Tibetben a Lélek
Soul in Tibet 2006.
Egy külsős megvilágosodása
Tolvaly Ferenc előző filmje az El Camino - Az Út volt, ami az olaszországi Szent Jakab zarándokút megtételéről szólt. Most, egy évre rá Tibetben bandukolt főhősünk, úgy tűnik, hasonló indíttatásból, mint az előző útján: szellemi megtisztulás, önmaga jobb megismerése, lelki feltöltekezés, és ehhez hasonlók motiválhatták az útján, már ha jól értelmeztük az erről készült filmet.
Az első érdekes dolog, ami feltűnik nekünk, az az, hogy a könyv (ami ugyanezzel a címmel jelenik meg 
nemsokára, és ami ennek az útnak a regénybeli feldolgozása) ismertetője nem azt írja le, amit látunk a filmen. Míg a könyv pár soros tartalma arról szól, hogy két utazót kísér egy tibeti szerzetes a Himalája egyik szent hegye, a Kailásza körül, addig a filmben ez úgy jelenik meg, hogy Tolvaly Ferenc egyedül teszi meg ezt a fizikai és spirituális utat, persze az operatőrével együtt, de végül is csak őt látjuk végig, és az ő gondolatait narrálja László Zsolt. Ez a narráció egyébként eléggé mesterkélt lett, lehet, hogy azért, mert László Zsoltnak ismerten kedves, mély, és kifejező hangja van, és ez azzal a szöveggel párosítva, ami az út fáradalmairól és a lelki megtisztulás folyamatáról szólnak (többször némileg elröppenten), már kicsit soknak tűnik.
Az alkotó, vagyis Tolvaly Ferenc egy minden szempontból egyéni utat talált ki, és vitt véghez, egy fizikailag kimerítő sétát a Kailásza több ezer méter magas csúcsa körül, ami egyébként nem csupán egy sima út, hanem egy lelki-szellemi utazás is, aminek az élményét, mint ahogy a film is kiemeli, képtelenség átadni másoknak.
Ez az utazás személyre szabott, Tolvaly Ferencről szól, az ő lelki megtisztulásáról a
buddhizmus szellemében, az ő saját maga által elmondott fizikai gyötrődéséről, és az ezzel párhuzamos spirituális feltöltekezéséről. Ez persze nem azt jelenti, hogy erről az útról nem érdemes, vagy lehet könyvet, filmet, képes albumot készíteni (mint ahogy ezek mind elkészültek, plusz ehhez kapcsolódóan még egy zenei CD Tibet világáról), hanem azt, hogy például a film annyira erősen szubjektív, hogy a néző időnként furcsán érzi magát, mintha, mondjuk valakinek a fürdőszobájába pillantana be váratlanul, az illető zuhanyzása közben.
Szóval ez a fajta személyesség kissé zavaró, László Zsolt narrációja szintén, miközben egyébként nem olyan sok mindent látunk magából az útból. Kevés tibeti szerzetes bukkan fel a filmben, ők maguk nem szólalnak meg, és bár egy profi Tibet-ben járatos stáb (tibetológussal, Tibet-szakértőkkel, a hazai Tibettel foglalkozók színe-javával) készítette fel Tolvalyt az útra, mégis csak az ő interpretációjában láthattuk-hallhattuk a Tibet múltjával, a Kailásza-val, a buddhizmussal, és az ehhez kapcsolódó dolgokról való okfejtéseket.
Szívesebben vettük volna, hogy ha az ő személyes visszaemlékezése mellett maguk a Tibet-szakértők, illetve az ott
élő szerzetesek (illetve az ottani hétköznapi emberek) mesélhettek volna Tibetről, a buddhizmusról, a Dalai Lámáról, a csodálatos, és veszélyeztetett kultúrájukról, vagyis mindenről, amit bármelyik mozinézőnek érdemes lenne megtudnia, ha már Tibetről esik szó. Ez a film jelentős lehetne a Tibettel foglalkozó művek sorában, ha a fentiek szellemében készült volna el, és a hangsúly nem Tolvaly Ferenc személyes külső és belső utazásán lett volna. Olyan kevés film készül a tibeti kultúráról, nálunk olyan szűk kör ismeri Tibet mostani helyzetét, a politikai hátterét pl. a Dalai Láma majdnem 50 éves száműzetésének, hogy minden mű, ami Tibettel foglalkozik, kitüntetett figyelmet érdemel.
Ez a film sajnos nem ezen a vonalon halad, itt túlságosan is az alkotóra koncentrált minden, ami abban fejeződik ki érzékletesen, hogy a film tartalmi
csúcspontjainál rendre Tolvaly Ferenc egyik szemére közelít a kamera, az ő fél szemét nézhetjük nagyon közelről, miközben László Zsolt elmondja, hogy eközben mire gondolt az utazó.
Ez egy nagyon személyes film, ami éppenséggel Tibetben játszódik, a buddhizmus gondolatai járják át, de aminek a fő-főszereplője maga az alkotó. Az ő érzései, gondolatai, fáradsága és megvilágosodása számít, az ő életútjába illeszkedik ez a tibeti élmény, és az ő személyes visszaemlékezéseit hallhatjuk a film alatt. Úgy gondoljuk, az útról készült regény, iletve fotóalbum műfajilag sokkal jobban illik ehhez a személyességhez, úgyhogy ezek valószínűleg jobban is működnek, mint a film. Hiába vagyunk elfogultak a Tibettel kapcsolatos művekkel szemben, ezt a filmet nem tudjuk igazán értékelni.
-jaredo-
2006-09-19
