Memento
Memento 2000.
Kellemetlen dolog késni pár percet egy filmről, bár sokan mintha direkt kint húznák az időt, hogy már "éles" helyzetben matathassanak a sorok között. Nos, ezekkel a nézőkkel tol ki alaposan a Memento.
Egészen érdekes,
teljesen magával ragadó film, csak borzasztó nehéz követni. Valójában az egyik fő tevékenységi köre az, hogy elveszítteti velünk a fonalat. Ha lekésted az első pár másodpercet, már soha nem fogod azt érezni, hogy mindent értesz, de ez sem garancia arra, hogy a időben érkezel, mindent érteni fogsz. Valójában pont az a legjellemzőbb, hogy rajtaütés-szerűen éri a nézőt, amikor a végén megjelennek a feliratok, "jól bevittek az erdőbe, aztán meg jól otthagytak" - gondolhatja magában, miközben feltápászkodik a sorok között.
Érthetetlen film, és nehéz nézni is, tehát mondjuk akik a Mátrixot nem a legjobb filmként tisztelik, ezen el fognak aludni, de abszolút jó film, és abszolút korrekt magyarázata van arra, hogy miért nem érthető.
Leonard (Guy Pearce) egyszerűen nem tudja, hol van, nem tudja, mit csinál, és nem tudja, miért. Megölték a feleségét, és ő bosszút akar állni. Lehet, hogy már bosszút is állt, csak nem veszi észre? Lehet, hogy a titokzatos gyilkos, aki után folyamatosan nyomoz itt van valahol a közelben? De hogy lehet, hogy ő nyomoz, addig a rendőrség nem csinál semmit? Leonard ezekre a kérdésekre nemigen tudja a választ. A rövidtávú emlékezetkiesése van, egyszerűen nem tud új emlékeket tárolni, értsd, ha beleköpsz a sörébe, a szeme előtt, pár perc múlva ugyanazt a sört ajándékba adhatod neki, és még meg is fogja köszönni. Van ez a furcsa állapota neki, és ez határozza meg az egész filmet. Ezért van, hogy az összevisszának tűnő jelenetekre is van magyarázat, meg arra is, hogy az adott pillanatban miért nincs halvány fogalma sem a nézőnek, hogy most akkor mi van? És ez az az állapot, amit a film valójában tálcán kínál, ezt árulja, ez a filmben a poén, és ez az, ami miatt megfordul a fejedben, hogy esetleg jó volna visszamenni, megnézni mégegyszer. A másodszori megnézés bizony konkrétan felmerül, de nem azért, hogy az összes részletet rendesen felfedezze az ember, hanem azért, hogy megint rendesen eltévedhessen, mert az egy nagyon-nagyon jó dolog.
Három film jut egyből az eszünkbe, ha belegondolunk. Először is a Clean Slate (Mick Jackson, a több, mint testőr rendezőjének 94-es filmje), amit a hazai videotékákban sokáig meg lehetett találni. Ebben a Clean Slate-ben az van, úgy is kezdődik, hogy felébred a srác, és megtalálja a walkman-ét, amire rá van írva, hogy hallgasd meg. Ebből értesül arról,
hogy ki ő, meg hogy mi történt vele, körülbelül úgy beszél magához, mint Schwarzi az Emlékmás-ban, hogy "nyilván egy törülköző van a fejeden ..". A Clean Slate sráca ezzel a walkman-es trükkel kicsit felül is múlta a Memento Leonard-ját, akinek mindent fel kell írnia, általában polaroid fotók hátára, vagy sima cetlikre. A kedvenc cetlijeiből aztán tetoválásokat készíttet a testére, ezek a tartós cetlik. Egyik alkalommal Carrie-Anne Moss kimutatja a foga fehérjét, csakhogy előtte eltette a lakásban található összes tollat és cerkát, s így pár perc múlva simán visszajöhetett, egy teljesen más mesével, és Leonard még csak nem is emlékezhetett, illetve pont az emlékezés az, amit egyáltalán nem csinálhatott. A Clean Slate sráca nem került vonna ebbe a helyzetbe a diktafonjával, de most már hagyjuk ezt, mit is?
Ilyen ez a film, a totális eltévedés. Emlékezet-kihagyásos filmekből (említettük már?) három darab prominens van, először is a Clean Slate, aztán a Goldie Hawn-os Vasmacska Kölykei (Overboard), és a Dark City. A Memento leginkább a Dark City-re emlékeztet, melyben éjjelente kimosták, kivasalták az emberek emlékeit, pontosabban újakat raktak be a régiek helyett.
A "téma" egészen szépen körbe van járva, és izgalmakban sem szenvedünk hiányt. Általában az a stratégia (a film szerkesztése terén), hogy sokáig "összevissza", mutatják a jeleneteket, illetve jelenet-foszlányokat, majd egyszer, egy idő után elkezdik ugyanezeket a jeleneteket, de egy kicsivel korábbról, meg egy kicsivel
tovább mutatják őket, így általában leesik nekünk a tantusz, hogy mi lehetett valójában, tehát tisztul a kép. Leonard emlékezete azonban nem képes új emlékeket tárolni, úgyhogy itt csak a néző lesz egy kicsivel okosabb. Ez az a probléma, amit valahogy meg kellene oldania. Szinte egy olyan ember erőfeszítéseit látjuk, aki a saját hajánál fogva akarja felemelni magát. Mi drukkolunk neki ezerrel, de ez nem bizonyul elégségesnek, sem számára, sem számunkra. Megkapó, és izgalmas kérdést vet fel például, hogy Natalie (Carrie-Anne Moss) fotójára ráírja, hogy Bízzon benne, mert ő is elveszített valakit, kérdés, ugye, hogy miért írta rá? Ki mondta neki, hogy írja ezt rá? Mert az adott pillanatban, esetleg egy verekedéssel terhes pillanat hevében is a képek és a képekre írt szövegek alapján dönt. Teddy a másik pólus, a férfi, akit a remek Joe Pantoliano alakít, aki a Szökevényekben Cosmo szerepében volt látható, a Mátrixban pedig ő volt Cypher, az áruló. Teddy fúrja Natalie-t, Natalie fúrja Teddy-t. Leonard pedig csak a feliratainak hisz. Szóval, amikor Teddy elmondja neki, Leonardnak, hogy Natalie kicsikét hamis, akkor Leonard fel is írja Natalie fotójára, hogy "ne bízz benne". De aztán elolvassa mégegyszer, ami Teddy fotóján áll, hogy "ne híd el a hazugságait", és emiatt kisatírozza, amit frissen írt a Natalie-ról készült képre. Vagyis, mint a kártyában, Natalie üti Teddy-t. A legnagyobb erejű cetli pedig a tetoválás, az az, ami mindent üt. Leonard 
mellére van tetoválva, hogy John G. ölte meg a feleségét, és egyszer majd ugyanoda fogja tetoválni, hogy már megölte John G.-t (ez lesz a végső tetkó).
Hát így megy ez, a néző pedig belülről tapasztalhatja meg a teljes agyi leépülés állapotát. Rossz lehet, amikor valakinek több szobát is kiadnak ugyanazon a motelen belül. De még rosszabb, amikor rájön, hogy a fickó, akiről mint orvosi esetről (az emlékezet-kihagyás terén) mindenkinek mesél, hogy ez meg ez történt vele és a feleségével, az félig-meddig saját maga. Na jó, itt érdemes is pontot tenni.
Az a film ez, amire azt mondhatjuk, "jól van megcsinálva". Lehetett volna jobb is, ha például a végére kitisztul a kép. Ehelyett (úgy tűnik), egy logikai bukfenc, illetve egy előzmény-következmény hurok, illetve végtelen nyolcas alakul ki a végére (mintha a film mattot adna saját magának), amiről a maximum, amit el lehet mondani az, hogy elgondolkodtató. Speciális film, de nem rossz, sőt. Ráadásul nagyon a hatása alá lehet kerülni (utána percenként lesz deja vu-d), már ez megéri önmagában.
-floyd-
| Kinowelt |
