Novocain

Pedig Steve Martin az egyik legjobb vígjátéki színész, ezt bárki megmondhatja a Fergeteges Forgatás (Bowfinger) után. Abban a filmben Bowfinger (maga Steve Martin) 2300 dollár körüli összegből csinál filmet, úgy, hogy a főszereplő (Eddie Murphy) nem is tud róla, hogy beforgatják egy filmbe, és az őt üldöző ufók nem az ő hallucinációi, hanem a Bowfinger-stáb tagjai. Steve Martin abban a filmben megmutatja, mi mindent tud egy jó vígjátékban művelni (amit mellesleg saját maga írt), de ennek a képességének a nyomait sem látjuk a Novocainban.

Az is igaz, filmünkben már maga a történet is kicsit gyenge lábakon áll: adott egy fogorvos, Frank (Steve Martin) aki a menyasszonyával (Jean/Laura Dern) osztja meg a magánrendelőjét, és boldogan éldegél, mígnem egy nap be nem állít hozzá egy "rosszlány" (Susan/Helena Bonham Carter). Helena Bonham Carter a Harcosok Klubja óta otthonosan mozog a "dark lady"-szerepkörben, a sokat dohányzó, alkoholizáló, rosszra csábító extrém lány karakterében, úgyhogy most szemünk sem rebbent, amikor ismét őt pillantottuk meg a negatív mellékszereplőként.

Franknek valami hiányérzete van az életével kapcsolatban (ami teljesen érthető, hiszen túl unalmas neki befutott fogorvosként tengetni az életét), és valami különlegesre vágyik, amit a film (több fantázia híján) egy párizsi útban véli megtalálni, de addig is, hősünk kapva kap Helena Bonham Carter csábító ajánlatán. És ezzel elérkeztünk a film leggyengébb, legsérülékenyebb pontjához (amit a forgatókönyvíró nehezen tudott volna megvédeni egy rendes szópárbajban), nevezetesen, hogy Steve Martin miért indul be végzetesen Ms. Carterre, olyannyira, hogy képes érte az orvosi becsületét, személyes biztonságát, és egyebeit is kockára tenni.

Erre nem ad választ a film, és nekünk sincs sok ötletünk a motivációira, mindenesetre Susan felforgatja a derék fogorvos életét, aki ezt élvezi. Laura Dern (Veszett a világ, Nevem:Sam, Jurassic Park 1-3) sem sokat távolodott el a félig-meddig skatulyájától, ő ismét egy "rendes lány", aki megbízható, világos színű ruhákban jár, és mindent megtesz a szerelméért. (Vagy mégsem?) Nincs is semmi baj a játékával, bár néha érthetetlen módon neki kell gondoskodnia a vígjátéki vonalról, és ilyenkor viccesnek szánt karateállásba helyezkedik, de amúgy meggyőzően alakítja a fogorvos menyasszonyt.

Felbukkan még egy-két jelentéktelen mellékszereplő, mint Elias Koteas, aki Frank bátyja, vagy Scott Caan, aki Susan öccse, de ők csak azért vannak, hogy amikor elindul egy krimi-szál a filmben, több emberre is gyanakodhassunk, mint gonosztevőre.

Amúgy a legnagyobb bajunk az a filmmel, hogy ötlettelen, vagyis hozott anyagból, ismerős megoldásokkal dolgozik, és ahhoz képest, hogy félig-meddig vígjáték (elvileg egy fekete komédia), eléggé keveset lehet rajta még akár csak mosolyogni is. A történet befejezése szinte egy-az-egyben egy másik film "utánhallása", ezenkívül a színészek sem tűnnek túlságosan motiváltaknak, kezdve Steve Martinnal, aki akár félálomban is eljátszhatta volna Franket, a balekot. A filmet egyébként az Arizóniai Álmodozók c. Kustorica-film forgatókönyvírója, David Atkins rendezte, bár itt a hangsúlyt arra helyeznénk, hogy ez egy elsőfilmes rendező filmje.

Happy end ide, vagy oda, nem vagyunk már oda a fogorvosos filmekért, és igazán több humort várnánk el egy Steve Martin által jegyzett vígjátéktól is. És ha már itt tartunk, kaphatott volna egy kifejezőbb címet is a film, mert a Novocainról eddig sem jutott, és ezután sem fog semmi jó az eszünkbe jutni.