Az Ígéret Megszállottja

Az Ígéret Megszállottja ugyanúgy próbára teszi a nézők türelmét, mint ahogyan - a szintén Jack Nicholsonos- Menekülés az Éjszakába tette. Mindkét film nagyon ráérős tempóban bontogatja a pszichológiai alapkonfliktusát, mialatt mi tűkön ülve várjuk, hogy valahogy kibontakozzon és megoldódjon végre a történet. Persze ezt a nyugalmas időbeosztást tekinthetjük úgy is, mint a kifinomult amerikai művészfilmek sajátját, Sean Pennt pedig tarthatjuk periférikus művészfilmesnek, az biztos, hogy nagyon öntörvényűen rendez, nem foglalkozva az anyagi következményekkel sem - a Pledge például rendesen megbukott az USA-ban.

A történet alapja egy Dürrenmatt-dráma, úgyhogy gondolhatjuk, nem egy felemelő sztorival állunk szemben. Jerry Black egy nevadai kisváros nyomozója, és éppen a nyugdíjba vonulására készül. Bár nem szívesen hagyja ott a munkáját, egy kis ünnepség keretében kirakják a szűrét a rendőrségről, hogy átadhassa a helyét a fiatalabbaknak. Jack Nicholson erőteljesen tudja eljátszani a félretett nyomozót, a profi rendőrt, aki alaposabb a kollégáinál, és nem tartja helyénvalónak, hogy csupán az életkora miatt félreállítsák. Egyszerre kemény és intuitív, makacs és magába húzódó az általa megformált Black, ami azért is érdekes, mert a film során a legtöbbet a nyomozó lelkiállapotaival foglalkozunk. Miután a nyomozó megígéri a kislány szüleinek, hogy elkapja a gyilkost, ez az ígéret válik az élete fő elemévé, amitől nem tágít egy percre sem. Tulajdonképpen erről szól a film, a főhős megszállottságáról, miközben egyáltalán nem lehetünk biztosak benne, hogy még az ő életében, illetve még ebben a filmben megkerül a gyilkos. A film ritmusa a kezdeti beindulás után tartósan lassúra rendezkedik be, és nem sok minden szakítja meg a cselekmény 124 percnyi kimért folydogálását. Ebbe a két órányi drámába felhőtlen percek is beleférnek, és ezek egy Lori nevű nő alakjához kapcsolódnak, akit a rendező felesége, Robin Wright Penn játszik. Sean Penn szerint eleinte eszébe sem jutott pont a feleségét felkérni Lori szerepére (szerinte túl finomak a színésznő vonásai a szerephez), de miután profi és megbízható színésznőt akart, ezért Robin tűnt biztos befutónak. Mrs. Pennt először a Forrest Gump-ban láttuk, ő volt Jenny, Forrest legjobb barátja. Aztán játszott a Menekülés az Éjszakában (amit a leendő férje rendezett), a Moll Flanders c. drámában, az Üzenet a Palackban c. félresikerült romantikus filmben, és legutóbb a Sebezhetetlen c. thrillerben. Robin Wright egy kissé leharcolt és meggyötört anyát alakít, teljesen meggyőzően. A dallasi születésű színésznőnek azok a szerepek állnak a legjobban, ahol vagy egy kisvárosi nőt, vagy egy más szempontból természetes karaktert kell megformálnia, és mivel Lori pont ilyen, ezért utólag nem vádoljuk a rendezőt értelmetlen részrehajlással a családi szereposztást illetően. Egyébként a filmet Nicholson játéka, illetve a sorozatgyilkos-krimiszál ellenére vontatottnak érezzük, azzal együtt, hogyha valaki éppen ráérős és lenyugodott hangulatban ül be a moziba, akkor jól illeszkedhet a film sajátos ritmusához.

Az Ígéret Megszállottjának a forgatókönyv talán a leggyengébb oldala, a borzasztó gyilkosság(ok) miatt érzett feszültség nem oszlik el egyenletesen a film alatt: van, amikor nagyon izgulunk, és van, hogy sokáig semmi emlékezetes inger nem ér minket a filmvászon felől. Sean Penn nem tudott egy összefogott és összetartó filmet készíteni, megelégedett azzal, hogy egy drámát kapott alapanyagnak (mi másból lehetne összehozni egy jófajta művészfilmet), ott állt mellette Jack Nicholson és a felesége, és összejött egy 45 millió dolláros költségvetés a filmkészítésre. Ezzel az apparátussal már elkészíthette a filmjét, ami biztos jól fog mutatni az önéletrajzában, miközben a nézők már csak fenntartásokkal osztozhatnak a rendező lelkesedésében a végeredményt illetően.

-lidoc-