Két Hét Múlva Örökké

Jó, persze tudjuk, hogy nem önzetlenül teszik (Sandra producerként is közreműködött a filmben), de mivel már kb. a Bridget Jones óta nem láttunk egy rendes romantikus vígjátékot, ettől a filmtől sokat vártunk. És valójában nem is csalódtunk.

A történet egy fokkal jobb, mint közepes, pedig a forgatókönyv annak a Marc Lawrence-nek a munkája, aki a Beépített Szépséget is írta. (Bár ha ehhez hozzávesszük, hogy neki köszönhető a Párosban A Városban /Out of Town/ c. Steve Martin-Goldie Hawn-förmedvény sztorija, vagy a nagyon uncsi Mint a Hurrikán /Sandra Bullock és Ben Affleck/ forgatókönyve is, akkor ez már inkább érthető). Lawrence úgy érezhette, eleget tud már a Sandra Bullockhoz kötődő filmekről, mert most első alkalommal a rendezést is magára vállalta, tegyük hozzá, nem kis merészséggel. A film a történet bukkanói és a kezdő rendezés ellenére is jól sikerült, ami szinte teljes egészében a két főszereplőnknek köszönhető.

Úgy indulunk, hogy Sandrát látjuk, amolyan polgárjogi aktivista kiszerelésben, túl laza, inkább slampos ruhában, ahogy éppen a testével próbálja megakadályozni egy ház lebontását. Mint hamar kiderül, Lucy Kelson ő, a Harvardon végzett ügyvédnő, aki családi hagyományait követve a szegények, az elesettek, és az igaz ügyet képviselők védője, minden bálnák barátja, egyszóval egy igazán jófej ügyvéd, ami -mint ezernyi filmből tudjuk- nagyon ritka az USA-ban. A jófejségét és talpraesettségét a védencei élvezik, míg az ő magánélete egyáltalán nincs a csúcson. (Ha jól vettük ki, egy örökké úton levő Greenpeace-es aktivistával jár a film elején). Lucy legégetőbb ügye egyben a legszemélyesebb is: az egyik ingatlanfejlesztő cég pont az ő gyerekkorának az egyik kedves épületét akarja lebontatni, hogy helyette felhúzzon valami rondát és jövedelmezőt.

Nem megyünk messzire, és már meg is találtuk a másik főszereplőnket, meglepetésszerűen épp Hugh Grant az, aki ennek a csúcsvállalatnak az egyik vezetője és arca, alias George Wade. Bár nem ő, hanem a bátyja találja ki az újabb és újabb romboló projekteket, Wade-nek kell a sármos stílusával elsimítania a feszültségeket, és neki kell képviselnie a céget a nyilvánosság előtt. Hősünk egy csajozógép: persze ez is hozzátartozik a könnyed, minden akadályon keresztülsikló imagéhez, de a cége számára már kezd kritikus lenni az a szokása, hogy csak komolytalan diplomával, de bombázó testtel rendelkező jogászokat vesz fel magához, akik később a főnökük szeretőjeként hibát hibára halmoznak. Gondolhatjuk, Hugh Grantnek mennyire testhezálló ez a szerep, ő aztán már igazán sokszor bizonyított a széptevő-kedves srác szerepkörében (kezdődött a Négy Esküvő, Egy Temetéssel, aztán jött a Sztárom a Párom, a Bridget Jones Naplója, az Egy Fiúról, és ide tartozik Woody Allen Süti, Nem Süti-je is).

Ha valaki, hát akkor Grant ismeri ennek a facér, komolytalan, kisfiús karakternek minden csínját-bínját, és ennek a tudásának most rendesen bizonyítékát is adja. Jól keveri az elemeket: nem csinálja már azt a folytonosan zavarba levő, hebegő-habogó attitűdöt (A Keresztapus, Sztárom a Párom, Áldatlan Állapotban), amit éppen kezdett már mindenki unni, viszont nem adja fel azt az igényét, hogy adott esetben a komoly brit arca is humoros lehessen. Az ő Wade-je jóindulatú, okos, de túl könnyed, és Lucy-val éles ellentétben nem mer a dolgok menetével szembeszegülni. Ez a kettejük közti ellentét még alapkonfliktus lesz a filmben, de addig is Lucy még először is beáll dolgozni Wade cégéhez, cserébe egy ígéretért, hogy a vállalat eláll a közösségi ház lebontásának tervétől.

Ennél a pontnál azt gondolnánk, hogy most nyugodtan hátradőlhetünk, hőseink ellesznek egy darabig egymás megismerésével, heccelésével, egymáshoz csiszolódásával, hasonlókkal, de nem, a film cseles módon időugrásokat alkalmaz, kettőt pislogunk, és Lucy már majdnem egy fél éve dolgozik George-nak. George pedig el lesz bűvölve az okos és folytonosan topon levő kolléganőjétől, aki a nyakkendőktől kezdve a válásokon keresztül mindenhez ért, és mindig, minden pillanatban elérhető a főnöke számára. (A film néha hajlamos túlzásokba esni pillanatokra, ilyen az a jelenet is, amikor Lucy egy esküvő kellős közepéről rohan el, csak mert kapott egy hívást George-tól).

Aztán Lucy-nak elege lesz, felmond, és Wade bármennyire ragaszkodik hozzá, meg kell találni az utódját. (Ennek a felmondás-dolognak sajnos nem értettük pontosan az indokát, bármennyire is koncentráltunk rá, és ez alapján azt gondoljuk, ez csak olyan hevenyészett magyarázat lehetett). Lucy utódja, June (Alicia Witt) szinte mindenben Lucy ellentéte, csak abban nem, hogy ő is jól néz ki, ezzel együtt viszont June egy nyomulós, lelkiismeretlen és álnaív lány, akivel hősnőnknek jól meggyűlik a baja. Bontakozó féltékenység, ki nem mondott szerelem, erkölcsi tartás vs. sok pénz, szavahihetőség a könnyed boldogulás ellenében: a film közepétől elkezdenek besűrűsödni a dolgok. Nem áruljuk el, mi lesz a játék vége (végülis a romantikus vígjátékoknál ez szinte megjósolhatatlan), de azt igen, hogy az események menete megfelelő ritmusban zajlik ahhoz, hogy közben ne tudjunk elgondolkodni, netán unatkozni.

A film néha azért szolgál meglepetésekkel, ezek a már említett túlzások, amiket más ilyen filmekben nem szoktunk látni, ilyen például Lucy WC-s sztorija. Helyenként a színészi játékok is elcsúsznak a túl sok irányába, ilyen, amikor Sandra éppen féltékeny Lucyt játszik, és közben idétlenül kacsingat, felborít egy virágot, és hasonlók. Ezeket mi lazán az elsőfilmes rendező számlájára írnánk, főként, hogy magát a sztorit is ő írta.

Sandra Bullock viszont ismét nagyon jó, bár kicsit több humort is el tudtunk volna viselni tőle, valahogy az Aludj Csak, Én Álmodom stílusában elképzelve. Itt kissé túl komoly a karaktere, és túl komoly maga a színésznő is, bár természetesen egy nagyon jó hangulatú forgatásról érkeztek a híradások, meg arról, Bullock és Grant mennyire harmonikusan tudtak együtt idétlenkedni a forgatás alatt. Bárhogyan is volt, a producer-színésznő ezúttal nem engedte el magát, ez tisztán látszik, de ezzel együtt is jó volt. Alicia Witt, a vörös démon meglehetősen jól játszotta el a minden porcikájában rafinált utódot, persze neki könnyű, az ő szerepe egy nagyon is létező karakter volt, olyan, amilyenből szinte mindenki ismer egyet a környezetében. A színészi alakításokkal tehát nem volt baj, Grant egy fokkal jobb, Bullock egy fokkal visszafogottabb volt, mint vártuk volna, de az összkép végül kedvező lett.

A csavart cím egy egyszerű filmet takar, egy majdnem átlagos romantikus vígjátékot, amiben a nem simán adódó szerelem a főszereplő, és ezt veszik körbe a humoros helyzetek, esetleg emberek. Tehát nevethetünk is, meg közben el is elengedhetjük magunkat, hiszen csak nem fogjuk azon halálra izgulni magunkat, hogy vajon a végén összejön-e egymással a két főszereplő? Nem, nem jellemző. Pihenünk inkább és szórakozunk, ahogy kell.