Az Apokalipszis Angyalai - Bíbor Folyók 2.

Hogy mi mindenben kapcsolódhatna egymáshoz a két film? Nem sokban. Mindkettő francia gyártású, horrorközeli film, amiben Jean Reno a főszereplő, ugyanazon a néven, vagyis mint Niemans felügyelő. Mindkettőben felvetődik valamiféle misztikus vonal, bár az elsőben csak nagyon gyengén. És itt már véget is érnek a párhuzamaink, mivel Az Apokalipszis Angyalai amúgy semmiben sem hasonlít a Bíbor Folyókra. Ha tippelhetnénk a film születésének hátterére, mi azt mondanánk, Luc Besson maximum két délutánt és estét töltött a forgatókönyv megírásával, a cél pedig nemes egyszerűséggel a Bíbor Folyók népszerűségének meglovaglása volt, vagyis az anyagi haszon, ami egy ismert film burkában sokkal valószínűbben jöhet össze. Ez a Besson már nem ugyanaz, aki annak idején az egyetlen francia kult-rendezőnek számított a Nikitával, a Nagy Kékséggel, a Leon, a Profi-val, vagy az Ötödik Elemmel. A Jeanne d'Arc c. '99-es filmjének kudarca után Besson már nem rendezett többet, hanem ehelyett 5 mondatos tartalommal rendelkező filmek írásába, és/vagy producelésébe fogott bele (Yamakasi, Wasabi, A Sárkány Csókja, Michel Vaillant, stb), és ezeket a nem túl drágán elkészített filmeket dobta piacra, hogy a neve aztán eladhasson szinte bármit, ő pedig nyugodtan éldegélhessen a bevételekből. Besson legújabbkori kommerszfilm-őrülete most Az Apokalipszis Angyalai c. filmben csúcsosodott ki, ami nem elég, hogy egy teljesen lapos véres horrorfilm, egy egészen elképesztően rossz forgatókönyvvel a háta mögött, de még mindenek tetejébe Mathieu Kassovitz Bíbor Folyók c. filmjének második részeként is adja el magát. Nem kérdés, hogy a jogdíjakat Besson rendesen befizette a folytatásért, de az is igaz, hogy ez a film semmiben sem hasonlít, vagy emlékeztet Kassovitz filmjére.

Ahogy nézzük a filmet, az a rossz érzésünk támad, hogy itt az alkotók is tisztában voltak vele, milyen pocsék filmet engednek ki a kezük közül (és ezt az alkotói sort Besson kezdte), de furamód nem érdekelte őket, nem izgatták magukat miatta, mintha csak egy statisztika miatt kellett volna elkészülnie ennek a filmnek, nem másért. A nézőkben nem vetődik fel rögtön kérdésként, hogy az első filmhez képest miért más most az író, és miért más a rendező is, az viszont már annál szembetűnőbb, ahogy Vincent Cassel hiányát próbálják leplezni az un. második filmben. Cassel, ez a fantasztikus francia színész (Farkasok Szövetsége, Dobermann, A Számat Figyeld, On-Lány) a Bíbor Folyóban egy Max Kerkerian fiatal nyomozót játszott, aki Niemans-szal (Jean Reno) párhuzamosan kezd el nyomozni a bűnügyben, és miután a történet egy adott pontján találkozik a két nyomozási szál, így tesz a két profi nyomozó is. Cassel szinte minden egyes eddigi szerepében felvillantott egy erőszakos-kicsit őrült arculatot, és itt is, a film egyik emlékezetes jelenete, amikor neonáci csávók hozzák ki a sodrából, puszta kézzel lever mindenkit, és a végén torkaszakadtából üvölt. Nos, ezt a Vincent Casselt kell nélkülöznünk a "Bíbor Folyók 2"-ben, de nem akármilyen átkötéssel, mert a mostani film fiatal nyomozóját, Reda-t (Benoit Magimel) úgy vezeti fel a film, mintha már az első filmben is jelen lett volna, és tanúja lett volna az akkori Niemans kutya-félelmének. Nem vesszük be ezt a béna átkötési kísérletet, mint ahogy a további próbálkozásokat sem, amelyek arra irányulnak, hogy Jean Reno személyén kívül más is összekapcsolja a 2 filmet.

Az az enyhe misztikus vonal, ami a Bíbor Folyókban az apáca anyához köthető, itt ezerszer direktebben jön elő, illetve inkább azt mondhatnánk, robban bele az arcunkba. Besson nem adja alább, Jézust és a 12 apostolt "dolgozza fel" mai formában, éppenséggel úgy, hogy minden egyes apostol-nevű és foglalkozású karakter csúnya véget érjen, de nem akármennyire csúnyát, véresen, horrorszerűen csúnyát. A vér patakokban folyik, miközben egyáltalán nem vagyunk képben az ügyben, hogy kell-e egyáltalán valakiért izgulnunk, számít-e valakinek a "másik oldalon" (az alkotók oldalán), hogy mi, nézők bevonva érezzük-e magunkat a filmbe, vagy csak az az érzés kerülget minket, miszerint egy üres horrorfilmhez nem kell ilyen nagy felhajtás.

A felületesen (és szerintünk nagyon rövid idő alatt) megírt forgatókönyv még egy női harmad-főszereplőt is bevesz a filmbe, egy feledhető arcú színésznő személyében (Camille Natta/Marie). Szinte magunk előtt látjuk azt a rutinos természetességet, ahogy Besson kijelenti a forgatókönyv-írásának egyharmadánál, hogy "Nosza, újítsunk be egy női szereplőt, aki mi is legyen? Legyen vallási szakértő, az jól jön egy ilyen misztikus köntösbe bújtatott horrorfilmnél".

A történet egyébként a film egyik pontján sem állja meg a helyét, nem érthető, kapkodó, és olyan egyszerű ötletekkel dolgozik, amire egyetlen profi forgatókönyvíró nem lenne büszke. (Ki legyen egy szupernegatív szereplő, ha nem egy volt náci tiszt, mit csináljon a főgonosz egy adott ponton? Kattanjon meg kicsit, aztán lője főbe magát..) Persze minden egyes misztikusnak beállított elemre megkapjuk a választ a film végén, de nem mondhatnánk, hogy ez boldoggá tesz minket, az addig elszenvedett nulla történet, véres emberi testrészek, felkoncolt emberi testek látványa után.

Ezek után nem is kérdés, mennyire nem hívható ez a film a Bíbor Folyók folytatásának, hiszen (a jogdíj-kérdéseket leszámítva) csak Jean Reno személye az, ami összeköti a két filmet. Bár a Bíbor Folyók is eléggé véres volt, azért mégiscsak "szólt valamiről", plusz jól játszottak a főszereplői, szép volt az operatőri munka benne, és a rendezés is teljesen rendben volt. Ehhez képest most kikaptuk Besson legújabb projektjét, ami nem nyújt semmit a véres horroron kívül, a megnézése után 5 perccel totálisan elfelejthető, miközben cserébe élvezheti az összes második résznek járó előnyöket. Szerintünk ez a Bíbor Folyók 2 még az eredeti film megítélését is képes lerontani, hiszen Az Apokalipszis Angyalainak megtekintése után már el kell gondolkodnunk azon, miért is szerettük annak idején a Bíbor Folyókat. És ha rögtön nem tudjuk rá a választ, akkor már régen rossz.