nyúl a demó-lehetőséget várja. Normális filmben ilyenkor hatalmasat csalódunk a lányban, és többet nem találkozunk vele. Itt nem pontosan ez történik, és ez megintcsak nagyon jó. A film egy nem jelentéktelen pontján például mutatóujjával bemutat a Nyúlnak, és ez a szeretet, a közös sors, és az igazi haverság legszebb kifejezése, és egyben még egy olyan dolog a filmben, amit eddig nem nagyon láthattunk máshol.

Eminem Anyja.

Nyúl anyját Kim Basinger alakítja, akit nagyon fura ebben a szerepben látni, de mi tagadás, nagyon jól csinálja. A filmet nem Eminem rendezte, nem is ő írta, de még csak nem is egy az egyben az ő élete. Eminem például nem ez a sötét, komor rapper volt, aki az utcák mocskáról, az élet súlyáról, a gettóról, meg ilyenekről rappelt, hanem éppenséggel a "Slim Shady", a vicces, pimasz, idióta csávó szerepében futott be (bár nincs gond, mert a fimben ez is megjelenik). Még a legkomorabb száma is, a Stan is tulajdonképpen egy vicc, ha fekete is, de humor. Arról szól, hogy ő és a Stan nevű rajongója félévente levelet váltanak, Stan imádja, állandóan rá gondol, ő az élete, Eminem viszont mindig késve válaszol neki. Egyik levélben (hang-kazettákat küld) halljuk, amint Stan már végleg bekattan, megöli a barátnőjét, végez magával is, meg minden. Eminem, mint mindig, késve válaszol, még az előző levelére, és pont azt ecseteli, hogy nem szabad bekattanni, mert itt van például ez a csávó, benne volt a hírekben, aki megölte a barátnőjét, meg magát is, mi is volt a neve, úgy hívták, hogy .. Stan, hoppá, ez te voltál.

Lényeg, hogy Nyúl és Eminem nem fedik egymást 100%-ban, de sok bennük a közös, és ha van valami, ami nagyon közös, akkor az az "anyjuk". Már a Forgot About Dre c. remek klipben is ott volt az a néni, aki éjjel a ház előtt ordítozott, Eminemre volt kiakadva, és akár csak egy szomszéd néni akart lenni, akár az anyuci, tény, hogy Eminem és az anyja körül vannak dolgok, mármint kicsit dilis a viszonyuk, hogy mást ne említsünk, az életben például az anyja milliókra perelte Eminemet.

A kistesó és a haverok

A harmadik csaj-szereplő Eminem kishúga, aki szintén mellékszereplő, de szintén nagyon sokat dob a filmen. Eminem imádja őt, anyja és apja helyett bátyja. Mindig félti, mindig óvja, mindig gondoskodik róla, mindig betakarja, és ez nagyon-nagyon megható. Ugyanilyen jók Eminem, bocsánat, Nyúl haverjai is, akik kicsit béna csapatot alkotnak, egyikük például véletlenül péniszen lövi magát, ám nagyon jó fejek. Amíg a helyi rap-királyok fényes fekete dzsipekkel járnak, és mindenkit levernek, aki az útjukba kerül, addig ők azzal vannak elfoglalva, hogy felgyújtsák a 8 mérföldes út (ez a város végén lévő út helyi neve) másik oldalán álló elhagyatott házat, mert az vonzza a bűnözőket, különösen, akik nőket akarnak megerőszakolni. Rendesen megvitatják, és végül az az érv nyer, hogy ez indirekt veszélyeztetés, és nyomban benzines palackot ragadnak, hát nem rendben vannak ezek a Detroit-i srácok? A dolog értelmi szerzője, az intelligens feka-srác egyébként folyton eléggé okosakat szól be, például megjegyzi, hogy ha úgy beszélnek a nőikről, hogy "bébi", akkor saját magukat nem tisztelik, mert hogy várhatják, hogy mások tiszteljék a nőiket, ha ők nem teszik ezt? Ott van még Future, valóságos szellemi vezér, aki a csatákat is vezeti, ő mindig arra bíztatja Nyulat, hogy álljon ki, küzdjön, csak ezzel vívhat ki tiszteletet. A másik srác, Mc Bob is nagyon édes, akármilyen bugyuta, Eminem bízik benne, és ő is bízik Eminemben. Értsd, a legforróbb pillanatban lehet, hogy éppen ennek az abszolút vesztes fiúnak a tanácsa dönt el mindent, csak ehhez az kell, hogy Nyúl komolyan vegye őt, de hát szeretik egymást, mert barátok.

Roppant sok oka van, ami miatt ez a film kivételesen jól sikerült, de mégsem úgy kell elképzelni, mint valami bőségesen megrakott anyahajót. Ez a film éppenséggel jobban hasonlít egy nyereg és kantár nélküli lóra, aki szabadon vágtázik. Gyönyörű, lélegzet elállító rap-harcok dúlnak ebben a filmben, igazi költészet, Shakespeare világa, eszméletlenül kifinomult, mesteri villongások, tényleg, mintha nem is szavak, hanem kardpengék csapnának össze, de a film nem (csak) ettől jó.

Nagyon profin is van fényképezve, a mexikói Rodrigo Prieto elintézte nekünk, hogy minden jelenet, minden beállítás igazi telitalálat legyen, de a film nem (csak) ettől kitűnő. Eminem is nagyon jól végzi a dolgát, egészen jó színész, de a film nem is (csak) miatta jó.

Ami a 8 Mérföldet naggyá teszi, az az, ahogyan a fiatalok boldogulását-felemelkedését, mint valódi élethalál-harcot mutatja be, annyira felpörgetve, annyira éles és érzelemdús formában, hogy a néző háta szinte folyamatosan borzong. Nem is említve a film a végét, amikor beindul a szám, a Lose Yourself, ezek a másodpercek az utóbbi évek legemlékezetesebb másodpercei. "Figyelj, ha lenne egy dobásod, egy darab lehetőséged, hogy mindent megszerezz, amit valaha akartál, egyetlen pillanat, megragadod, vagy hagyod kicsúszni a kezedből?"