A Múmia Visszatér
The Mummy Returns 2001.
Hatalmas tévedés azt hinni, hogy egy filmet annál többen néznek meg, minél több benne a vonzó dolog. Ehelyett annál többen fogják megnézni, minél kevesebb benne az olyan elem, ami tompítaná az iránta táplált érdeklődést.
A "múmiák": A Múmia széria pont ez a kategória, egy iszonyatosan lapos, üres valami, ami azonban semmi olyat nem
tartalmaz, ami megfeküdné a gyomrunkat. Így még akinek semmi halvány ötlete sincs, hogy mit nézzen meg, vagy hogy egyáltalán mit tegyen a következő két órában, annak is működni a fog ez a Műmia, a műanyag Múmia.
Egyszerű, változatos és kevés helyet foglal el az agyban, ezen kedvező tulajdonságai miatt jó sokan vehetik magukhoz ezt az átlátszós műanyagba csomagolt filmkonzervet. Szinte azt is mondhatnánk, hogy "nincs vele gond", de bármikor végezhetünk egy ennél egy fokkal komolyabb hatástanulmányt is, például most.
Mi tehát a probléma vele? Egyszerűen szólva az, hogy kimossa az agyat. Amolyan század eleji proletár-film, amely arra jó, hogy feledtesse az emberekkel az életüket, vagyis tulajdonképpen a nyomort. Persze most nem az a helyzet, hogy csillogó ruhákat, meseautókat kel mutatni a keveset kereső embereknek, vagy nevettetni az amúgy szomorkodókat. A helyzet itt most sokkal mátrixosabb.
Olyan embereket kell "kikapcsolni", akikkel általában nem történik semmi, oda vannak láncolva az egzisztencia nevű gépsorhoz, és legjobb estben is csak ara számíthatnak, hogy egyszer, ha majd végre kicsit kialakulnak a dolgok, esetleg kapnak egy-egy négyzetcentit az ismeretlen fogyasztó sírjából - saját felhasználásra.
De kik ezek az emberek? Mi mind. Te és én, és mindenki, csak nem egyszerre. Az ébrenlétnek fokozatai vannak, le egészen a növényi létig. Mindig vannak, akik éppen hegymenetben haladnak, vagy esetleg éppen a csúcson tartózkodnak, és persze vannak, akik éppen szunyálnak, egy jó kis hullám-völgyben. Ez utóbbiak aztán egyszer felébrednek, és tesznek egy éber kört, és fordítva, akik most a csúcson vannak, azok egy körrel később (a következő pillanatban) esetleg konkrét mélyalvók is lehetnek. Tehát mindannyiunknak lételeme a szunya és az éberség is, ráadásul felváltva.
A Múmia típusú kulturális dózisokkal ránézésre az a baj, hogy nagyon rossz minőségűek, pedig ez csak a felszín. Az igazi "baj" az, hogy mindent elsöpörnek, jönnek, látnak és tarolnak, és mint egy hatalmas fekete felhő, ahogy átvonulnak felettünk, mindenkit elaltatnak.
Ez az "altatás" az agymosásra egy szinonima, és azért rossz, mert visszaveti az embert a fejlődésben.
Az emberek általában egy nagy túlélési gyakorlaton vesznek részt, ez hívják úgy, hogy élet. Ledobják őket valahol, és onnantól kezdve rajtuk áll minden. Ki kell találniuk, hogy egyáltalán hol vannak, meg azt is, hogy miért vannak ott, aztán útitervet kell kovácsolniuk, egy tervet, ami arra vonatkozik, hogy hova akarnak eljutni (az ismerd meg magad pályavonalán), és akkor lényegében így megy ez. Amikor egy ilyen "múmia" beüt, az történik, hogy az ember letompul, elveszíti a tájékozódását, az emlékezetét, meg mindent. Olyan, mint amikor egy kis hangya-Sziszifuszt egy kéz visszafricskáz a lejtőn, hogy "kezdd újra, Sam!".
Egy ilyen "múmia" úgy jön, mint egy sötét, cecelegyekből álló felhő, amely minden élőt bealtat. Az ilyen filmek, illetve kulturális bombák tarolnak. Nem kérnek tőlünk semmit, hanem egyszerűen elvesznek. Mint egy sáskajárás. Ráadásul a film után még kicsit vidám is az ember, azt is mondhatja, hogy "jól szórakozott", pedig ez nem más, mint amikor a Jack London-os filmekben az emberek megfagynak, és mindezt egy kellemes álom sormájában kezdik el, szóval a lejtő kezdete.
A lejtő egyébként nem nagy szó, nem is túlzás. Egészen pontosan arról van szó, úgy lehet megfogni a "múmia" jelenséget, hogyha megvizsgáljuk, ki akarta ezt, kinek az akarata teljesült. Egy biztos, nem a nézőé, és fura módon legkevésbé az elégedett nézőé. Az elégedett néző éppen azért elégedett, mert nem akart semmit, semmi elképzelése sem volt (legalább is az adott pillanatban), hogy mit szeretne látni. Ezt az akarat-nélküliséget használják ki a múmiák, ebből élnek.
Számunkra a veszteség persze nem csupán egy mozijegy ára, illetve egy lehetőség (hogy akarjunk valamit) elmulasztása, sajnos jóval többről van szó. Az ilyen "Csapnivalós fejeknél" (amelyek közé feltehetően Te is, kedves olvasó tarozol), végül is nem akkora gáz, mert ha valaki egy hónapban több, mint 4 filmet néz meg, annak akár még bele is fér - egy ilyen bukta. De képzeljük el a kevésbé megátalkodott, normálisabb embereket, akik mondjuk havonta max. 1-2 filmet néznek meg moziban, vagy esetleg 2-3 hónapban 1-et. Az ilyen "normális" mozinézőknél lép fel a legdurvább hatás, az elidegenedés.
A "múmiák" pont úgy működnek, mint egy drog, kihasználva az akaratod, illetve saját életedre és idődre való elképzeléseid hiányát, egy időre átveszik a hatalmat. De pár nap, esetleg pár óra múlva "a múmia" elkezd kiürülni a szervezetedből, és ellentétben azzal, ahogyan ugyanez a tartalmas filmek esetében szokott történni, nem hagy hátra semmit,
csak a nagy semmit. És ez a "semmi" eléggé frusztráló ahhoz, hogy az illető "normál" mozinéző az elkövetkezendő időkben ne nagyon induljon neki egy esti moziélmény beszerzésének. Ráadásul, a durva élmény hatására legközelebb feltehetően nem egy "Élet, amiről az Angyalok Álmodnak"-ra fog elmenni ez a "normál" mozinéző, akit a múmia füstje megcsapott. Amikor valaki megnéz egy múmiát, olyasmi történik vele, mint azzal, aki egész nap légkalapáccsal dolgozik, és akkora hallás- és ritmuskárosulása lesz ettől, hogy komolyzenei koncertre már nem annyira fog tudni járni, mint techno-klubokba. Aki a múmiákat megnézi, arra a múmia-készítők valószínűleg még jópár másik alkalommal is számíthatnak az életben, miközben az olyan filmek, amikben van is valami, akár most azonnal búcsút inthetnek egy ex-mozinézőnek.
A film: Bőven van tehát okunk, hogy ne kedveljük ezt a múmia jelenséget, ezen belül pedig ezt a két múmia-filmet. De ha már itt tartunk, ez a mostani jobb is, meg rosszabb is, mint az előző volt. A múmiából sokkal kevesebbet mutatnak, valójában vissza sem tud rendesen térni, ezzel párhuzamosan a gagyi ganajtúró bogarak szerepeltetése is visszaesett (hálistennek). A múmia ámokfutása helyett most leginkább azt látjuk, hogy két csapat (a feketék és a mieink) párhuzamosan egy adott helyre igyekeznek, ahol a nagy skorpió harcost fel lehet támasztani. A feketék csapatához csatlakozik most a múmia (mintha lefokozták volna az előző rész óta), Brendan Fraser-t viszont kicsit előléptették, mert most már mint varázslóleszármazottról beszélnek, amiben az a pláne, hogy a film végén joga lesz neki is megküzdeni a skorpióvezérrel, aki akkor támad majd fel. A múmia ezalatt megpróbálja előadni azt az olcsó trükköt is, hogy "hé, skorpióvezér, én a szolgád vagyok, nem én vagyok, aki idejött, hogy megöljön, hanem az a fehér csávó ott (Brendan Fraser). Tök jó. Aztán, aki megöli a skorpióvezért, azé lesz a skorpiók serege, vagyis a világ uralma, vagyis, ha ez a személy Brendan Fraser, akkor .. eléggé jó neki. Mindenesetre az is fejlemény, hogy az adott pillanatban, az összecsapás előtt, amire elviekben egész film alatt vártunk, a múmiának csak úgy elszáll a varázsereje, és közönséges
férfiként áll ott a skorpióvezér előtt. Teszi mindezt függetlenül attól, hogy végig arról volt szó, hogy mire visszanyeri az erejét a pár ezer éves (illetve bocsi, a 99-óta tartó) szundítása után, vagyis, mire visszanő a bőr az arcára, simán képes lesz legyőzni a skorpióvezért, aki csak majd akkor ébred fel. Nem győzünk elégé hálásak lenni, hogy ettől a gigantikus összecsapástól megkíméltek minket, beleértve az előző rész ronda és gagyi bogár-esőjét, és Imhotep, a múmia sima emberként küzdötte végig a végkifejlet pár percét. Persze ez a kis lemondás nemcsak a mi szemünknek esett jól, de a filmnek is jót tett, mert egyrészt ezek a nagyon béna trükkök azért elégé sokba kerülnek, másrészt kétszer nem lehet senki ugyanabba a gagyiba, és könnyen lehet, hogy ha most is eljátszották volna ugyanazt a kifejlett, teljes bogár-eső kapacitásával bíró Imhotep-es múmia-témát, akkor a nézők egy része már közben elaludt volna, a film után pedig büszkén hirdette volna, hogy a múmia nem is jó.
Ehelyett azonban a szemkímélő verzió mellett döntöttek, sőt, Rachel Weisz-nek és Brendan Fraser-nek már gyerekük is van a filmben, és így teljesen családi-film látszatát kelti, különösen a maga 13 éven felülieknek korhatárával. Úgy tűnik, most már elengedhették magukat, és egy múmia light-ot készíthettek. Ez a "light" dolog azonban megnövekedett költségeket (az előző 76-ról 98-millió) és megnövekedett első hétvégi bevételt (43-ról 68 millió, ami egyben rekord is ..) takar. Ez a light verzió azért jöhetett létre, mert ez már a második rész, és az elsővel bebiztosították a pozíciójukat, és most már például azt sem kellett annyira leplezni, hogy sima Indiana Jones koppintásról van szó. Azt is jól tudták, hogy a nem túl jól sikerült trükkökhöz is hozzászokik egy idő után az ember szeme, és hogy a csapdába került mozinéző seperc alatt olyan szorgalmasan fogja keresni az alkalmat a nevetésre, mint egy betanított munkás.
Brendan-ék egész film alatt azért küzdenek, hogy visszaállítsák a film eleji állapotot. Nem kellett volna ellopniuk azt a ládikót, és akkor mindezt megkímélik nekünk, sőt, nekünk nem kellett volna beülni, és akkor mindezt megkíméljük magunknak.
-zé-
| UIP-DUNA FILM |
