keresés



  home   | szocio |  hírek   |  filmekről   |  kult   |  urban/enviro   | 

  fehér
\"tartalom\"
Tamara
Collateral - A Hall Zloga
Szemtl Szemben
Dealer
Dealer
Dealer
A Temetetlen halott
Az Apokalipszis Angyalai - Bbor Folyk 2.
Sequels - Film-klnok tmadsa
Perlasca
Feketk Fehren
Norman Jewison: Az tlet
Stepfordi Felesgek
lmodozk
Mr Megint Brgyilkos a Szomszdom
Neveletlen Hercegn 2. - Eljegyzs a Palotban
A Tzben Edzett Frfi




  2004-10-21

Szemtől Szemben
 Heat 1995.

A nagy film

A 90-es évek egyik kiemelkedő filmalkotása volt a HEAT, alias Szemtől Szemben, amely még évtizedek múlva is megérdemli, hogy figyelmünkkel kitüntessük. Michael Mann új filmje, a Collateral épp most jelenik meg a mozikban, így az alkalom éppen megfelelő, hogy a Heat-ről is írjunk.



A Heat előtt Michael Mann nevét egyáltalán nem ismertük, a filmre természetesen Al Pacino és Robert De Niro miatt ültünk be. Az élmény, amit ez a film adott, elegendően új, komoly, mély és elsőrendű volt ahhoz, hogy onnantól fogva mindenféle csevelyek, beszélgetések során, amikor csak felmerült, hogy kik a nagy rendezők, és mik a nagy filmek, Michael Mann és a Heat az élvonalban kapjon említést.

A Szemtől Szemben egy olyan korszak filmje, amelynek a lényege még az összefoglalás volt, tehát az, hogy a film ne csak egy jó sztorit mondjon el, hanem "a sztorit", amely magában foglal számos más sztorit, sőt, egész sztori-típusokat. A Heat, mint neve is mutatja, egy filmtípust, a "Heat" jellegű akció-filmek típusát foglalta össze egy életre. A legszimplább filmek szoktak Heat címen futni, mint Red Heat - a Vörös Zsaru. Az ilyen Heat-filmekben van egy főszereplő, akin valahogy nem fog sem a golyó, sem a rendőri erő, sem semmiféle logika, a film végén pedig, az utolsó nagy meló után boldogan él, koktélos pohárral a kezében, és bikinis nőkkel az oldalán, valami déli helyen, egy medence, vagy egy tenger partján.

A filmtörténelem kiemelkedő teljesítményének számított, valóságos mérföld kő volt, amikor az amúgy is zseniális filmben, a Kék Bársonyban David Lynch egy egyszerű pisztolylövést már nem a hagyományos módon ábrázolt, azaz egy darab piros pötty az áldozat homlokán, hanem mutatta, ahogy Dennis Hoppernek a lövéstől rendesen szétrobban a feje. Ez a lövés valóságos lavinát indított el, amelynek köszönhetően a rendezők és forgatókönyvírók egyre hitelesebb és hitelesebb filmeket akartak készíteni. A Ryan Közlegény lövés-ábrázolása később ennek a mozgalomnak az egyik csúcspontja lett, amit aztán a Gladiátor még mindig folytatott azzal, hogy a kézifegyverek és az ókor világába is átvitte a reális stílust. A Heat lényege talán éppen az, ami ezeknek a lövés-ábrázolásoknak volt, csak itt nem magukról a lövésekről van szó, nem is csupán egy technikai forradalomról, hanem egy szemléletről, ahogyan az akciófilmek történetét lehet látni. Michael Mann egész egyszerűen azt csinálta, hogy életre keltett egy sima akciófilmet, és ezt a már élő, valóságos dolgot vetítette le nekünk a mozikban. A hatás döbbenetes volt.

A munkamániás profi nyomozó, Al Pacino alakításában önmagában megér egy filmet. Története a gyönyörű feleségével, beleértve nevelt lányát, a kis Natalie Portman-t, ez így, önmagában egy teljesen kerek film, ráadásul egy elképesztően jó darab. Minden jelenet a helyén van, a dolgok, az események drámai precizitással haladnak előre, végzetszerűen, pont úgy, mint egy görög tragédiában, hiszen ez az a történet, ami ezekből a karakterekből adódik. A nő (akit a gyönyörű Diane Venora alakít) hiába szeretne vele élni, nem megy, mert Vincent Hanna (Al Pacino) a bűnt üldözi, és ez az élet nem tűr meg maga mellett egy másikat, amiben Hanna egy kedves férj, jófej apa lehetne. Ahogy ezt a filmet nézzük, mindez kérlelhetetlen szociológiai igazságként jelenik meg.

A film igazi nagy teljesítménye éppen a szociográfiai pontosság. Elvileg látunk egy rablást, amelyben néhány igen értékes értékpapírt is elvittek. Bármelyik másik Heat-filmben ez tiszta sor, de ez nem egy Heat, hanem "A Heat". Itt ennek a rablásnak a legmélyebb részletességgel látjuk mind az előzményeit, mind pedig azt, ami utána következik. Ez az, amit moziban eddig nem igen láthattunk.

A zseniális Michael Mann ráadásul nemcsak a főszereplők életét követi le A-tól Z-ig, hanem gyakorlatilag az összes karakter sorsán végigmegy. A legizgibb természetesen Val Kilmer karakterének vonala, mert ő egy eredetileg link és összeomlós alkat, a barátnője (Ashley Judd) már az elején ott akarja hagyni, és csak Robert De Niro (ő a filmben a főgengszter) rábeszélésére ad neki még egy esélyt. Robert De Nironak ez a szerepe egyébként ott van a legjobb öt De Niro-szerep között, igazi profi bűnözőt alakít, aki folyamatosan azt hangoztatja, hogy ha befordulnak a zsaruk a sarkon, akkor mindent ott kell hagyni, barátnőt, feleséget, egész életet, egyetlen pillanat alatt. Nagyon szép a történetben, hogy éppen Val Kilmer karaktere lesz az, akivel ez végül megtörténik.

Val Kilmer karakterét egyébként mindenkinél jobban lehet imádni, valahányszor ez a film szóba kerül, az első mondat az, hogy az "az utcai lövöldözés nem semmi", a másik pedig az, hogy "és Val Kilmer ebben az utcai lövöldözésben, csúcs!". Természetesen itt nem csupán Val Kilmer alakításáról van szó, hanem a karakterről, akit alakít. Az egész utcai lövöldözés egyébként a film csúcspontja, ehhez foghatót a Ryan Közlegény-ig nem is láttunk, és azóta is csúcstartó. A lövések úgy dörrenek, ahogyan addig még soha a mozikban, de ez még nem minden, további remek teljesítmény, hogy a lövöldözésben résztvevő karakterek zseniálisan fel vannak építve, és így nemcsak azt látjuk, hogy valakik lövöldöznek, hanem azt, hogy ez-és-ez a karakter (akit addigra szinte már belülről ismerünk), hogyan viselkedik, mit csinál, és hogyan. Val Kilmert azért is lehet imádni, mert elképesztően profi és bajtársias. Miatta tör ki az egész lövöldözés, először még azt is mondjuk magunkban, hogy "ezt a lúzert!", de aztán rádöbbenünk, hogy egy ajtó fényezett felületén tükröződő rendőralakot észrevéve éppen ő az, aki a leggyorsabban, és a legprofibban reagálta le a szituációt. Bajtársiassága azonban minden bűnözői profizmusát felülmúlta, igazi oroszlánként küzdött.

Másokra más sors várt, a fekete férfi, aki, mint szabadult bűnöző, egy gyorsbüfében megalázó körülmények közt dolgozott, de barátnőjével egy boldog jövő terveit szőtte, De Niro-ék rábeszélésére igent mondott a "balhéra". Ő, ott a helyszínen meghalt. Szívesebben láttuk volna, ha a végén fagyizik a barátnőjével, de mégis pont ezt a szociográfiai kíméletlenséget imádjuk Michael Mann-ban, és ebben a filmjében leginkább. Álmodozott a nővel a jövőről, de igent kellet mondania a felkérésre, és ugyanilyen törvényszerűnek tűnt az is, hogy ott a helyszínen meghalt. E híres lövöldözés-jelenetnek egyébként a zenéje is annyira meghatározóan profira sikerült, hogy rejtélyes módon számos, de tényleg, legalább 10 későbbi filmben egy-az-egyben lekoppintották.

Michael Mann e filmjével a valóságot engedte be a mozikba, az emberek olyat láthattak, amit addig soha, sőt, még ennél is jóval többről van szó, hiszen az emberek technikailag pont olyat láttak, mint eddig hetente kétszer valamely Heat-filmben, csak itt minden valóságos volt, és itt mindennek könyörtelenül a végére jártak. Láthattuk, hogy hogyan szivárog be a kegyetlen valóság a legprofibban kitalált és megszervezett tervbe, s közben afelől sem maradt semmi kétségünk, hogy mindenek így kellett történnie.

Robert De Niro karakterének története ugyanúgy megér egy külön filmet, mint Al Pacino-é. Látjuk, hogy mennyire "csak a munkájának él", de láthatjuk azt is, hogy tudja, hogy ez az ő élete, és hogy itt vannak a boldogságának korlátjai is. Az Eady (Amy Brennemann) nevű lánnyal való története eszméletlenül szép, szomorú, romantikus és reális is egyben. Mindehhez örökre hozzátartozik a Taras Bulba zseniális zenéje, L.A. térképszerű látképe a fényekkel, a hajnal Amy-vel, majd később a reptér elhagyatott fényei. Mindez tényleg egy külön filmre elég lett volna, nem is csoda, hogy "az egész" összesen 188 perc lett (1996-ban!).

A Szemtől Szemben egy igazi film remek, egy csúcspont, amely évekig tartó, masszív filmtörténelmi havazás után is büszkén emelkedne ki a hótakaró alól, akkor is, amikor már más filmeket maga alá temetett a hó, vagy éppen az idő. A film legkiemelkedőbb tulajdonságát azonban még nem is említettük. Az van ugyanis, hogy ezt a forgatókönyvet, majdnem szó szerint Michael Mann egyszer már elkészítette, L. A. Takedown címen (Leszámolás Los Angelesben). Az a film egy igazi "Heat-film" volt, krimi, akció, némi dráma, de semmi különös, igazi B-film, ami úgy megy le a TV-ben , hogy az ember észre sem veszi. Hihetetlen, hogy ugyanezt a forgatókönyvet ilyen zseniális filmmé lehetett tenni. Megdöbbentő belegondolni is, mennyire nehéz, szinte égő lehetett Michael Mann számára, hogy egy olyan filmre szerezzen pénz, zöld utat, élvonalbeli színészeket, amit már láthattak is, ráadásul tőle, és meglehetősen gyenge és semmitmondó volt. Valószínű, hogy sokan hülyének is nézhették ezért, az pedig biztos, hogy bármi mást könnyebb lett volna megcsinálnia, mint ennek a filmnek a remake-jét.

De ő nem tágított, mert tudta, hogy ebben a filmben micsoda történet gomolyog, csak ki kell szépen engedni. Minden tiszteletünk és (ha már itt tartunk) csodálatunk az övé, és nagyon örülünk, hogy végül elkészítette ezt a remek filmet, amire azóta is úgy gondolunk, mint egy abszolút klasszikus műre, amit mellesleg imádunk.

-zé-
2004-10-21

 




oldal: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18