Már Megint Bérgyilkos a Szomszédom

A Bérgyilkos A Szomszédom második része technikailag pont olyan, mint az első rész, ha nem emberek, hanem komputerek néznék, bizonyára nem is találnának semmi különbséget a kettő között, ám ez a folytatás, emberi szemmel egy gyenge utánzat, amely csak egy halvány paródiája az első résznek.

Szívesen mondanánk, hogy az elején még jól indulnak a dolgok, de sajnos, nem volna igaz. Amikor először pillantjuk meg Bruce Willis-t, rögtön beférkőzik a gyanú a bőrünk alá, hogy itt bizony valami nincs rendben. Mr. Willis karaktere, Tulipános "Jimmy" (jével), a híres bérgyilkos, akitől általában rettegni szokás (és akiről az első részben kiderült, hogy egy igencsak jófejről van szó, amellett, hogy gyilkos), szóval ez a Jimmy karakter úgy kezdi a filmet, hogy takarítónőnek van öltözve, fején fejkendővel, és porszívózik. Amikor hazajön a nője, Amanda Peet a munkából (bérgyilkosság), Jimmy ráripakodik, mint egy háztartásbeli, hogy ne legyen rendetlen, és ne járja össze a szőnyeget. A szándék természetesen világos, valami meglepő fordulattal akartak élni az alkotók az elején, hatása azonban negatív lett, mert egyből leleplezte számunkra, hogy a filmben történet helyett (enyhe) gegeket fogunk látni, egymás után, és vagy elfogadjuk ezt a film helyett, vagy végképp nem kapunk semmit. Utólag persze felmerül a kérdés, hogy vajon tényleg mindez kiolvasható volt-e az első jelenetből , vagy csak a továbbiakban szerzett tapasztalataink tükrében látszik-e mindez ilyen kristálytisztán? A válasz az, hogy majdnem mindegy, mert a végeredmény ugyanaz.

Amíg az első rész egy vicces vígjáték, addig ez annak csupán a paródiája. Az első részben Matthew Perry karaktere egy kisember, aki a békés kertvárosi életét élte volna, ha nem veszi észre, hogy a szomszédja egy eltűntnek hitt bérgyilkos. Az igazság az, hogy most már, visszatekintve, az első rész sem tűnik nagy dobásnak, sőt. Mégis, a történelmi hűség megköveteli, hogy az első részről mint jó, illetve mint határozottan kellemes filmről beszéljünk. Az első részben volt némi feszültség, hiszen egy hétköznapi ember keveredett bele a sötét alvilág ügyeibe, ami egy elfogadhatóan komikus alap.

A második rész ehhez képest úgy néz ki, hogy Matthew Perry karaktere annyira fél attól, hogy megölik, hogy a háza tele van fegyverekkel. Csetlik-botlik a házában, kamerákkal pásztázza a kerítéseket, és arról beszél, hogy újabb és újabb biztonsági berendezéseket kellene beüzemelnie, de minket persze mindez hidegen hagy. Egyszerűen nevetséges, hogy mennyire erőltetett ez a poénkodás azzal, hogy ő fél, az ilyen jeleneteket sehol sem lehet eladni viccesként, leszámítva a film előzetesét.

Hamar kiderül, hogy a film felét képező "egyszerű ember"-vonal nem működik, se nem izgalmas, se nem vicces, és így már csak a bérgyilkos-, és az akció-vonal az, amivel megpróbálhatjuk lekötni a figyelmünket.

A maffia-vonal még sokkal bénább, kezdve ott, hogy az előző rész már megpusztult főszereplőjét most olyan módszerrel élesztették újra, hogy a saját apját játssza. Ennek következtében végig egy alaposan kimaszkolt, leöregített fickótól kellene tartanunk, hogy hű, de durva lesz, miközben az első perctől látszik, hogy csak poénra megy ki az egész, azaz tényleg nem összefüggő történetet nézünk, hanem csupán elvileg vicces jelenetek sorozatát. Ezt a geg-szerűséget mi sem mutatja tisztábban, mint Gogolak "bácsi", tehát az önmaga apja személyében újjáélesztett maffiózó egyik unokaöccse, vagy kije, egy lófarkas, lófejű, kelet-európai csávó (akinek a film összes vicces jeleneteit köszönhetjük), aki a film egyik pontján, egy aprócska poénért megpusztul.

Látszik, hogy senki le sem ejtette, mi történik ezzel a karakterrel, mert az egész filmet csak gegek sorozataként tekintették. Illetve fogalmazhatunk másképp is, kicsit talán fura, hogy Bruce Willis, Amanda Peet, Matthew Perry, és az első rész összes vicces és méregdrága sztárszereplője mellett éppen ez a háttérszereplő nyújtotta számunkra a film legjobb jeleneteit. Azért ez mégiscsak árulkodó jelenség. Arról árulkodik, hogy nemcsak a gengszterfilmeknek kell küzdeniük a hitelességért, de a vígjátékoknak is, és ha egy vígjáték nem hiteles, azt arról lehet észrevenni, hogy nem nevetünk a poénjain.

A Megint Bérgyilkos a Szomszédom egy igazán hiteltelen vígjáték, s mint ilyen, egy valóban gyenge film. Szemben azzal, ahogyan lenni szokott, ez a film az USA-ban, úgy tűnik, eléggé szépen megbukott, legalább is a 40 millióból készült film bevételei az USA-ban 16 milliónál megállapodtak. A jegybevétel ezzel együtt nem a mi szempontunk, hiszen számtalan remek film van, ami anyagilag veszteséges, és ugyanúgy számtalan borzasztó film, ami sikeres. Minket egyedül az érdekel, hogy szerettünk volna egy közepesnél legalább picivel jobb filmet, és nem kaptuk meg. Így bízzon az ember a második részekben.