Kapj El, Ha Tudsz

Elsőre konkrétan nyomasztó még csak belegondolni is, hogy hova kerültünk. 60-as évek, régi autók, kosztümök, régi tévék, régi emberek. Aztán megpillantjuk DiCaprio-t. Egy börtönben van, úgy néz ki kábé, mint Anthony Hopkins az Ösztönben, borzasztó. Próbál menekülni, térden csúszik, szánalmas. Hogy lesz ebből film?

Ráadásul megtörtént eset feldolgozásáról van szó, és amire Spielberg azt mondja, hogy megtörtént eset "alapján", arra mások már rég azt mondanák, hogy "az életben pont így történt". A történet valódisága azért nyomasztó, mert a történelmet visszafelé nem igen lehet megváltoztatni. DiCaprio kicsit úgy néz ki, mint Johnny Depp, így egyből eszünkbe jut a Betépve c. életrajzi dráma, megtörtént eset, sőt, egy megtörtént élet alapján. Az a film eléggé jó volt, tulajdonképpen életre szóló élményt jelentett, mint a Véres Vasárnap, csak aztán valahogy nem nagyon jut az ember eszébe, hogy "de jó lenne ismét megnézni".

Szóval azt gondoltuk itt, a film elején, hogy ez a nap nem a mi napunk. Hiába láttuk az év eddigi legfantáziadúsabb feliratait a film legelején, és a feliratok, a film első percei mindig meghatározóak, kábé, mint az embereknél a cipők, vetsz rájuk egy pillantást, és el tudod helyezni az illetőt, miközben rád is vetnek, és téged is elhelyeznek. A feliratok, és a zene is nagyon profik voltak, profik és vidámak, mégsem reménykedtünk, mert látunk már borzasztó rossz Spielberg-filmeket, például az A.I.-t, és tudjuk, a profizmust könnyen lehet az üresség vagy a laposság leplezésére használni.

Aztán, ahogy lenni szokott, jött a "6 évvel korábban" felirat, mély levegőt vettünk, és vártuk, vajon mit tud ez a film, ennek az embernek az élete bedobni, amitől majd kedvünk lesz egészen a börtönig végigkövetni a sorsát.

Itt lép a színre DiCaprio. Hat évvel korábban fiatal srác volt, tinédzser, 16-17 éves, szülei egyetlen fia, és az ember férfi létére is gond nélkül elismeri, igazán jól nézett ki a pulcsijában. Jól állt neki a kicsit előre hajló testtartása, a zsebre dugott kezével, tipikusan a hirtelen megnyúlt kamaszok tartása ez. A film ebben az egyetlen egy jelenetben képes megmutatni nekünk, ki ez az ifjú Frank Abagnale. Az egyke gyerek, akinek az apja (Christopher Walken) egy nem egészen sikeres ember, gyakorlatilag tipikus vesztes, de nem azért veszít, mert rosszul próbálkozik, hanem azért, mert egyáltalán próbálkozik, ahelyett, hogy rendes munkát vállalna.

Anyja körülbelül olyan, mint Jessica Lange a Kék Ég-ben, egykori bombázó, aki hozzáment egy katonához, és akit az élet súlya hasonlóan megvisel, de alapvetően ő sem rossz ember. Ugyanebben a jelenetben az is kiderül, mennyire felnéz az apjára ez a fiú, és miközben anyját táncoltatja, megérezzük, hogy alig várja már, hogy révbe érjen, hogy olyat mutathasson, ami miatt szülei büszkék lehetnek rá. Itt máris meg vagyunk véve, és ha még mindig kicsit óvatosan is, de elkezdjük élvezni a filmet.

A szélhámosság (mert ez a film, ugye egy szélhámosról szól) nem egy vonzó téma, 2000-es évekbeli életszemléletünkkel nézve kicsit sem vonzó valami pillanatnyi pénzmennyiség, ma már köztudott, hogy csak a tartós pénz, az egzisztencia számít. Frank Abagnale hamar elkezd csekkeket hamisítani, és ugyanilyen hamar elkezd nagylábon élni is. Vagyis az várható, hogy egy "gerinctelen seggfej" életét követhetjük végig, aki aztán remélhetőleg meglakol mindenért. Természetesen ez a negatív várakozásunk sem bizonyul megalapozottnak, és mielőtt észbe kapnánk, elkezdjük megkedvelni "Leót", illetve az ifjú Abagnale-t. A történet már itt nem arról szól, hogy valaki könnyen igyekezett megélni, hanem arról, hogy nagyon alulról jött, limitált lehetőségekkel, és igyekezett tehetségét kihasználva feltörni.

Abagnale szélhámos, de nem abból él, hogy embereket ver át, hogy hazudozik, meg ilyenek. Ő általában az államot csapja be, a hivatalokat, azok közül is elsősorban a bankokat. Leo, illetve Abagnale (hamar rájövünk) egy jófiú, egy eminens, akit elhanyagoltak, illetőleg rossz helyre dobtak le, és tiszta szívét, éles eszét, remek személyiségét a túlélés B-tervének megvalósítása érdekében kell alkalmaznia.

A film nagyon hamar roppant izgalmassá válik, de aztán ezen is elkezd túltenni, és olyan dolgokat vet be, értsd olyan szép jeleneteket, tetteket, finomságokat vonultat fel, hogy csak ámulunk. Amikor Abagnale ajándékba egy Cadillack-et vesz az apjának (akit imád, és akit Christopher Walken bámulatosan jól alakít), rájövünk, hogy a Pókerarcok Matt Damon-ánál klasszisokkal jobb fej sráccal van dolgunk. Abegnale nem pazarló, nem fatalista, nem olyan, aki egy távoli nagy tét reményében lemond az útjába került boldogságról. Értsd, amikor összejön egy lánnyal, aki az addigi csajaihoz képest meglehetősen szolid, őszintén szerelmes lesz belé, és nem is vágyik senki másra. És amikor a lány apjával beszélget (Martin Sheen), minden átmenet nélkül elkezdi bevallani, hogy nem is orvos (csak, ahogy lenni szokott, nem hiszik el neki). És amikor el kell menekülnie, két nap múlva (szavához híven) visszamegy a lányért. Szóval, meg kell barátkoznunk a gondolattal, hogy egy igazán elbűvölő, ambiciózus csodagyerekkel van dolgunk. Amindenit.

Tom Hanks, úgy tűnik, eléggé alárendelt szerepet játszik, majdnem a film végéig szinte csodálkozunk is, hogy ehhez miért kellett pont őt választani, de aztán erre a kérdésünkre is választ kapunk. Tom Hanks ahhoz kellett, hogy különbséget lássunk egy szögletes, fafej FBI nyomozó, és egy csodálatos ember között, mármint, hogy egy olyan FBI nyomozót láthassunk a vásznon, aki mindenen felül egy csodálatos ember.

Leo végig nagyon rokonszenvesen, sőt, elbűvölően viselkedik, gondolkodik, meg minden. Amikor kiderül, hogy meghalt az apja, annyira átérezzük a fájdalmát, hogy magunk is meglepődünk, és mit csinál egy szökésben lévő "szélhámos" fenevad? Pénzért, fegyverért, autóért rohangál, vagy megpróbálja meglátogatni (legalább) az anyját? És amikor benéz az ablakon, ott egy kisgyerek, egy kislány. A világ egyik legszebb jelenete. Leo szájról olvasva kideríti, hogy ez a csöppség az ő mostohahúga. Ő már jobb körülmények közé született. Ő bent van, karácsony van, kapott ajándékokat, a kandalló mellett ott varrogat az anyukája, az apukája is otthon van neki, Leo pedig egy szál ingben odakint a hóban, orrát az ablakra tapasztva várja, hogy letartóztassák.

Nagyon jó film, igazán érdemes megnézni. És amint ez már újabban (az Ég Velünk óta) lenni szokott, a történet nem ott ér véget, ahol az elején a visszaemlékezés kezdődik, szóval tulajdonképpen nem árultunk el semmit, még bármi lehet.