A Nap Könnyei

Annak idején az Amikor a Farok Csóválja eléggé viccesen vette ki magát, hiszen arról volt benne szó, hogy az USA megtámadott valami kis országot (Albániát) csak azért, hogy az elnök körüli botrányt leárnyékolják. Amikor a film kijött a mozikba, éppen akkor zajlott a boszniai háború és a Monica Lewinsky-botrány, de ez valahogy mégsem vette ki magát annyira kínosan, mint amilyen kínos e sorok írójának szerény véleménye szerint ez a film.

A Nap Könnyei egyszerűen olaj a tűzre, egy összefoglalása, gyűjtő- és gyújtópontja mindannak, ami miatt, illetve ahogyan az USA-t utálni szokás napjainkban. A sors fanyar fintora csupán az, hogy amíg a Farok Csóválja egy meglehetősen cinikus és kritikus film, a kormányzathoz képest abszolút ellenzéki, addig A Nap Könnyei gyakorlatilag csöpög a nacionalizmustól, az USA-imádattól.

Hazánkban is nagy divat az USA-utálat, amelynek külön kis alfaja a Hollywood-ellenesség. Az emberek, a fiatalok hajlamosak egyszerűen csak azért utálni egy filmet, mert amerikai. Egy ugyanolyan nagy költségvetésű, ugyanolyan nagy sztárokat foglalkoztató angol filmre, vagy új-zélandira, esetleg franciára egészen más szemmel néznek ugyanezek a mozinéző társaink, de mindegy, csak megjegyezzük, hogy ez egy létező dolog. A vicc ott kezdődik, hogy mi általában szemben úszunk ezzel az árral, és kiállunk az amerikai filmek mellett, hogy ők is ugyanolyan egyéni elbánást érdemelnek, mint bármely más nemzet filmjei, most azonban sorra pont azokat a dolgokat kell felemlítenünk, amiket ilyenkor a direkt USA- és Hollywood-ellenes emberek szoktak mondogatni. Olyan ez, mint valami tragikomikusan vicces rossz álom.

A történet 100% műanyag. Adva van egy szegény elnyomott ország (Afrikában), ahol nagyban dúlnak a faji tisztogatások. Ide vezényelnek egy kis kommandós osztagot, hogy szabadítsanak ki egy doktornőt és pár apácát, meg egy papot feltűnés nélkül. A pap úgy dönt, hogy nem akar megmenekülni, bevárja a vérengzőket a helyiekkel együtt (akiket nem menekítenek ki az amerikaiak). A pap így dönt, még akkor is, ha tudva tudja, hogy emiatt az apácák is így döntenek majd. Lényeg, hogy mindenkit lemészárolnak, de ehhez már hozzá is vagyunk szokva, mert már a film elején megkapjuk a magunkét. Fegyveresek közvetlen közelről végeznek ki embereket. Később látunk még olyat is, hogy valakire gumiabroncsot húznak, leöntik benzinnel, és meg akarják gyújtani. Vagy olyat, hogy egy nőnek levágják a melleit, véresre verik a fejét és megerőszakolják. (leírni is durva, elnézést).

Itt van tehát a nagy vérengzés, és a bürokratikus, diplomatikus parancs, miszerint Bruce Willis és csapata csak a doktornőt kell, hogy kiszabadítsa, akit Monica Bellucci alakít, és még csak nem is néz ki jól, na mindegy, ez inkább csak humor akart lenni. Bruce Willis aztán úgy dönt, hogy mégsem a parancsnak engedelmeskedik, és megpróbálja kimenteni az összes embert, aki még él és mozog. Erről szól a film. Utazás, keresztül a hegyeken, alvás, esti beszélgetések, a doktornő néha puszit akar adni, hogy a férfi milyen jó fej, mennyire igazi hős, satöbbi.

Tényleg, mintha minden filmből a legrosszabbat válogatták volna össze, ez a film minden elemében annyira elhibázott, hogy végig arra gyanakszik a néző, hogy nyilván van benne valami csavar, lesz valami poénja, mert ez így, amit eddig láttunk, nagyon gyenge és nagyon egyszerű. Sajnos, elárulhatjuk, a film végül anélkül pereg le, hogy a nagy csavar bekövetkezne, semmilyen csavar nincs, ez a film pont olyan béna, mint amilyennek az elején látszik. Olyan, mint valami rossz paródiafilm, amin senki sem tud nevetni, de minden rossz ott van benne, aminek nem kellett volna.

Nincs sok történet benne, fordulat pedig annál kevesebb, mégis, szinte minden egyes jelenetet példaként lehetne említeni arra, hogy "na ezt utálják az emberek az amerikai filmekben". Fel lehetne sorolni, de tényleg, csak semmi értelme sincs, mert leírni is közhely lenne. Szenvedő helyiek, kemény amerikaiak, Bruce Willis, akinek puszta jelenléte is egy paródia ebben a filmben, fekete katonák, akik afrikai testvéreikért adják a vérüket, megszeppent parancsnok, aki a végén szó szerint szalad, hogy támogathassa a sebesülteket. Ekkora giccs-zuhanyt rég láttunk. A Pearl Harbor ehhez képest nagyobb, hosszabb, unalmasabb, de gyakorlatilag ikertesók.

Lényeg, hogy meglepően nyálas a film, rég láttunk ilyet, talán a hetvenes évekbe kellene visszamenni, hogy a párját megtaláljuk, vagy esetleg még régebbre, amikor még a fekete embereket is fehér színészek játszották, csak be voltak festve. Olyan ez a film, mintha egyből a TNT csatornára készült volna, a nyálas háborús filmek sorát eggyel gyarapítani. Rossz vicc volt, poén nélkül.