Amerigo Tot (4. rész / 6)

::::: negyedik szint: Amerigo Tot a pályázó-talentum

Mondjuk ki, Amerigo Tot-nak nagy tehetsége volt a szobor-pályázatok megnyerésében. Amíg más szobrászok első kiállításukkal törnek be, addig Amerigo Tot győztes pályázatai, sikeresen telesített megrendelései hamarabb töltik meg portfólióját, mint kiállításai. Sőt, életműve két szinte félre osztható, Nemes Péter két elkülöníthető részre osztja (Római "naturalista" és Római "absztrakt" periódus), melyek közül a második 1948-ban kezdődik. Új korszak, amely új stílust és egyben kiállításainak kezdetét is jelenti.





Talán nem túlzás talán azt mondani, hogy Tot nemcsak új ábrázolásmódot fedezett fel ekkor (1948), konstruktivista alapokon (amit nem kellett igaziból felfedeznie, hiszen ez a Bauhaus óta megvolt neki), de új lehetőségeket is, amelyek a művészi hírnév, elismerés, a kiállítások adalékával bővítették megbízásos, illetve sikeres pályázói munkásságát. Bulvár fordulattal élve, felfedezte magának a modern művészetet, és magát a modern művészetnek. Ez a fordulat, egyből egy látványos pályázat/megbízás megnyerésével kezdődik. Mi lehetne hálásabb téma Olaszországban, mint az Észak- és Dél-Olaszország egyesítésén fáradozó testvérpár kivégzésének helyszínén egy emlékmű?

"Elszakadt lánc" - 1948, a Bandiera testvérek emlékére. A mű egy hegesztett vas konstrukció, amely konkrétan egy láncot ábrázol - formailag, a köztéri szobrok közönsége számára természetesen absztrakt, elvont, mégis, úgy tűnik, Tot direktsége eléggé intenzíven nyilvánul meg e műben :)

A világhírt jelentő nagy művére, a Tremini pályaudvar frízére sem kell sokat várnunk: 1949. A konstruktivista alapok itt is tapinthatóak (enyhén szólva) - a legpozitívabb értelemben. Az 1965-ös MTV-interjúban elmondja, hogy a vasutat akarta megmintázni, megragadni a kompozícióban, és kvázi a vonat távolságokat átszelő, közben suhanó és zakatoló dinamikus jelenségét képezte le a fríz mintázatában. Amerigo Tot ekkor már nemcsak sikeres pályázó, de sikeres, elismert művész is.

Megkezdődik kiállításainak korszaka, életének egy új szakasza.




"Naturalista" művészetének ugyanakkor nem fordít hátat, továbbra is sikerrel teljesít ilyen jelegű megbízatásokat is, illetve nyer díjakat: lásd a relief-sorozatát 1955-ből, amely ilyen című darabokat vonultat fel, mint "az erdei favágók, A favágó családja, Erdei nimfák, Az öreg favágó, Mezőgazdaság, Az aratók Erdei köpülők, A krisztusfaragó ember, Olajbogyó szedők, a Halász és a köcsögös , a Műtét".

Hogy csak a műtét című művet említsük: döbbenet. Ha ez Magyarországon készül, azt mondhatjuk, kiköpött szocreál. Mélyi József külön felhívta figyelmet a oxigénpalackokra :) Olaszországban e műveivel megnyerte az '56-os római Mezőgazdasági Kiállítás első díját - plusz a Bari-i Takarékpénztár bronzkapujánál is e domborműveit használja fel :)





Nehéz megfogalmazni, és nyilván túlzás is ilyet mondani, de úgy tűnik, Amerigo Tot művészete, tehetsége a virtuóz módon alkalmazott tudásában áll, abban, hogy tudása, szakmai ügyessége (mesteri szintű profizmusa) segítségével a lehető legjobban tud reagálni kihívásokra - ezen túlmenően pedig minden relatív. Művészként érvényesül, művészként ér el sikereket, a művei révén -és csupáncsak az a különös, hogy művei túlságosan is megoldás-szagúak, túlságosan érződik rajtuk, hogy gyakran valamire adott válaszok (pl. pályázat) - "alkalmazott művészet" ?:) Az alkotói stílusok (saját korszakai) közötti kalandozás pedig külön bizonyos fajta komolyság hiányának érzetét kelti, még ha ez egy sikeres és profi virtuóz kalandozása is.

::::: ötödik szint: Amerigo Tot - a játékos (the player)

A kiállítás legsokkolóbb (pozitívan, szóval katartikus) pontja egy grandiózus "hint", egy 1981-es május elsejei élő tévéadás felvétele a hősök teréről. E felvételen Amerigo Tot a tévénézők előtt elkönnyezi magát, meghatottságát pedig azzal magyarázza, hogy annak idején, 1928-ban, amikor május elsején felvonultak, a csendőrök szétverték a felvonulást. Gyönyörűnek, nagyszerű dolognak festi le, hogy emberek felvonulnak, itt, a téren, meg minden. A kiállított videofelvételt megtekintve, az ember először megrökönyödik, aztán nevetni támad kedve, és körülbelül úgy gondol Amerigo Tot-ra, hogy "nem semmi ... nagyon komoly figura !:)".







A videófelvételen - így, az idő kínálta rálátással élve - azt látjuk, hogy a szemét dörzsölgeti. Mélyi József felhívta figyelmet a kádári MTV riporternőjének különös viselkedésére is (azt nem mondta, hogy szerinte ez miről szól, de szemlátomást egy előre megkomponált koreográfiát követett - ugyanúgy, mint Tot). El kellett játszaniuk egy spontán jelenetet, amelyben a külföldre szakadt hazánk fia könnyezik, hogy hű de szép itt ez a május elseje, a Kádár rendszerben, ahol minden nagyon szép, minden nagyon jó. El kellett játszaniuk - a nő fix megélhetésért, mint a színház állandó tagja, Tot pedig mint vendégművész. Tot még az orrával is babrál (tipikus szignál :)), miután pedig előadta a könnyeket, meg a szükséges pár mondatot (köztük azt, hogy ez egy spontán felvonulás!:)), elkezd kiszállni a beszélgetésből, azt ismételgeti, hogy nem tud többet mondani már erről ... De mért tenné ezt valaki, akiből pár másodperce még lelkesült szavak törtek fel fékezhetetlenül, az ugyancsak fékezhetetlen "könnyek" társaságában? Mai szemmel már tiszta sor: egy bohózatot láthattunk ... - ám e tény jelentősége egyáltalán nem csekély.





Mellesleg, a videó-installáció tőszomszédságában egy másik videó tekinthető meg, amelyen Amerigo Tot színészi munkáját csodálhatjuk meg - például a Keresztapában (ami kifogástalan!). Ennél "finomabb célzást", árnyalatnyibb "hintet" nem is tudtak volna elszórni a kiállítás rendezői. Tényleg mindenkinek leesik egycsapásra, hogy Amerigo Tot csak színlelte, csak eljátszotta ezt a nagy május elsejei jelenetet.

Csak eljátszott egy szerepet ez minden, e tény azonban nem jelentőség nélkül való fejlemény Tot-tal való ismerkedésünk folyamatában. Ez ugyanis azt jelenti, hogy Tot és a pártállam kölcsönösen használták ki egymást. Miközben lengyel testvéreinknél már bevezették a jegyrendszert, nálunk Medgyessy Péter aston-martinját vezetve akadályozta meg az összeomlást, és vette fel a kapcsolatot a nyugati demokráciával, a nép sört és virslit kapott a városligetben. Tot szereplése, vörös szegfűvel a csíkzsebében biztosan sokat dobott a közhangulaton, feldobta a népet, az értelmiség felső rétegei számára számára pedig felesleges hőzöngésként jelenhetett meg a szembefordulás a rendszerrel, épp most, amikor az enyhülés már itt van**.



Ez a színjáték biztosan aranyat ért Aczél elvtárséknak :) Tot szereplésén látszik ugyanakkor, hogy annyit, és csakis pontosan annyit adott, amennyit kellett, egy szerződés egyik oldalát teljesítette. Egy különös viszony körvonalai bontakoznak tehát ki a látogatók szemei előtt: Amerigo Tot és a Kádár-rendszer. Adok-kapok. Adok valamennyit-kapok valamennyit. Ne feledjük, sosem költözött haza örökre, "vendégművész" volt, akit nyilván megbízatásonként, bevetésenként kell honorálni.

Már az 1965-ös MTV interjúban felfedezni ezt az adok-kapok-ot, erről a felvételről azonban érdemes külön is megemlékezni ...

• amerigo anzix Nemes Péter kutatói naplója
• kiállítás a Ludwig Múzeumban
• a Mag - Gödöllőn fotó1 , fotó2
• cikk a népszabadság-on
• cikk az fmh.hu-n
• fotó a Tremini pályaudvarról itt (Friedl Frenc fotója) ue. itt
• fotó Mikrokozmosz a Makrokozmoszban itt

következő fejezet: Az 1965-ös MTV-interjú - a kilométerkő
a cikk fejezetei:

• első blikkre
• Második szint: Amerigo Tot a nagy volumenű kalandor-művész
• harmadik szint: a tehetség és vitalitás
• negyedik szint: Amerigo Tot a pályázó-talentum
• ötödik szint: Amerigo Tot - a játékos (the player)
• Az 1965-ös MTV-interjú - a kilométerkő
• Emlékezni vagy felejteni?