keresés



  home   | szocio |  hírek   |  filmekről   |  kult   |  urban/enviro   | 

  fehér
\"tartalom\"
Tamara
Collateral - A Hall Zloga
Szemtl Szemben
Dealer
Dealer
Dealer
A Temetetlen halott
Az Apokalipszis Angyalai - Bbor Folyk 2.
Sequels - Film-klnok tmadsa
Perlasca
Feketk Fehren
Norman Jewison: Az tlet
Stepfordi Felesgek
lmodozk
Mr Megint Brgyilkos a Szomszdom
Neveletlen Hercegn 2. - Eljegyzs a Palotban
A Tzben Edzett Frfi




  2004-10-20

Tamara
 Tamara 2003.

Tiplity ! - penge nő kalapáccsal

A Tamara egy rendkívül érdekes képződmény, és egyben a világ legfurcsábban induló filmje. Színesre festett állatok beszélnek halandzsa nyelven egy tanyán, ők vezetik be a történetet, persze feliratok kíséretében, és a néző másodpercek alatt ráébred, hogy "igen, ez az, ami kell nekem". Szóval, öveket bekapcsolni, kezdődik a Tamara.



A Tamara egy igazi filmcsemege, érzékenységét és sajátos látásmódját tekintve (meglepő módon) egyedül az Amélie Csodálatos Élete c. filmhez lehet hasonlítani. Abban is például, hogy állatok mesélik a történetet, nem az a "poén", hogy színes állatok halandzsa nyelven beszélnek, hanem ahogyan a dolgokat látják. Igazi más dimenzióból érkező aspektus az övék. Értik jól, tisztában vannak az emberi élet dolgaival, ahogyan Demeterről és adóstársáról (a feleségéről) beszélnek, meg a bátyról, aki nem hoz pénzt a házhoz, igen, az állatok nagyon értik a viszonylatokat, mégis, látásmódjuk fölöttébb kozmikus. Ahogyan kifejezik magukat, az időnként több, mint költői, annyira tökéletesen telibe találják azt, ami éppen történik, az érzelmek hullámzását, náluk jobban, belsőbb nyelven, áthatóbb röntgenszemmel senki sem tudná mindezt leírni. Ahogyan a filmekben az indiánok bölcsek, azt itt érdemes legalább 10-zel felszorozni (ha nem 40-el).

A történet, mint maga az egész film, elemi. Éldegél egy házaspár, egy pár, és a fiú bátyja, az ő révén jövevény érkezik a kis közösség zárt világába, egy nő, egy lány, akit úgy hívnak, hogy Tamara. A környezet, a ház, és ami körülveszi, annyira különleges, hogy érdemes külön megemlíteni.

Egy erdélyi házról van szó, még nincs igazán befejezve, így olyan szintű díszlet-, illetve, mivel nem szeretjük ezt a szót, művészeti rendezés (art direction) valósulhatott meg, hogy álmodni sem lehet szebbet, vagy jobbat. Ez a különös világ, noha egy tanya, mégsem tanyavilág, mert a művészeti rendezés erről a szintről "feljebb költöztette", a mesevilág c. emeletre. Ugyanígy jártak az udvaron leledző állatok, akikkel kapcsolatban Hajdú Szabolcs tiszta művészi racionalitással kisakkozta, hogy be kell őket színezni, különben paraszti, nyers benyomást tennének, és amit látnánk, az nem egy mesemondó-lakó lenne a tanyáról, hanem csak egy disznó. Hajdú Szabolcs egyébként ezeknek az állatoknak konkrétan a kollégája, mert a film alapjául szolgáló, illetve mondjuk így, első fázisát képező színdarabban ő maga volt a mesélő. A színdarabban a színészek beszéltek halandzsa nyelven, Hajdú Szabolcs pedig ott ült az első sor szélén, és fordította, mi történik.

A színdarab-Tamara abszolút érezhető a filmen, sőt, ha semmiféle színdarab nem létezett volna eddig, akkor is az mondhatnánk, hogy ez a film egy színdarab is egyben, és annyira profin van kitalálva, hogy a színházban is megállná a helyét. Arra gondolunk, hogy a színház, jó esetben (amely ritka, mint a fehér holló) úgy működik, hogy a pszichés viszonyokat, történéseket széthúzza, kitágítja és látványos módon láthatóvá teszi. Hajdú Szabolcs igazán mesteri szinten űzi a lélektani történések ilyen kinagyítását, a környezetre való kivetítését, ettől is különleges ez a film, mert tényleg úgy érezzük, hogy miközben kívülről látjuk őket, a szereplők fején belül vagyunk, és a legkisebb hangulatváltozás is egyből végigfut a rendszeren, és a környezet legperiférikusabb eleme is lereagálja. Pszichés történések széles-vászonra kifeszítve (és itt nem a fényképezés, hanem a rendezés formátumára gondolunk).

A történet profi, az alkotók nagyon ügyesen bukkantak rá erre a történetre. Még a színdarab előtt, egyszer kimentek Erdélybe egy kis műhelymunkára, ott improvizálták össze (fejlesztették) a színészekkel ezt a történetet, amiből később Hajdú Szabolcs megírta a Tamarát. Minden történetnek van egy eredetije, vagy egy olyan történet, amely őt tartalmazza. Nagyon profi dolog valami igazán eredetire bukkanni, és Hajdúék, semmi kétség, egy igazán őseredeti történetre bukkantak, ami mögé már nem lehet menni, mert gyakorlatilag leástak egészen zéró szintre.

Ez szinte már nem is csupán egy történet, hanem egy igazi történet-mag. Ráadásul ahogyan kibontották, az ugyancsak hibátlan. Tényleg se kihagyni, sem elvenni nem lehet belőle. De ez még mindig nem minden, mert ez a történet ugyanakkor roppant gyors is. Gyakran előfordul, hogy valaki jó történetre bukkan, és emiatt mintegy kiélvezi, hogy végigzongorázhatja az összes részletet, mint egy körutazás (vagy kálvária) összes állomását. Hajdú Szabolcs(ék) darabjában csodálatra méltó, hogy noha egy igazán remek történetre bukkantak, amiből Lars Von Trier például a Dogville után bizonyára 10 órás filmet gyártott volna, remek szörfös módján megmaradt a hullám tetején, és nem csinált állóvizet a darabból. Abban a pillanatban, amikor megsejtjük, hogy Tamara egy "kullancs", egy betolakodó, egy parazita, erre Demeter is ráébred, sőt, egyből el is mondja Tamarának, illetve a fejéhez is vágja. Ezzel a tökéletes jelenetek körülbelül 2 órányi adagját dobva ki az ablakon, ezt nevezzük művészetnek!

A filmnek nagyon jó a zenéje, a szereplők tökéletesek, a Demetert alakító Szabó Domonkost még féltenünk is kellett, hogy nem kap-e tüdőgyulladást, mert sokszor látszott a leheletük, miközben ő mezítláb és félmeztelenül szerepelt. A film legizgibb és természetszerűen legszembeötlőbb eleme mégis a fényképezése.

Egyszerűen gyönyörű, és most nem arra gondolunk, hogy gyönyörűek a színei. Tény, hogy Szaladják István, aki a filmet fényképezte, a "fényelést" komputeren végezte el, így olyan intenzitású színekhez jutott hozzá, amik a valóságban nem fordulnak elő, ám nem erre gondolunk. Gyönyörű fényképezésen azt értjük, hogy nagyon szépek a beállítások, és nagyon érzékenyen mozog a kamera. A film elején ott sakkozik Demeter és adóstársa, a felesége (Kovács Ágnes), egy egyszerű a hajópadlón ücsörögve. A kép annyira szépen van világítva, és olyan szép maga ez a beállítás is, hogy aki csak ezt a képet látta, már biztos, hogy meg akarja majd nézni a filmet.

Van vagy ezer nagyszerű beállítás van a filmben, egyként viszont mindenképp kiemelnék Tamara búcsúzását. Egy busz hátuljában ott áll a lány, a penge kinézetű Tamara, aki a hétköznap táskájából kiálló kalapáccsal mászkál, és akit Török Illyés Orsolya igazán tökéletesen alakít, ott áll, a busz belső narancssárgás világítása is fel van kapcsolva, plusz közben esik az eső, a lány pedig integet, a busz pedig távolodik. Vicc nélkül, annyira tökéletes ez a beállítás, mint a Men In Black 2. végén a fény távozásakor, sőt, még jobb is, mert az csak 1-2 másodperc.

Egyébként az egész filmet átküldték komputeren, amire feltehetően azért volt szükség, hogy különféle roppant trükkös vizuális effekteket alkalmazhassanak. Ezek az effektek igazán dicséretet érdemelnek, a maguk nemében egyedülállók, olyanok, mint a Távol Afrikától effektjei, majdnem észrevétlenek. Van, hogy a szereplők visszafelé mozognak, és ezt végül fordítva vetítik le, ettől fura lesz a mozgásuk (ez Bódy Gábor Psychéjéből, illetve Tímár Pétertől származik). Ám ez is meg van bolondítva még azzal, hogy a képmező egyik felében az egyik szereplő eközben rendes irányban mozog (erre, így utólag nem tennénk a fejünket, de akkor így tűnt). Lényeg, hogy roppant összetett trükközések folynak a háttérben, s mi mindebből csak a francia természetességű kép- és történésfolyamot érzékeljük. Amélie-nek egyébként nemcsak az érzékeny látásmódját mondhatja magáénak a film, de egy jelenetet még kölcsön is vett, amikor itt, meg ott pusziltatják egymást az ifjú Kassovitz-val.

Nagyon jó kis film, szép, kerek, friss és frappáns, és tényleg nagyon érzékeny.

-jepe-
2004-10-20

 




oldal: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18