keresés



  home   | szocio |  hírek   |  filmekről   |  kult   |  urban/enviro   | 

  fehér
\"tartalom\"















  2002-04-11

A Hídember
 The Bridgeman 2002.
Felháborítónak, megengedhetetlennek tartjuk, amit az Orbán kabinet a Bánk Bánnal és a Hídemberrel művelt, ám, természetszerűen az a dolgunk, hogy megnézzük, és megírjuk, szóval lássuk a medvét.

Először is, amint a Bánk Bánnal kapcsolatban már elmondtuk, nem mi írunk politikáról filmek helyett, nem mi váltottunk sávot, az Orbán kormány hatolt be a mi területünkre. Szóval, tömören, felháborító, hogy amíg az összes magyar filmre fél milliárd forintot adtak (ami persze, ha a szakma belement volna a Filmközpont projektbe, elérhette volna a majdnem 2 milliárd forintot), államilag szponzorált filmekre ennek többszörösét költötte el. A Hídember 1,7 milliárdba került, ebbe a kormány 1 egész milliárdot adott, a szakma és az adófizetők feje felett egyaránt átnyúlva. Nem szép dolog, reméljük, többet nem fordul elő.

A film előzetese meglehetősen előnytelen képet mutatott a filmről, úgyhogy fel voltunk készülve egy kis unatkozásra, alacsony minőségre, meg ilyenek. Ezzel szemben azonban, már a második perc magával ragadott minket, és azt is meg tudjuk mondani, mivel. Másik János zenéjével (amit az előzetesben is hallani), és Kardos Sándor elképesztően szép képeivel, illetve ugyanilyen bámulatos kameramozgatásával, szóval az egész fényképezéssel, úgy, ahogy van. Volt egy pont, itt rögtön az elején, amikor a Széchenyi kastély előtt emberkék üdvözölték egymást (a gróf itt találkozik későbbi feleségével, és itt lesz belé első látásra szerelmes). Ekkor a kamera elkezdett körbe járni az emberek körül, (olyan Bad Boys-osan), és amikor már a második kört írta le, azt gondolhattuk, na jó, ez kész, elrontotta, itt, az elején. Ám a következő jelenet is ilyen körző kamerával indult, és nagyon-nagyon jól nézett ki az összhatás. Kardos Sándort régóta kedveljük, már Jeles András filmjei óta, ezt a munkáját is abszolúte színvonalasnak mondhatjuk (ami persze a kormányt egyetlen fokkal sem teszi szimpatikusabbá).

A film eleje sok tekintetben kedvenc nagy volumenű filmünkhöz, minden idők legkomolyabb magyar filmjéhez, a Psychéhez hasonlított, lovakkal, kocsikkal, mozgásokkal, szóval mindenképp kellemes meglepetés volt. Sőt, tovább menve, mindaz, amit a továbbiakban láttunk, az is egészen kellemes volt. Színes, mozgalmas, dolby digital hangú, változatos jelenetek követték egymást a vásznon, mintha egy történelemkönyvet lapoznánk, valóban szép képekkel. A hangfelvétel ugyanakkor visszament középkoriba, az általunk kedvelt helyszíni hasznos hangfelvételt (melyet például a Kalózok esetében volt okunk külön megdicsérni), úgy elfelejtette, mintha nem is létezett volna.

Izgultunk, hogy Eperjes Károly, aki szerintünk egy idő óta eléggé komolytalan színészi teljesítményeiről híres, plusz arról, hogy Orbán Viktor személyes jó barátja, menyire fogja elrontani a filmet. Erre a film forgatásán készült "werk-film" adott okot, melyben azt látni, hogy egy-egy jelenet után Bereményi Géza rendező odarohan Eperjeshez, és megöleli, (férfiasan) megcsókolja, annak kifejezéseképpen, hogy mennyire jól sikerült a jelenet. A rendezők munkamódszere gyakorlatilag magánügy, ám ha állami film készül, kicsit aggodalommal tölti el az állampolgárt, amint azt látja, hogy a rendező folyton puszival bíztatja az államilag kijelölt főszereplőt. Nem mintha lett volna beleszólásunk, mégis, ilyenkor aggódni kezd az ember, hogy a pénze esetleg nincs jó helyen. Elképzelhető, hogy pár hónap múlva Eperjes alkotása esetleg átmegy paródiába, azonban első ránézésre teljesen élvezhető volt, sőt, izgalmas és gazdagon árnyalt.

Tetszett. És ha már tetszésnél tartunk, a film után az emberek is meg voltak győzve. Oké, hogy elsősorban FIDESZ szimpatizáns emberekről van most még szó, első körben, de a derűt nem igen lehet tettetni. Egyébként ne feledjük, ez a film mindannyiunké. Az embereknek tényleg tetszett, ellentétben a Bánk Bánnal, ezt a filmet derűs és elégedett arcok jellemezték a kijáratnál. Az utolsó félóra hirtelen tehertételnek tűnt, ellaposodott a cselekmény, kevesebb zenét is szerepeltettek, kifújt a kezdeti, illetve másfél órás lendület, de mindegy. Ennél a viszonylag rövid laposságnál sokkal komolyabb probléma, ahogy a film a történelemmel bánt. A filmmel kapcsolatos több zavaró körülmény mellett a legdurvább, hogy az egyik komoly Széchenyi kutatónak módot sem adtak arra, hogy érveivel hozzájáruljon a film hitelességéhez, és így, szakmai susmus szerint Eperjes külön kívánságára (mert megtért, és így nem óhajt öngyilkosságot alakítani) Széchenyi-t megölik, és nem öngyilkos lesz, ahogyan azt a hivatalos verzió mondja. Ez roppant bosszantó, hiszen állami film, nem valami önköltséges avantgard akció, ahol Bereményi Géza olyan véget írhat a hőseinek, amilyet csak akar. Itt, egy állami film esetén azonban megkívánjuk, hogy a hivatalos történelmi verziót mutassák be, és a szakértők tanácsait igenis szívleljék meg. Ez film legsúlyosabb hibája.

Amúgy, tényleg látszik rajta, hogy drága film, nem úgy, mint a Bánk Bánon. Bereményi Gézát abszolúte elítéljük ezért a filmért, hiszen gyakorlatilag az történt, hogy amíg filmes társait a kormány szisztematikusan kiéheztette, addig ő vidáman úszott az állami megrendelésben. Tetőzi még ezt a tettét az, hogy riporterek kérdésére, miszerint nem tart-e attól, hogy a filmművészetis fiatalok a Hídember forgatásán is röplapokat fognak szórni a páholyokról, felháborodottan azt felelte (körülbelül), hogy ezek a kis filmesek ezt nem tehetik meg.

Egyébként, amíg Káel Csabára úgy tekintünk, hogy szolgálataiért kapott egy jutalomjátékot, addig Bereményi esetében más felállást vélünk felfedezni. Bereményi, úgy tűnik, nem az állam kegyelt filmeseként csinálta ezt a filmet, hanem mint egy drága művész, akit a hiú miniszterelnök, mint valami udvari varázslót meg akart engedni magának. Hát úgy tűnik, megengedte. Cserébe csak annyit kért, hogy Eperjes Károly Játssza a főszerepet, meg (de ez csak feltételezés) hogy Kossuth karakterét, ha lehet, gyengítse le annyira, amennyire csak lehet. E két dolgot megkapta, Bereményi pedig kapott egy giga-filmet. Mindenki jól járt, majdnem.

A közönségnek nem lesz oka a panaszra, mert egészen látványos, nagy volumenű filmet kapott cserébe a pénzéért, kár, hogy kétszer fizet, és csak egyet kap, de ez a film akkor is egy érték. Szinte biztosra vesszük, hogy jövőre, ha nem is pont március 15.én, mivel a szabadságharchoz csak mandinerből kötődik, de valahol, annak a környékén az akkor már kormány-semleges közhasznú televíziók az ország nagy megelégedésére sugározni fogják ezt a filmet. Azt gondoljuk, hogy ez mostantól így fog menni, évről évre. Ez a film, ne feledjük, nem a FIDESZ-é, hanem az egész országé. Ami egyébként a FIDESZ-t illeti, a sors iróniája, hogy ahogyan a Habsburg-ház elnyomó politikája van ábrázolva a filmben, abban egy az egyben a FIDESZ elmúlt négy év során gyakorolt kormányzási stílusára lehet ráismerni. Kis túlzással azt lehet tehát mondani, hogy Orbán Viktor jó producer lett, maradandót hozott létre. Ezt pedig vicces módon annak köszönheti, hogy Bereményi (noha Kossuth-ot, és az öngyilkosságot odadobta, Eperjest pedig bevállalta) a magyarság történelmét kozmetika nélkül vitte vászonra, és így a filmet a FIDESZ utáni korszakokban mintegy az okos művész és a bőkezű politikus történeteként fogják emlegetni. Egy második Megáll Az Idő-ként, melyet a hatalom szeme láttára hozott létre, noha arra egyáltalán nem vetít jó fényt.

-zé-

2002-04-11

 




oldal: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13