Amerigo Tot (5. rész / 6)

::::: Az 1965-ös MTV-interjú - a kilométerkő

A beszélgetést vezető riporter döbbenetes előadást nyújt. Összhangban azzal, hogy a diktatúra utaztatta ki, az esetek zömében nem is kérdez, hanem "diktál" :) Bár valakinek az élete, benne a tetteivel, eseményekkel, amiket ő élt meg (és nem az MSZMP-s riporter), egy kifejezetten személyes dolog, riporterünk csak néha kérdez, gyakran viszont tényeket közöl, és megmondja, mi történt vele, hogyan alakult az élete, miről szólt az a fordulat stb. Odahaza Aczélék emberei jól felkészíthették, ő pedig betanulta az anyagot, Amerigo Tot életét és az interjú előre megírt menetét - és ehhez görcsösen tartotta is magát.





A másik roppant érdekes motívum, ami mélyen annak a rendszernek a sajátja, az ahogyan egy művésszel beszél a riporter. Az egész kontextus alaphangja olyasmi, hogy "hát megcsináltad", "hát sikerült neked". A riporter a televízió világot jelentő képernyőjén kb. mint valami vetélkedő győztesét kezeli a művészt, a nézők pedig a tévé-készülékeik előtt csodálattal tekinthetnek fel a szerencsés emberre.





Tot rendesen eljátssza a szerény művészt, szemüveggel, cigivel, fehér galléros ingben - de annyit, és pontosan csak annyit ad, amennyit kell. A másik felet nem a mindenható pártként, hanem üzletfélként tekinti - kvázi ez is csak egy ügyfél. Árnyalatnyi - de lényeges különbség. A beszélgetés egy pontján, amikor elhalad egy repülő a fejük felett, és a riporter azt mondja, épp jókor jött ez a repülő, Tot teljes lazasággal, humorizálva kérdezi, miért, van valami, amit nem hallhatnak a magyar nézők?

A "jelenetben" világos a felállás: a görcsölő pártállami riporter és a nyugaton élő, friss levegőt szívó, világlátott művész, aki számára az üzlet előnyös, de nem minden áron, nem kényszer.

Mindent megtesz, de abszolút tudja, hol a határ, és ezt konkrétan jelzi is, amikor a riporter megpróbálja a művészetét a legprimitívebb módon besorolni: bár művészete "nonfiguratív", ő mégis más, hiszen ő úgy él a nonfiguratív ábrázolás módszerével, hogy ha akarna, tudna figuratív módon is szobrokat készíteni.

(Egyébként ez az erőltetett aspektus még ma is él, lásd ilyet olvasni például az FMH.hu-n: "... jártas volt a figuratív ábrázolásban, ugyanakkor nonfiguratív szobraiban képes volt a leegyszerűsített, modern formákban rejlő monumentalitást is érzékeltetni... A figuratív és nonfiguratív ábrázolás harmóniáját teremtette meg a római Termini pályaudvar frízén ...". )


Megpróbálja konkrétan a művész szájába rágni, hogy bár az ő művészete "jó" (hiszen tud figuratívat is), a nonfiguratív szobrászat nem jó, éspedig világnézeti alapon (!!), hiszen azok, akik ilyet művelnek, gyakran (kvázi) kábítószert használnak, durván látják a világot, és nem is akarják rendesen látni. Ha belegondol az ember, konkrétan azt várták tőle, hogy árulja el a nonfiguratív művészetet, hogy mondjon néhány durva szót a nyugati nonfiguratív művészekről (eléggé durva pártállami bepróbálkozás). Tot azonban helyretette. A beszélgetés végén pedig arra is fény derül, hogy Tot célja mi volt: nyomatékosan szóvá tette, hogy már alig várja, hogy legyen valami a magyarországi kiállításából, bemutatkozásából.



Nem interjú volt ez, hanem egy szerződés, a pártállam megvizsgálta, tudnak-e mit kezdeni Tot-tal, Tot pedig kinyilvánította, hogy szívesen működne együtt de fenntartotta magának a szabadsághoz való jogot.

Külön pikáns motívum, hogy a felvétel nem filmre, hanem csak hangszalagra készült (így sokkal könnyebb kivagdosni belőle részleteket, egy-egy szót, vagy másképp összeilleszteni részeket, hangmontázst fabrikálni - ha szükséges:)).



Tot pályája ekkor (1965) már nem volt felszálló ágban* (már érmét is tervezett, a Risorgimento 100. évfordulójára, ami már majdnem "pénz-rajzolás"), Magyarország új területet jelenthetett a számára, ahol megállhatja a helyét :) Fontos körülmény az is, hogy Amerigo Tot ekkor már jó viszonyban volt a Vatikánnal, sőt, a Pápával is* - ami a Szovjet-szatellit pártállam számára nyilván kiemelten érdekessé tette Tot személyét*.

• amerigo anzix Nemes Péter kutatói naplója
• kiállítás a Ludwig Múzeumban
• a Mag - Gödöllőn fotó1 , fotó2
• cikk a népszabadság-on
• cikk az fmh.hu-n
• fotó a Tremini pályaudvarról itt (Friedl Frenc fotója) ue. itt
• fotó Mikrokozmosz a Makrokozmoszban itt

következő fejezet: Emlékezni vagy felejteni?
a cikk fejezetei:

• első blikkre
• Második szint: Amerigo Tot a nagy volumenű kalandor-művész
• harmadik szint: a tehetség és vitalitás
• negyedik szint: Amerigo Tot a pályázó-talentum
• ötödik szint: Amerigo Tot - a játékos (the player)
• Az 1965-ös MTV-interjú - a kilométerkő
• Emlékezni vagy felejteni?