Császárok Klubja

Mr. Hundert (Kevin Kline), a tanár élete vége felé, ősz hajjal meghívást kap egy puccos eseményre, helikopterrel érkezik, jó kis lakosztályt kap. Hamar beavat minket, hogy az élete már egy lezárult könyv, minden megtörtént vele, aminek kellett, noha némi kis izgalommal, reménnyel tesz eleget a különös meghívásnak. Ad tehát némi kiskaput nekünk, hogy mégsem annyira lezárt történetről, illetve kis túlzással lehangoló, ürességtől kongó életről van szó, mint amilyet most elénk tár, de azért fel vagyunk készülve a legrosszabbra, a szürkeségre is.

Aztán hamarjában felgördül a függöny, visszatérünk a múltba, Kevin Kline-ról leveszik az őszséget, derűs nap az iskolában, tanévkezdéskor, kábé 30-40 évvel ezelőtt. Valami miatt, egyébként azt is tudjuk, mi miatt, az itt az érzésünk, hogy egy homoszexuális történetről lesz szó, de ezt a film csak 5-10 percig lebegteti, ami persze, ha a trailerben gondolkodunk, elegendő ahhoz, hogy a meleg-filmek iránt érdeklődőket a mozikba csalogassa. A tanár választékos beszéde, és a lakosztályba őt bekísérő boy "meleg stílusa", ja, és bocs, maga Kevin Kline puszta jelenléte csalták lépre a nézői gondolatmenetet pár percre, de haladjunk tovább.

A szitu egyszerű, és tegyük hozzá, nagyban hasonlít a Holt Költők Társaságára, amely filmet természetesen nagyra becsüljük, sőt, még szeretjük is. Hamar megérkezik az osztályba a problémás diák, a rosszfej, aki nem akar tanulni, undok mindenkivel, de rendbontás és csajozás terén tekintélyt vív ki magának társainál. Kevin Kline először a fiú apukájánál próbálkozik, aki szenátor, szivarral kínálja, és hogy a Holt Költők Társaságának vonalával csaljon minket lépre, egy pisztolyt is neki ajándékoz, amit hálistennek most látunk először és utoljára. Az apuka aztán jól leteremti a tanárt, azt mondja, "maga csak ne formálgassa az én fiam jellemét, tanítsa meg neki a szorzótáblát, azt ezzel véget is ért a küldetése". Mert mit haszna annak, amit maga tanít? Semmi, az égvilágon semmi. Kevin Kline pedig ott ül megszeppenve, hibátlan latin tudásával, a történelem mélyreható ismeretével, és mérsékelt tanári fizetésével, amely azonban nyilván jóval magasabb az átlag-pedagógusokénál, és nem tud mit válaszolni, illetve, amit mond, az eléggé gyenge. Hogy fontos a múlt ismerete, a jellemek, a nagy történetek, satöbbi. De azt nem kérdezi meg, hogy mik a tervei a fiának? Szeretne szenátor lenni? Ahhoz el kellene végezni valami isit, nem? Előtte pedig olyan elit magániskolákba kellene járatnia őt, mint ez itt, ahol ilyen elit tanárok tanítanak, mint én. Megbuktatni nyilván nem tudom a befolyása miatt, de nem érzi magát hülyének, ha nem veszi igénybe a szolgáltatást, amiért fizet? Nem érzi majd magát hülyének, ha a fia nem tud majd megfelelően kommunikálni, ha bármelyik riporter sarokba szorítja, és a választók azt gondolják róla, hogy egy tuskó? Kevin Kline azonban meghátrál, és egy B-tervbe kezd. Megpróbálja felpiszkálni a fiú becsvágyát, értsd, megpróbál a pedagógia eszközeivel tudást nyomatni a fejébe, megpróbálja tanulásra bírni.

Ez a pedagógiai vonal kétségtelenül jól működik, sőt, a Holt Költők Társasága óta

azt is mondhatjuk, hogy bevált. Az apuka nem akarja, hogy a fiát neveljék, így ha mégis sikerül nevelni rajta valamit, az az apa ellen is beszámít egy gólnak. A film idáig még gyakorlatilag makulátlan, még akár tetszőlegesen jó is lehet, ám nincs ekkora szerencsénk. A nevelés egyetlen mondatból áll, odadob a fiúnak egy könyvet, egy nappal azelőtt, hogy a "Július Cézár" bajnokság első fordulója beindulna. A srác ráharap, és onnantól tanulni fog. Ennyi. Ennél azért több fordulatra és több jellemfejődésre tartanánk igényt. A filmet nem kellemetlen nézni, leköti a figyelmünket, meg minden, de tény, ami tény.

A fordulatokat a film máshova helyezte át. Oda, hogy a srác, aki nagyon jól kikupálta magát, a döntőben, a kvíz döntőjében mégis csal. Megnyerhette volna, de csalt. Ráadásul, és mellesleg ez a film kakaóscsiga felépítésének kellős közepe, a tanár egy másik diákkal szemben felfelé kerekítette problémás növendékünk jegyét, hogy a döntőbe bekerülhessen. A film egy becsületbeli üggyé válik, vajon jól tette-e a tanár, hogy bízva az 1 darab megtérő bűnösön, háttérbe szorított a kedvéért egy biztos "igaz" embert? Ez a film lényege. És a dolog nem ér véget a múltban (ezt a történetmondást az Ég Velünk óta használják előszeretettel a filmek), a hely, ahova a tanárt idős korában, élete alkonyán meghívták, nem más, mint a kvíz-só visszavágója, illetve újra eljátszása. Ebbe az egykori győztes helyében nem igazán mentünk volna bele, már csak azért sem, mert puska nélkül a srác egyszerűen nem tudta a választ. Tehát nem az volt, hogy tudta a választ, de csalt, és kiesett, hanem az, hogy nem tudta, tehát nincs mit visszavágni. Mindegy, az egykori győztes belement. És a visszavágó újabb meglepetésekkel szolgált, melyekre természetesen nem térünk ki.

A film, sajnos a több generáción átívelő, majolika-szerűen több rétegűen becsomagolt történettel dolgozik, és sajnos, a végeredménnyel nem lehetünk igazán elégedettek. Körülbelül a Halálsoron-t juttatja eszünkbe, áttételessége és többgenerációs volta révén. Az rendben van, ha egy akciófilmben pár másodpercig azt hisszük, hogy a főszereplőlány meghalt, majd köhögés, satöbbi, és kiderül hogy mégis él. De egy negyven éven keresztül ívelő élettörténet esetén, ha valami kudarcba fullad, annak annyi, és nem fog minket megvigasztalni, ha esetleg egy még további negyven év múlva beérő cselekményszál esetleg a szemünk láttára beindul. Mintha a főszereplő mégsem mászta volna meg a Himaláját, de a felesége közölné, hogy éppen terhes, nekünk meg jóízűen kellene távozni a moziból, hogy na jó, majd legalább a gyerek megmássza azt a hülye hegyet.

Akkor úgy vagyunk vele, miért nem eleve ezt a gyereket kísértük végig? Miért kellett a nem annyira szerencsés előzményt néznünk? Amúgy nem rossz film, csak vannak korlátjai: minél többet gondolkodik rajta az ember, annál több, és fordítva, minél kevesebbet, annál kevesebb. És persze ne felejtsük el megemlíteni, hogy az operatőr Koltai Lajos volt.