Monte Cristo Grófja
Count Of Monte Cristo 2002.
Az olyan klasszikusnak számító romantikus regények, mint amilyen Dumas Monte Cristo-ja, általában másfél generációként számíthatnak egy újabb filmes feldolgozásra, a legújabb nézői igényekhez igazodva. Most is ez történt, bár a legfrissebb Monte Cristo kivételesen olyan jól sikerült, hogy túltesz azokon az elvárásokon, amik egy Dumas adaptációhoz fűzhetőek (a szintén Dumas-feldolgozású '98-as Vasálarcos például a nyomába sem érhet filmünknek, hiába DiCaprio viseli benne az álarcot...).
A nézők jó érzését az alapozza meg, hogy az első percektől
nyilvánvalóvá válik, egy minőségi filmbe csöppentünk. Nem elhanyagolható motívum, hogy a főszerepet az a Jim (ennél a filmnél James) Caviezel játssza, akinek a komoly pillantásai és kifejező játéka már az Angyali Szemekben (Jennifer Lopezzel), vagy a Frequency-ben (Dennis Quaid fiaként) is nagy hatást tettek a nézőkre. Caviezel nagyon jó színész, és ennek Edmond Dantesként is bizonyítékát adja.
Caviezel, vagyis Dantes negatív párja a filmben Guy Pierce (Memento), alias Fernando Mondego, aki a rossz oldalán ugyanúgy meggyőző tud lenni, mint főhősünk a jó oldalon.
Szerencsére nemcsak a tehetséges színészeknek kell elvinniük a filmet, a Monte Cristo-ban az egész stáb jó munkát végzett, az operatőrtől kezdve, az éles szemű castingon keresztül, a rendezővel bezárólag, valóban mindenki. Kiemelkedően színvonalas a fényképezés, a képek minden jelenetben pontosan tudnak hatni a nézőkre, amellett, hogy szinte hemzsegnek a filmben a hatásos beállítások és felvételek.
A forgatókönyv szerencsésen kihagyta azt a szokásos, de ezzel együtt unalmas Monte Cristo-i filmes megoldást, ami szerint a történet nagy része If várában zajlik, vagyis -a regényhez hűen- időnk nagy részét azzal töltjük, hogy
Dantes raboskodását és szenvedéseit követjük figyelemmel, míg a "bosszúnak", vagy legalábbis a visszavágásnak már nem jut elég idő és tér. Az eddigi feldolgozásokkal szemben filmünk most csak a minimálisan szükséges időt tölti a börtönben, úgyhogy nem tud unalmassá vagy túl nyomasztóvá válni, azzal együtt, hogy ez alatt az idő alatt elég éles képet kapunk a fiatal Dantes szenvedéseiről, és személyiségének változásáról.
A Monte Cristo egy romantikus kalandregény, ami olyan eszmék kibontására szakosodott, mint a "becsület", "barátság", "hűség", "bosszú" és "megbocsátás", és ehhez hasonlók... Egyáltalán nem véletlen, hogy a remek Sleepers -Pokoli Leckében a fiúk végig ezt a könyvet olvasták a javítóintézetben. A majdnem kétszáz éves történetet olyanfajta nemes egyszerűséggel kezelték a film alkotói, amitől ugyanannyira érezhetjük mainak Dantes történetét, mint amennyire kortalan-romantikusnak. "Filmünkben megvannak a klasszikus kalandfilmek kedvelt elemei, de a mai közönség megváltozott ízléséhez igazítva. Jó ideje nem került már a mozikba olyan kalandfilm, mely a realizmust, az akciót és az intrikát ilyen rafináltan kombinálja."- mondta Robert Birnbaum producer a filmről.
Számunkra
a feszes cselekmény és az emlékezetes látványvilág volt a legmeggyőzőbb, amik miatt az utóbbi idők egyik legjobb kosztümös filmjének tartjuk a Monte Cristo-t. Az emlékezetes látványvilág nemcsak azt jelenti, hogy a szemnek kellemes képeket láthattunk, hanem azt is, hogy a jól kiválasztott helyszíneknek, ruháknak és korabeli tárgyaknak köszönhetően úgy érezzük, mintha egy időutazással pontosan Napóleon korába csöppentünk volna, és -ha már úgyis ott vagyunk- éppen egy kortársunk, Edmond Dantes élettörténetét követnénk figyelemmel. Ilyen hatást kevés -kosztümös- film tud elérni, legutóbb például a '98-as születésű A Zorro Álarca (Catherine Zeta-Jones, Antonio Banderas) alatt éreztünk ilyet.
A korhű helyszínek nagy részét Máltán találták meg az alkotók, ahol a kikötővárosok mai állaputokban is erősen emlékeztetnek az 1815 körüli mediterrán városok hangulatára. A külső várbörtönös jeleneteket a Málta közelében fekvő Comino
szigetén forgatták, ahol a sziklák tetején álló vár ideálisan működött If váraként.
A 35 millió dollárból készült film jegybevételei mostanság már 54 milliónál járnak (csak az USA-ban), úgyhogy bátran elmondhatjuk, nemcsak a nézők jártak jól a legújabb Monte Cristo-filmmel, hanem az alkotók-producerek is. A nézőket illetően pedig nem is kérdés, hogy jó filmet kapnak a pénzükért cserébe - olyan több, mint két órás szórakozást, aminek az élményszerűsége túlmutat egyetlen estén.
-lid-
2002-06-06
