cspv logo
cspv szám: 50 / 03 tartalom
keresés

cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím

this is
cspv home
régi link, már nem működik

page number: 04 00291
film info
PREVIOUS articleNEXT article
2003-04-25

Beszélj a Szerelemről

Parlez-Moi d'Amour 2002.

Az érzelmek hullámhosszán
Sophie Marceau rendezésre adta a fejét, és nem is csinálja rosszul: habár egy nem túl hálás és közönségbarát témát (a válást) dolgozott fel az első filmjében, mégis győztesen, vagyis elismeréssel került ki belőle. Az más kérdés, hogy aki nem kedveli moziban a családi és érzelmi zúzkodásokat, annak nem éppen ezt a filmet ajánlanánk.

Marceau saját bevallása szerint egy önéletrajzi ihletésű filmről van szó, mivel a rendezőnő -a főszereplőnőhöz hasonlóan- fiatalon ment hozzá egy nála 26 évvel idősebb férfihoz, név szerint Andrzej Zulawski lengyel filmrendezőhöz. Filmünk főszereplői, Justine és Richard között is legalább egy negyed évszázadnyi korkülönbség van, és amikor számunkra elindul a történetük, akkor már vége van a házasságuknak.

Több időugrással megtűzdelve is elég lassú tempóban haladunk a cselekményben, ami két ember egymástól való elhidegülését mutatja be, és egy házasság felbomlását. Justine-t egy számunkra ismeretlen, 31 éves színésznő, Judith Godréche játssza, nagyon finoman és életszerűen. Richard szerepében azt a Niels Arestrup-t láthatjuk, aki Szabó István Találkozás Vénusszal c. filmjében főszerepelt, akkor is egy független értelmiségi karaktert alakítva.

Justine és Richard 15 éve házasok, három gyönyörű fiúk van, de valami láthatóan nem stimmel köztük. Ezt a "nem működést" mutatja be a film, több oldalról és elég nagy részletességgel, legalábbis ami az érzelmi konfliktusok árnyalását jelenti. A középpontban természetesen Justine (aki valljuk be, a rendezőnő alteregója) érzelmei, gondolatai és fájdalmai állnak, és ettől nagyon személyes hangulatú lesz a film. Bár az időugrások, visszaemlékezések nem könnyítik meg a tájékozódásunkat a cselekményben, azért az idő haladtával egyre jobban bele tudunk helyezkedni Justine bőrébe. Az eseményeket gondosan megtervezett, és nagyon szép képek kísérik (operatőr Emmanuel Machuel), amik erős hangulatkifejezők, és ezzel pótolni tudják a szóban ki nem mondott, számunkra be nem mutatott konfliktusokat, érzéseket is. Eleinte nem értjük, Justine, ez a sugárzóan szép fiatal nő miért szeretett bele az ősz hajú és kissé megfáradt Richardba (illetve miért szereti még most is), és miért érzi úgy, hogy az ő életének az a kizárólagos értelme, hogy neveli a három gyereküket. Justine nagyon jó anya, és igyekszik jó feleség is lenni, de valami miatt ez már nem működik, mivel szinte minden beszélgetés, amit a férjével folytat, hamar veszekedésbe torkollik.

Ez a film egy "válásos film", művészfilmes kiadásban, vagyis tele van konfliktusokkal, egymás mellett való elbeszéléssel, félreértésekkel, sok szeretet-kinyilvánítással, és még sok olyan dologgal, ami egy házasság felbomlása közben zajlik. A fő hangulati elem a sok veszekedés ellenére leginkább a szomorúság, amit mindkét szereplőnk egyszerre érez, amiatt, hogy többé már nincsenek egy hullámhosszon egymással, és hiába szeretik még egymást, már nem tudnak egymással élni.

A film erénye, hogy azok a nézők is bepillantást nyerhetnek egy válást körülvevő érzelmi bajokba, akik még nem élték át ezt, mivel ez a film egészen alaposan mutatja be ezt a folyamatot. Hátránya, hogy nem mindig tiszták a szereplők motivációi, vagyis mi, a kívülállók néha elvesztjük a fonalat a hőseink tettei, vagy kifakadásai láttán, és nem mindig tudjuk, hogy mihez kössük ezeket. Azt gondoljuk, ez a forgatókönyvíró-rendező Sophie Marceau személyes érintettsége miatt van így, de ez nem számít nagy hibának. Az persze elgondolkodtató, hogy a film végére sem értjük meg, mibe szeretett bele Justine, amikor megismerkedett Richarddal, mert Arestrup alakításában nagyon magánakvalónak és zárkózottnak ismerjük meg a férfit, aki persze odavan a feleségéért és a gyerekeiért, de mégis az az értelmiségi-művész típus, aki hosszabb távon nem tud elviselni egy családot. Felbukkan még egy "apakomplexus-os" magyarázat is, de az is látszik, hogy ez csak az egyik oldala Justine szerelmének.

Bárhogyanis, a film elég erőteljes ahhoz, hogy ne érezzük unalmasnak (esetleg néhol csak kissé vontatottnak), és akkor még nem szóltunk az utolsó néhány percről, ami nemcsak megható, de szép is.

Ezek az utolsó jelenetek a szerelemről szólnak, kedvesen és szívfájdítóan, úgyhogy ezek után egészen más hangulatban állunk fel a moziszékünkből, mint addig gondoltuk volna. Ezek a képek (és az alatta levő zene) a megbékélést mutatják, a főszereplőink megnyugvását, azt az érzést, amikor már mindenen túl úgy érezhetik, hogy mégsem volt hiábavaló a kapcsolatuk, és minden megéri egy nagy szerelemért.

Sophie Marceau egy elgondolkodtató és érzelmes filmmel nyitotta meg a rendezői pályáját, ami a hiányosságai ellenére is arról győzött meg minket, hogy Marceau nemcsak remek színésznő, de ígéretes rendezőnő is.

-ming li-
2003-04-25
cspv.hu
oldal: 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19