Szakítópróba

Az eredmény persze lesújtó, de ez főként a filmre vonatkozik, ami eséllyel pályázhatna az év eddigi legszellemtelenebb vígjátékának címére. Az a ritka eset állt elő, hogy szinte semmi sem stimmel ebben a filmben, ami miatt jó vígjáték, jó tinifilm, vagy még inkább egy jó romantikus vígjáték lehetne belőle. A cél világos: a legtöbbet mozibajáró korosztályt egy könnyű történettel megfogni, a fiúknak lazaságot, a lányoknak fehérruhás érzelmeket felmutatni, ráadásul a nagyon fiatal főszereplők szerelme ürügyén még némi vidámságot is becsempészni, ha lehetséges. Jó terv, nagy kár, hogy nem jött össze. A történet váza még működőképesnek tűnik, bár egy szerencsétlenül zajlódott nászút ötlete nem számít a legjobb, producereket elképesztő forgatókönyv-tervnek. Az eseményeket a főszereplő srác, Tom Leezak (Ashton Kutcher) visszaemlékezéséből tudjuk meg, közvetlenül azután, hogy látjuk, mennyire utálják egymást a nászútról hazaérkezők. Bár a filmek lelke a részletekben lakik, a Szakítópróba estén nem jönnek szóba a részletek, mivel már nagy vonalakban is hibás minden.

A két főszereplő, Brittany Murphy (Sarah) és Ashton Kutcher (Tom) mintha látványosan unatkoztak volna a saját filmjükben, általában nem játszanak el semmit, de ha néhány jelenetben mégis ráveszik magukat egy kis munkára, akkor pedig átesnek a ló másik oldalára, és paródiaszerűen túljátsszák a szerepüket. Brittany Murphy-t először az Észvesztő c. Angelina Jolie/Winona Ryder-filmben láttuk, egy kicsi, de annál jobb szerepben, amiben ő is jó volt. Aztán jött a Ne Szólj Száj, Michael Douglas oldalán, amiben szintén nagyon meggyőzően alakította a problémás tinit. Ha kihagyjuk az abszolút felejtésrevaló Fiúk Az Életemből c. Drew Barrymore-förmedvény egyik mellékszerepét, máris ott vagyunk a 8 Mérföldnél, ahol Brittany volt a legstílusabb és legdögösebb lány szerte Detroitban. Ezek után boldog nyugalommal ültünk be erre a filmjére, így annál nagyobb volt a csalódás, mivel ezúttal a gömbölyded formáin kívül szinte semmit nem nyújtott színészi alakítás címén. A karaktere, Sarah egy gazdag család sarja, aki művészettörténetet tanult, és jelenleg épp írónőként dolgozik, bár ez utóbbi nem látszik a filmben. Miután összeismerkedik egy lengyel származású rádiós sráccal, Leezak-kal (itt már kezd tükröződni a forgatókönyv anti-eredetisége), rögtön beleszeret, és nem törődve a családja intésével, azon nyomban hozzá is megy.

Van tehát egy tini házaspárunk, akik amerikaiként természetesen Európába, azon belül is Velencébe indulnak nászútra. A film arról szól, hogy a nászúton semmi sem jön össze, sőt, minden balul sül el, és ez elvileg humoros. A történet olyan magasröptű konfliktusokat tud felhozni, mint hogy Tom rendes amerikai módjára a Dodgers meccset akarja nézni Velence egyik, csak amerikaiaknak fenntartott helyén, míg Sarah, a művészet kedvelője ez idő alatt Tintoretto-festményeket kíván megnézni a múzeumban. Az Alpokban levő francia kastély leég Tom elektromos vibrátora miatt, ami után egy roppant finoman megírt párbeszédet hallhatunk a kastély tulajdonosa és főhősünk között, ami a hülye amerikaiakról és az idétlen franciákról szól. Az a baj, hogy a többi felmerülő konfliktus is kb. ennyire megalapozott és átélhető, mint ez, vagyis minden mozzanat mögött egy béna forgatókönyvíró verejtékes küzdelmét látjuk az előtte levő fehér papírral. Erőltetett történet, rossz színészi játékok, és borzasztóan mesterkélt humoros jelenetek (plusz egy ismeretlen rendező), ezt nyújtja ez a film, ami tényleg nem sok. Brittany mellett Ashton Kutcher (Hé, Haver, Hol a Kocsim?) sem remekel, a trendi hosszú haján kívül ő sem szolgál sok eredeti dologgal, bár így legalább jól kiegészíti Murphy kisasszonyt.

Nem tudjuk, mennyiből készült a film, mindenesetre 56 millió dollár körül hozott a konyhára, úgyhogy feltételezhetőleg ez a film a többi tinifilmhez hasonlóan anyagilag sikeres volt. Ettől függetlenül számunkra nem kielégítő ez a színvonal, nem viccesek a humorosnak szánt jelenetek, nem hihetőek a szerelmi jelenetek, és egyáltalán: ez a film úgy, ahogy van, nem működik a szemünkben. Kár, pedig nincs jobb egy jó romantikus vígjátéknál.