Becsületkódex

Az alaphelyzet még nagyon ismerős: egy fiatal bűnöző, Dris (Samuel La Bihan) frissen szabadul a börtönből, és új életet akar kezdeni. Hasonló kiugrásra készül, mint a leszokott drogosok, akik miután "leálltak", hónapok múlva is büszkén vallják, hogy "ők már tiszták". Ez a tisztaság esetünkben azt jelentené, hogy Dris végleg el tud távolodni a gyerekkori barátaitól, legfőképp Yanistól (Samy Naceri), és soha többé nem vállalna be egyetlen egy balhét sem. (Tudjuk, hogy a filmekben az utolsó rablásokból szokott mindig a legnagyobb baj lenni, de ezúttal a visszaesés a fő veszély). Dris egy klasszikus filmes helyzetből indul, miután megtapasztalta a könnyű élet előnyeit és hátrányát is, el kell döntenie, merre tovább: családot alapít a mellette kitartó barátnőjével, és keményen dolgozik a polgári életben, vagy visszahúzza a fekete csuklyát a fejére, és rabol, sőt, ha kell, öl is. A film erről a dilemmáról szól, és bár már az elején eldőlni látszik a kérdés, azért ez a jó és rossz oldal közti lavírozás fogja kitölteni filmidőnk nagy részét.

A film ötlete és a forgatókönyv Bibi Naceritől, Samy Naceri öccsétől ered, aki jól ismerte a külvárosi fiúk világát, és az ő bűnözői létformájukat akarta filmre vinni. A végeredményen érezhető a személyes indíttatás, de sajnos ez még nem elég ahhoz, hogy feledtetni tudja velünk a film alap-bizonytalanságát.

Nehéz eldönteni, hogy a forgatókönyv hibája ez, vagy a rendezésé, mindenesetre több olyan jelenet is akad a filmben, ami elnyújtott, unalmas, és nem igazán érthető.

A történet kulcsfigurája Yanis, aki Dris bandájának a vezére, és egyben ő az egyszemélyes rosszra csábító. Ő az, aki Drist folyamatosan vissza akarja téríteni a gengsztervilágba, a balhék, a tolvaj szeretők, egyszóval "az éjszaka" világába. Dris, vagyis La Bihan minderre a csábításra általában egy elég bamba arckifejezéssel válaszol, és bár igyekszik ragaszkodni a "normális élethez", nyilvánvaló, hogy egy szerencsésen megtért bűnöző sztorija nem kívánkozna feltétlenül filmre. A jó út kevésbé lenne izgi, ezért hát lassan, de biztosan keveredik vissza hősünk a helyi gengszter-harcokba, és miközben számunkra kiszámíthatónak tűnik a cselekmény, Dris bágyadt képpel sodródik egyik zűrből a másikba.

És elég nagy baj: nem elég, hogy a forgatókönyv nem remekel (nincs benne igazi lendület és ív), még a színészek is lazítanak, és itt főképp Samuel La Bihanra gondolunk. A 38 éves színészt eddig szinte még csak csúcsformájában láttuk, úgy mint a Vénusz Szépség-ben, a Háromszoros Visszavágó-ban, vagy a Szeretni Bolondulásig-ban. Ezek közül mindegyikben jól játszott, árnyalt és megfogható karakterek kerültek ki a keze alól. Nem úgy, mint most: Dris szerepében leginkább csak bambult, egy lelassult figurát alakított, aki döntésképtelen, és tulajdonképpen nincs is jelen. Persze az is lehet, hogy ez tudatos volt, és azért találták ki ezt a rendezővel közösen, hogy így jobban kidomborodhasson Yanis karaktere, aki pedig Dris-szel ellentétben egy túl gyors figura.

Naceri-nek jót tett, hogy családi filmben játszhatott, látszott rajta, hogy felszabadult, és otthonosan mozog a filmben, bár az ő karaktere és motivációi sem kidolgozottak a történetben. Előbukkan egy erős sejtetés vele kapcsolatban, miszerint Yanis meleg, és amiatt is van annyira oda gyerekkori haverjáért, Dris-ért, de ezt a felvetést nem zárja le a film, azt pedig, hogy mindig túlreagálja Yanis az erre való utalást, simán beszámíthatjuk a filmet átható erőszak egyik kifejeződésének.

És ezzel máris elérkeztünk a film másik negatív gócpontjához: az őrült sok erőszakhoz. Nemcsak a véres jelenetekre gondolunk, hanem főként arra, hogy a film teljes ideje alatt nagy esélye van bárkinek, bármelyik mellék-, vagy főszereplőnek arra, hogy valaki "kinyírja", senki sincs biztonságban, legfőképp a gyanútlan néző nem. Nem akarunk ennyire sok levegőben lógó, és természetesnek beállított erőszakot, mert szerintünk nem erről szól még egy gengszterfilm sem.

Ráadásul még a címben jelzett gengszter-erkölcsiségnek sincs kifutása a filmben, mert azt a mesterkélten beállított jelenetet nem neveznénk annak, amiben Yanis elmeséli Drisnek, miért is jogos kinyírniuk valakit, aki áruló, vagy valami hasonló.

Láthatóan nem működik jól ez a Becsületkódex, a túl sok erőszak és a kiszámítható, nem igazán fordulatos cselekmény nem szült egy jó filmet. Bár számunkra a film végéig nem állt össze teljesen a kép azzal kapcsolatban, mit is akart ez a film bemutatni, mi arra tippelnénk, a külvárosban élő, főként francia-arab fiatalok kilátástalan jövőjéről készült egy "felvilágosítófilm", a szónak egy nem hagyományos értelmében. Bibi Nacerit valószínűleg érzékenyen érintette ez a probléma (ő is szerepel a filmben), és miután sikerült producert és rendezőt találnia a filmtervéhez, rögtön hívta a befutott színész bátyját is, és együtt próbáltak egy családi produkciót összehozni. Kár, hogy túl keményre és üresre sikerült a végeredmény, azért Samy Nacerit ezek után is szeretni fogjuk.